Mi a velemenyetek arrol, aki otthonba adja idos szerettet?

Ha az idős is egyetért, és normális helyre kerül, akkor lehet, hogy mindenkinek jobb.

Az én nagymamám saját maga döntött úgy a nagypapám halála után, hogy nem akar egyedül élni, inkább otthonba menne. Egy gyakorlatilag luxus-otthont választott, uszodával, orvosi ellátással (olyasmi is, mint fogászat, stb.), fodrászat, kozmetika... Olyan, mintha beköltözött volna egy ötcsillagos szállodába. Imád ott lenni.

Ebben semmi kivetnivalót nem látok.

Nem vagyok róluk rossz véleménnyel. Nyilván azért adja be valaki a szüleit vagy akárkiét, mert ő neki nincs ideje velük foglalkozni (dolgozik) vagy nagyon messze van és nem tudja őket napi szinten látogatni. Ha egy idős ember már fekvő beteg vagy csak hiányzik az egyik végtagja akkor azzal igen is kell foglalkozni, egy olyan ember aki napi 8-12 órában jár dolgozni, munka ellett még ott van a családja is és pluszba az idős szülőket már nem tudja elvállalni. Azért, mert valakii beadja otthonba a szüleit még nem azt jelenti, hogy nem szereti őket. Sokszor úgy érzem, hogy annak a beteg embernek is jobb az otthonba, van aki figyel rá van beszélgető társa.

Sokat jártam egy szociális otthonba még diákként ott árultam fagyit és az öregek mindig marasztaltak, hogy beszélgessek velük.

Nálunk nemigen fordult ez elő, a nagyik, dédik kb. 80 éves korukig önellátóak voltak, aztán pedig mindig akadt, aki rájuk tudott nézni.

De olyan esetben, ahogy a férj-feleség is aktív, a gyerekek meg mondjuk egyetemisták vagy középiskolások, és nem tudnak egész napra felügyeletet fizetni az idős rászoruló mellé, akkor megérteném.

Alapból nem ítélem el, de nagyon sok műlik az otthon színvonalán, az ellátás minőségén.

aztán lehet, hogy hétvégére azért kihoznám a szüleimet, legyeneke egy kicsit velünk is, nem tudom.

Remélem még soká lesz aktuális a kérdés (35/N).

Jól teszik. Azok az idősek, akik nem képesek már ellátni magukat másfajta ápolásra szorulnak, amit egy családtag nem képes megadni, mert családtag és ő még a nagyit látja 30 évvel ezelőtt az idősben.

Nem egészséges a család többi tagjának sem egy segítségre szoruló súlyos állapotban lévő emberrel együttélnie.

Mondjuk, azért pénz kérdése is, mert amit pl a 2. írt, hát az biztosan nagyon sokba kerülne....

(bár nincs olyan rokonom akit beadnék otthonba, nem vagyok járatos ilyen ügyekben)

Nálunk a keresztanyám otthonban volt az utolsó pár évében, mert nem volt önellátó. Gondoskodtak róla, törődtek vele, nem magára hagyva halt meg. Szüleim a legközelebbi rokonai, ők dolgoznak, privátnővérre nem telt, így került otthonba, ahol rendszeresen látogattuk.

Nagyanyám otthon maradt, rokonaim begyepesedett gondolkodásmódja miatt, persze nem volt önellátó, napi 3x látogatták, rá kellett zárni az ajtót, mert beszámíthatatlan volt, néha kiállt a verandára meztelenül, ne soroljam tovább. Saját ürülékében tocsogott akár több órán keresztül, csak azért, mert az otthonba beadni "embertelenség". (Nekünk nem volt rá pénzünk, hogy beadjuk, a nyugdíját a nagybátyám kapta, aki ezen nézeteket vallotta.) Méltatlanul halt meg, az utolsó éveiről nem is beszélve. :(

Szóval inkább az otthon rendszeres látogatással, mint magatehetetlenül egymaga otthon, bezárva.

ha nem tudja ellátni magát, és a család nem tud egész nap foglalkozni vele, akkor elfogadható, de tényleg csak nagyon indokolt esetben, szerintem. mi az anyukámat voltunk kénytelenek otthonba "adni", mert tolószékes beteg volt, nem tudott gondoskodni magáról semennyire sem. édesapám dolgozott, testvéremmel iskolába jártunk. egy ideig jött nővér délelőtt, amíg mi elvoltunk, délután pedig mi pelenkáztuk anyukámat, és stb. (mindezt 15 évesen). mikor már a betegség nagyon elhatalmasodott rajta, és tényleg nem tudtuk ellátni, akkor került oda.

de ha valaki beadja az idős rokont, merthogy jaj nincs rá ideje (pedig lenne), és csak nyűg a hátán, azt elítélem.

Én arról az oldalról írok, akik beadták. Van, amikor az embernek nincs más választása.

A szituáció a következő.

Adott egy 80 év fölötti idős ember, a nagypapám. Lassan 15 éve, hogy agyvérzést kapott. Tehát a szokásos időskori nyavalyákon (csontritkulás, reuma stb.) még demens is szegény, nem működik normálisan az agya. Összecserél szavakat, neveket, régről feltűnő emlékfoszlányok miatt úgy gondolja, hogy emlékszik vmire, hogy hogy kell csinálni, aztán ennek az az eredménye, hogy mikróba teszi a banánt... de sajnos majdnem elkezdett műanyag edényben főzni a tűzhelyen vagy a termosztátot babrálni, tehát sajnos már ön- és közveszélyes is. Nem emlékszik gyakran, hol lakik, mi a neve, mikor született (és akkor még vannak az olyan apróságok, hogy idegennek vagy ismerősnek kölcsönad, aztán nem emlékszik, ki volt). Volt egyszer-kétszer, amikor ígéret ellenére kiment az utcára vagy a piacra, aztán másfele ment haza, egy egész napig kerestettük a rendőrséggel, és Bp. másik felén találtak rá, de sajnos sokszor el is esik, mert a járása sem biztos.

Ilyen esetben ugyan lehetne hozzá ápolót fogadni, de az sem feltétlen tudna ott maradni 24/7, és sajnos nem is engedhetnénk meg magunknak. Hozzánk nem tudtuk költöztetni, így is alig van hely, de egyébként is, nagyon ragaszkodott a lakásához, ami történetesen Bp. másik végében van, mint ahol mi lakunk, és semelyikünk sem tudta volna vállalni, hogy naponta kijár hozzá felügyelni, látogatni... két dolgozó szülő, két tanuló gyerek... azért aki elvárja vkitől, hogy az egész életét és a családja életét áldozza fel erre csak azért, mert az idősotthon az egyenlő a szeretettelenséggel meg mert az snassz, azt én sajnálom, hogy ilyen beszűkült, és örüljön, hogy vele még nem fordult ez elő. és különben is, ilyen szempontból mindegy volt, hogy hozzánk meg vagy egy otthonba, tudtuk, hogy megszenvedi, hogy elszakad. Nekünk az volt a szerencsénk, hogy volt pillanat, amikor belátta, hogy nem emlékszik dolgokra, és megbeszélte anyával, hogy gyámság alá vehető.

Tehát nem mindegy, milyen körülmények között adnak be vkit az idősotthonba. Azt én is elítélem, ha nagymama-nagypapa teljesen fitt szellemileg és fizikailag is, de a kedves gyereknek, unokának egyszerűen derogál néha meglátogatni meg költeni "a vén szatyorra", vagy éppen fáj a foga a lakásra, és mindenféle hazugsággal elintézik. Természetesen mi, valamelyikünk, kétnaponta látogatjuk a papát minimum, kivéve egy-két nyaralásnál.