Utálom a szüleimet. Ti is?

Én nem. Nekem anyum már régen nem is él, apám igen, de mindkettejüknek nagyon sokat köszönhetek. Persze nem vagyok egy elvakultan demagóg szülőtisztelet-mániás, sőt inkább kritikus vagyok velük kapcsolatban is. Anyám nagyon jó ember volt, nem volt tökéletes, de mindig a legjobbat akarta és a tettei is ezt mutatták. Nála tisztább és következetesebb embert nem ismertem. Apám már más tészta, ő azért szereti a saját szerepét éreztetni, neki elég rossz a természete is, nagyon nem hibátlan, de kiszúrni sosem akart egyikünkkel sem és szándékosan ártani sem szokott.

Viszont kimondom/kimondtam a véleményemet mindig is.

Olyan volt, hogy haragudtam, de utálatot sosem éreztem. De el tudom képzelni, hogy vannak olyan emberek is, akik csak azért mert összehoztak egy-két gyereket, attól még nem lettek jobb emberek és nagyon idióták vagy önzők.

Hát, én az első adandó alkalommal (értsd, érettségi után, felvételi, legtávolabbi egyetem megjelöl, feltéveli accepted, koliba költözés) elköltöztem. Sok vitánk volt, sokszor és sok mindent egymáshoz vágtunk, de mostanra kezdek rájönni, hogy mégis egy önálló, a maga lábán megállni képes ember lett az eredménye apám viselkedésének.

Próbáltam remélni, hogy a távolságtól majd más lesz, de egy újabb pokoli nyár után évi két alkalomra redukáltam a családlátogatást. 300 km távolságból elég jól elviseljük egymást... Most még tanulok, megélek, ahogy tudok (ösztöndíj, öneltartói igazolás révén szociális juttatások egyetem részéről, alkalmi munkák...), aztán majd alakul valahogy diploma után. Egyelőre úgy néz ki, lesz hova mennem, de addig még sok minden történhet...

Én utálom apám.

Alkesz ő is, állandóan elveri a pénzt, nem egyszer az egész fizetését el*aszta, fél millás örökségem eltűnt a semmibe... Én is alig várom, hogy örökre eltűnjek innen...

Mi párommal fogunk összeköltözni, kb. még 1 év....

Anyám meghalt már 8 éve.