Szerintetek ha anyós felhívja a páromat 00:30-kor, "hogy hogy vagy kisfiam? " azért én vagyok a rossz, ha felháborodom, hogy a legmélyebb álmomból felébresztettek?

Meglenne a magunk élete, egyetértek azzal, hogy nem szűnik meg a külvilág miután összeköltöztünk. Itt a mértékkel és a gyakorisággal vannak óriási problémák. Gyakorlatilag eljutottunk odáig, hogy ha nem megyek vele együtt anyósékhoz ébren már nem is látom a páromat. A minket érintő dolgokról pedig csak ott marad idő beszélgetni.

Én nem ilyen életet képzeltem, hogy a párom aludni járjon csak haza, miután anyóséknál sógórnő gyerekeivel kiszórakozta magát, és hazajáron aludni. Ha megkérdezem, hogy nem töltene-e több időt itthon, a válasz az, hogy miért nem megyek vele, akkor együtt lehetnénk.

Ez siralmas. És számomra tűrhetetlen. Nem normális dolog az, hogy hétköznap munka után letegyem a hátsóm itthon és pihenjek? Neadjisten készüljek a holnapra, vacsorát csináljak, tanuljak a főiskolára? Normális az tényleg, hogy így lehessek együtt vele, ha az anyjáéknál vagyok feszt?