Hogyan hitessem el a férjemmel, hogy okos?

Ó a családomban kapásból két ilyen férfit is meg tudnék említeni neked. Az egyik az édesapám, aki szintén olyan környezetben nevelkedett, ahol nem volt pénz (meg igény sem) a továbbtanulásra. Gyakorlatilag szívták a vérét, hogy most miért nem jó neki lakatosként, amikor elmehet dolgozni a gyárba és pont. Munka mellett estin leérettségizett, majd elment egyetemre. Az elsőt otthagyta, mert nem arra a szakra vették fel ahova menni akart, de ment a hitegetés, hogy egyetemen belül már könnyebb átkerülni a másik szakra (hát akkor nem volt az). A saját rokonsága kiröhögte és közölték vele, hogy "látod, látod te csak egy lakatos vagy, nem kell neked erőlködni, úgysem megy". Aztán felvették oda ahol később megismerkedett édesanyámmal. 7 évvel volt idősebb a többieknél. Már együtt éltek anyuval és én is megszülettem mikor a másoddiplomájukat csinálták. Amire én is emlékszem. Anyu úgy tanult nagyjából, mint ahogy te is írod. Egy-két kulcsszót kiragadott és elég jó beszélőkéje volt hozzá, hogy ne jöjjenek rá, hogy valójában nem magolta be az egész anyagot. Általában a vizsga előtti napon állt neki a tanulásnak, de mivel iszonyat jó memóriája és esze van mindig sikerült ennyi készüléssel is levizsgáznia. Egyszer bukott csak meg ha jól emlékszem.

Apu viszont hetekkel előbb neki látott, a könyveket előröl hátra bevágta (ami ugye ilyen mennyiségű anyagnál nem kis dolog). Iszonyatosan félt tőle, hogy ha kihagy akár egy mondatot is, majd arra kérdeznek rá és azt hiszik hogy ő nem készült eleget és hülyének nézik. Viszont képtelen volt szóban visszaadni a tudását. Teljesen leblokkolt mindig és úgy hebegett-habogott, mint akinek tényleg lövése sincs arról amit mondani akar. Annyira emlékszem az egyik vizsgájukra (már ovis voltam és sokszor mentem velük, mert messze laktak a nagyszüleim). Ők voltak az utolsók, előbb anyu utána apu és ugye anyának bent kellett maradnia a felelet alatt. Kb. 5 perc után megunta apa küzdelmeit és a vizsgáztató legnagyobb meglepetésére kifakadt, hogy szedje már össze magát és ne hülyéskedjen, kívülről fújja az anyagot.

Mostanra már fogalmam sincs hány diplomájuk van, de apu még mindig nem érzi magát elég okosnak, pedig európa és világ szintű konferenciákon is tart előadásokat a szakterületén. Valahogy nem sikerült soha elhinnie, hogy ugyan olyan értékes és okos, mint a többiek. Viszont mára már legalább ez nem látszik rajta mások számára.

A vőlegényem szintén meg van róla győződve, hogy nem olyan "okos", mint én, ami nem igaz, de hasonló körülmények között nevelkedett, mint édesapám (náluk sem volt pénz a taníttatásra). Most szeretne majd munka mellett leérettségizni és nagy vágya, hogy egyetemen tanulhasson. Annyiból szerencsésebb a helyzet, hogy azért látom rajta, hogy kezdi elhinni, hogy képes rá. Mondjuk sokszor kellett ráreccsennem, hogy hagyja abba az önsajnálást, mert azzal nem jutunk előre és ha szerinte ő ezért, meg azért nem okos, akkor mit gondol rólam (ő pont a matekos és gyakorlati tárgyakban jó, amikkel én nem vagyok nagy barátságban)? Szóval van akinél bejön az ösztönzés és van akinél nem. Viszont ha eddig nem hitte el magáról, valószínűleg már nem nagyon tudsz rajta változtatni.