Már nem nagyon bírom ezt. Mit tegyek?

Nem hinném, hogy arról van szó, hogy ki szebb és ki nem.

A problémás gyerekkel mindig többet foglalkoznak. Egyrészt, mert kiharcolja magának a figyelmet, másrészt mert olyan dolgokat csinál (vagy szándékosan a te károdra, vagy csak azért, mert alapból ilyen a természete), amelyek miatt rá figyel mindenki.

Mi is hasonló szituban voltunk a nővéremmel. Én voltam a jobb tanuló, én voltam a tehetséges gyerek, mégis mindig minden róla szólt, mert elérte, hogy úgy legyen. És itt most olyanokra is gondolok, hogy eltörte a lábát, összetörte a kocsit, kórházba került a vakmerősége miatt... Nem hinném, hogy ezek szándékos dolgok voltak (szimplán nincs a tesómnak félelemérzete), de én akkor, tizen1-2 évesként igenis úgy éreztem, direkt csinálja, hogy mindenki vele foglalkozzon. Ma már nem gondolom így (26 vagyok már, ő 28).

Ezzel a helyzettel sokat nem lehet kezdeni :(. Az talán nem árt, ha kicsit a sarkadra állsz, és ha folyton piszkálnak pl a fogszabi miatt, akkor visszavághatsz vmi frappáns megjegyzéssel (ha humorral tudnád elütni, sztem az lenne a legjobb), vagy közölheted, hogy ez a te döntésed, és majd te tudod, mikor kell neked. Meg fognak rökönyödni, és majd jönnek az ilyen megjegyzések, hogy: eddig legalább te normális voltál, most meg olyan nagy szád lett, mint a tesódnak! (nálunk ez a mondat favorit volt, mert én is bekeményítettem tinédzserként), de legalább nem fogod hagyni magad.

De amúgy ez sem jó megoldás. Nekem legalábbis nem jött be (mmint a keménykedés és flegmázás). Megharagudtam a szüleimre, a családomra, és utána ez a harag sokáig dolgozott bennem. A legjobb az lenne, ha türelmes tudnál lenni, és úgy állni hozzá a dolgokhoz, hogy: mondjanak akármit, meg csináljon a tesóm akármit, én értékesebb vagyok - hidd el, alapvetően ezt mindenki tudja a családodban is. Csak épp túl elfoglaltak a balhés tesóddal, hogy közöljék veled. De így van. Próbálj meg nem foglalkozni vele.

És a helyedben, amint lehet, önállósodnék. Elmennék kollégiumba vagy albérletbe, ahol önmagam lehetnék, és nem kellene senkihez sem mérnem magam.

Én se hiszem hogy kinézet miatt.

Valószínűleg ő ilyen "szélhámosabb" típus lehet, az ilyenek közvetlenebbek, jobb a kommunikációs készségük, kedvesebbek tudnak lenni ha ők is akarják.

Te lehet hogy ilyen komolyabb típus vagy, szerényebb és visszahúzódóbb?

Na meg ha írtad is hogy nincs önbizalmad, ha te nem állsz ki magadért akkor könyebb veled konfrotontálódni. Ez munkahelyen is igaz nem csak a családban, akivel vitatkozni kell annak inkább nem szólnak, míg aki tűr azt könyebben "leszidják", nem lehet hogy ez az oka hogy hamarabb elővesznek?

Gyanítom hamarabb is csinálsz meg feladatokat mint ő...

A szocializációs készsék és a kommunikációs sokat számít az életben, mindig ahhoz állnak nyitottabban akik szintén nyitottak a világ felé. Függetlenül szorgalomtól és tehetségtől. Ehhez a nyitáshoz kellene önbizalom neked, a barátod ebben sokat segíthet ha megosztod vele a gondjaidat.

"Amint meghallottam adtam nekik 2500 ft-ot,"

Ez viszont nem szép dolog, a szeretet nem egy adok-kapok verseny. Ne versenyezz csak élj, érezd jól magad olyannak amilyen vagy, szeresd a környezeted és a szeretet majd visszatükröződik automatikusan.

Ha saját magad elfogadod olyannak amilyen vagy a környezeted is el fog, addig nem.

Pénzért sem veheted ezt meg, magadnak kell elérned.

Kedves kérdező.

Megértem az érzéseidet. De rosszul szemléled a világot szerintem. Ilyen koromban én is így lehettem ha jól rémlik. Az ember igyekszik félig felnőttként megfelelni a környezetének, elhiszi hogy létezik jó és rossz, fekete és fehér.

De az élet nem így működik. Nincsenek jó és rossz emberek, csupán emberek vannak akik mások. Az egyik ilyen, a másik olyan szemszögből nézi a világot és vannak elképzelései róla. Attól hogy valaki a te szemedben kevesebbet ér még nem rosszabb tőled. Csupán más. Ezt idővel el kell tudnod fogadni. Hogy ki érdemel több szeretetet az sem az érdemeken múlik. tetteid alapján nyilván te érdemelnél többet de az élet nem így működik és soha nem is fog. Szeretetet egyként tudsz szerezni: adnos kell nagyon sokat. Meg kell tanulnod kifejezni azt, és akkor a belőled áradó visszatükröződik majd. A verseny nem jó választás. Munkahelyen jó inspiráló tényező de a magán-életben amikor csak lehet kerüld el. Az hogy ki jó és rossz ember nem döntheted el, se te sem más ember. És ne is próbálj ilyet mert ez csak előítéleteket, nem működő sablonokat szül a fejedben. Ha kialakul egy világkép amely már a sajátod, nem a szülők, tanárok, papok, szomszédok által ráderőltetett alapján gondolkozol akkor elmúlik az önbizalom hiányod is. Hiszen most NEKIK akarsz megfelelni és általuk monitoringozod mennyire vagy jó, hasznos... ember. Ez az amivel fel kellene hagynod. Ha csakis és kizárólag a saját magad által megélt és átélt, megtapasztalt dolgok alapján alkotsz véleményt a világ dolgairól akkor megszűnnek ezek a fejedben lévő kategóriák. Azt gondolom a testvéred se csinálja rosszul. Nem igyekszik megfelelni senkinek, saját maga által hozott szabályok szerint él, megtapasztalja a világot. Hoz sok, nagyon sok rossz döntést. De ezek által fejlődik, tanul, tapasztal. Amíg te jókislány vagy és megkérded mi a helyes ő kialakítja a saját véleményét. Most nem, de 5-10 év múlva akár sokkal boldogabb is lehet így mint te. Más módszerrel fedezitek fel a világot, ami téged zavar. De inkább egy kicsit őrülj meg te is, légy önállóbb és sose ítálj el senkit - inkább gondolkozz mi motiválhatja, értsd meg mit miért tesz - ezzel a te életed lesz sokkal jobb.