Te mihez kezdenél a helyzetemben?

29 éves férfi vagyok. Fiatal huszonévesként kezdtem el csajozni, akkor abszolút sikertelenül.

2 évembe telt, míg rájöttem, hogy változtatni kell magamon kívül és belül. Jobban megedzeni a testem, és belül: önbizalmat szerezni, megtalálni önmagam.

Mindezt szépen lassan teljesítettem. Egy lépcsőfokot sem hagytam ki.

Most itt állok közel 30 évesen, és ugyanannyi sikerem van a lányoknál, mint régebben. Pedig külsőleg, belsőleg változtam. Azóta sosem kerestem párkapcsolatot, mindig a jelent akartam átélni a legboldogabban, és ha megtetszett valaki, azzal szerettem volna ismerkedni.

Kalandok összejöttek, de komoly kapcsolat nem. És ez nagyon bánt engem.

Legszívesebben feladnék mindent, a munkámat, az eddigi életemet, mindent.

Most történt egy dolog, ami feltépte a sebeket. Amik miatt írok ide. De ez most lényegtelen.

Sokáig boldog voltam egyedül is, de amióta pár hete befészkelte magát a gondolat a fejembe, hogy tök jó, hogy megcsináltam az életemet, boldog vagyok és ismerkedek, de így is csak egy víg agglegény maradok.

Pár hete visszaestem abba a depresszióba, amibe 8 éve voltam.

És ha most összegeznem kéne: csinálhatok bármit, nem hinném hogy már lesz barátnőm.

Ezek szerint mégis bennem van a hiba. Csak tudnám, hogy mi.

A visszautasítások mindig olyanok voltak, hogy "bocsi, bennem van a hiba, jobbat érdemelsz", vagy megismerkedett egy másik pasival, vagy egyszerűen megszakított velem minden kapcsolatot.

Öngyilkos nem tudok lenni, mert van családom és nem akarom őket ilyen helyzetbe hozni. Pedig már kezdek vágyni rá.

És félek már nem kapom vissza azt a gondtalan jókedvet, amiben évekig éltem. Azóta a munkához sincs sok kedvem, mert nincs mi inspiráljon.

Úgy érzem nincs értelme az életemnek. Kiskorom óta családra vágytam, nem arra, hogy agglegény legyek.