Ti megvéditek a társatokat egy idegennel szemben akkor is, ha egyértelműen nincs igaza az adott helyzetben? Sőt, melléálltok akkor, ha ő maga generálja a vitás szituációkat?

" Hanem hogy miért kell nyilvánosan bebizonyítani, hogy a társad hülye. Miért kell szembeszállni vele nyilvánosan? Az, hogy kinek van igaza, tökéletesen lényegtelen"

Gondolom, erre a kérdésre gondolsz...

Tudod, abban tévedsz, hogy azt, ha valaki hülyeséget beszél, azt nem a társa bizonyítja be, hanem ő maga, amikor hülyeséget beszél... a társa annyit tehet, hogy leállítja, és akkor nem égeti magát tovább, vagy hamis "szolidarításból" agyja alá a lovat, és akkor már ketten égetik magukat, egyre jobban...

És valóban, az hogy KINEK van igaza, az totál lényegtelen... a lényeges az, hogy MI az igazság... pont ezt kellene megértened...

Nem, az igazság lényegtelen, hiszen minden ember másképp látja, láthatja a dolgokat. Abból indultam ki, hogy nem a 2*2=4 a vitatéma, mert erről értelmes emberek nem szoktak vitatkozni. Feltételezem, hogy te sem gondoltad komolyan, hogy két ember ilyesmiről vitatkozik... :-) Objektív dolgokról normális esetben az ember nem vitatkozik a társával, tehát a témaindító kérdés normál esetben szubjektív dolgokra vonatkozik. Az én esetemben pedig kizárólag erre, tehát nem kérdés, hogy ha a társam vitázik valakivel, akkor megvédem az álláspontját akkor is, ha én magam másképp gondolom.

Így cselekszem a gyerekeimmel is. Mondok egy példát, a minap esett meg. A fiam összefirkálta a szomszéd előtt a járdát krétával, a szomszéd bepöccent, először a gyereket vonta kérdőre, aztán jött hozzám. Első körben megvédtem a gyerekemet, aki ártatlanul rajzolt, minden rosszindulat nélkül, majd négyszemközt megbeszéltük, hogy nem tartom helyesnek, hogy a szomszéd háza előtt rajzolt, mert... A vita tehát az volt, hogy a gyerek rajzolt vagy firkált, kicsit leegyszerűsítve. A gyerek azt mondta, hogy rajzolt, így gondolkodás nélkül melléálltam, nem firtatva azt, hogy valóban úgy történt-e. Tettem volna ezt akkor is, ha tudom, hogy firkált, mert nem a szomszéd dolga megnevelni a gyerekem, ÉS megszégyeníteni sem akartam a gyereket, ha véletlen mégsem rajzolt, hanem firkált. Ez ránk tartozik, nem a szomszédra és nem vadidegenekre.

Talán rosszul fogalmaztam, hiszen a 2*2 nem vitatéma, nem lehet vitatéma. Nálunk még soha nem is volt erre példa.

OK, csak hát amit leírtál, az nem vitatéma, arra tökéletesen áll, hogy amíg a szomszéd normálisan szól a gyereknek, addig nem szólok bele, ha elkezd vele agresszívózni, abba meg beleszólok.

Nézünk egy tipikus szubjektív vitatémát, mondjuk a környezetemben vannak jobb-, és baloldaliak, hívők és ateisták. Tehát mondjuk szoktunk vitatkozni politikáról vagy vallásról. Namost szerintem tök nyilvánvaló, hogy egyfelől a párommal sem mindig, mindenben vagyunk egy véleményen, másfelől, hogyha valamelyikünk állít valamit mondjuk egy fél füllel hallott hírről, ami kacsa, akkor kijavítjuk a másikat. És? Ettől még soha nem hallottam, hogy bárki is azt gondolná, hogy nem szeretjük egymást...

Szerintem a gyerek pont nem jó példa. Mivel rajzolgat, gondolom, még kicsi. Őt neveled, nem egyenrangú vitapartner.

"akkor megvédem az álláspontját akkor is, ha én magam másképp gondolom."

A hit pont jó példa. Tegyük fel, a párom hívő, én meg ateista. Ha elkezd valakivel vitatkozni a vallásról, mondjam azt, hogy én is hívő vagyok? És ha legközelebb nélküle vagyok abban a társaságban, akkor mondhatom a saját véleményem?

Nem néznél engem hülyének, ha egyszer ezt mondanám, máskor az ellenkezőjét, attól függően, hogy a párom velem van-e vagy sem?

Nekem a gyerek egyenrangú vitapartner, de ez most lényegtelen. :-)

Maradjunk a hit példánál, vita van a vallásról. A példád annyiban sántít, hogy nyilvánvalóan nem arról vitatkozik a társad, hogy te hívő vagy, vagy ateista, következésképp nem is kell egyik nap hívőnek lenned, a másik nap istentagadónak. A vallásról alkotott véleményed azonban lehet akármi, főleg, hogy a témaindító kérdésben vadidegen társaságról volt szó, nem a baráti körről, akik némiképp ismerik a gondolkodásodat. Tehát a társam vitatkozik egy vadidegennel, ez a kiindulási alap. Ebben az esetben a társam mellé állok, fogalmazzunk úgy, hogy megvédem az álláspontját a másikkal szemben. Vadidegenek előtt köztünk nincs helye vitának, sokkal inkább van jelentősége annak, hogy összetartozunk. Nekem az összetartozás feltétlen, ami azt jelenti, hogy erősítem a társam akkor is, ha úgy vélem, rosszul gondolja a dolgokat. Nem támadok neki semmiképp, hogy nincs igaza, mert a vita az ő vitája valaki mással, nem az enyém és az övé. Főleg nem bizonyítom be nyilvánosan, hogy nincs igaza. Számtalan példa akad erre nap, mint nap, és halálosan nem érdekel, hogy vadidegenek azt gondolják-e, hogy hülye vagyok.

Erre gondoltam, amikor azt írtam, hogy megvédem az álláspontját attól függetlenül, hogy szerintem igaza van-e vagy sem. Hiszen, mint tudjuk, szubjektív dolgokról vitázunk, ebben az esetben nincs igazság. Nincs kimondható "ez az igazság". Ráadásul a vélemény is változhat, akár egyik napról a másikra, ergo semmi furcsa nincs abban, ha tegnap más véleményem volt, mint ma.

"Tegyük fel, a párom hívő, én meg ateista. Ha elkezd valakivel vitatkozni a vallásról, mondjam azt, hogy én is hívő vagyok?"

nem. de leoltod a párod mindenki előtt, hogy isten nincs is? csupán mert te mást hiszel?

"nem. de leoltod a párod mindenki előtt, hogy isten nincs is? csupán mert te mást hiszel?"

Ha kettesben vagyunk, akkor sem "oltom le".

De igen, felvállalom a véleményem. Ahogy ő is az övét. Ő okos, én is, mindketten tudunk érvelni a saját igazunk mellett.

Mert akkor azon is vitatkozhatnánk, hogy miért nem ő véd engem és az én véleményemet? Vagy mielőtt kilépünk az utcára, minden témát beszéljünk át, hogy aznap kinek az álláspontját védjük, ha lerohan minket a vélemény-kommandó?