Édesapám magasvérnyomásbeteg és nagyon gyakran ideges. Gyakran kiabál, és rajtam tölti a mérgét. Néha nagyon elegem van már = ( Ez lelki szomorúságot idéz elő bennem. Hogyan dolgozzam fel mindezt?

Nagyon gyakran ideges, a szívére 5000ft-os gyógyszert szed. Sokszor kiabál (pl. a k*rva Isten b*ssza meg a rohadt k*rva eget...) és mindig az jön ki az egészből, hogy olyankor mindig én vagyok a hibás. Pl a multkor füvet nyírt a kertben és veszekedett velem hogy a barack miért nincs összeszedve a fa alól (ma is összeszedtem) merthogy a fűnyíró rádobálja. Azt hiszi, nem csinálok itthon semmit a gépezésen kívül, pedig nem igaz!! Mosogatok, zsepkendőt mosok neki, segítek mamámnak a főzésben. Nemrég azt kérte tőlem, hogy a meggyet az összes fa alól szedjem össze (van vagy 25 fa a kertben) ez szinte lehetetlenség! 1 az, hogy az rengeteg lenne egy napra, 2 az, hogy nem is hajolhatok a kórosan ferde gerincemmel, 3 az, hogy ugyanúgy lehull ha felszedem azután is. A lényeg, hogy mindenen felkapja a vizet. És a mérgét mindig rajtam tölti, olyankor mindig én vagyok a hibás amit nekem olyan nehéz akkor elviselnem =( Persze hamar megbékél, meg is tudom érteni, h nagyon fáradt mert rengeteget dolgozik, de akkor is rosszul esik =( Mikor nem ideges akkor kedves velem, elbeszélgetünk, sőt nagyon engedékeny velem erről az oldaláról nagyon jó fej apukám van! De az idegesség árt a szívének. És elég sz*r érzés, hogy olyankor mindig én vagyok leb*szva.