Miért gondolják azt a szülők, hogy ha a gyerekük már huszonéves akkor már nem kell vele törődni?

Mit jelent, hogy nem kell vele törődni? Mármint mondjuk úgy bánni vele, mint egy gyerekkel, körülrajongani? Szerintem sokaknak pont az a bajuk, hogy gyerekként kezelik őket.

Ha meg anyagi vonzatát nézzük, jogos lenne, hogy egy huszonéves már ne a szüleitől várja a zsebpénzt, hanem dolgozzon, ha kell, suli mellett. Legalábbis szerintem rémes, amit sok korombeli művel.

Nekem pont az ellenkezője a problémám, örülnék, ha nem kísérnék figyelemmel szinte minden lépésemet. Diplomásként, viszonylag jó állással a zsebemben még mindig anyuci-apuci kicsilányának képzelnek a szüleim, pedig már nagyon el kellene engedniük a kezemet. Elköltözni nem akarok itthonról, mert helyben van a munkám, felesleges egy utcával arrébb menni, inkább várok, hogy egyszer talán majd elfogadják, hogy felnőttem.

Miben nem foglalkoznak veled a szüleid? Egy huszonéves már nem kicsi, el tudja látni és tartani önmagát. Vagy lelkileg nem törődnek veled, nem kérdezik meg, milyen volt a napod, mi bánt vagy milyen jó dolog történt aznap? Velük élsz? Van állásod? Mi a konkrét problémád?

Nálunk, én amint betöltöttem a 18-at, azt hitték, nem kell velem törődni. A 17 éves húgomnál pedig alig várják, hogy nagykorú legyen és ne legyen már rá gondjuk. Olyan, hogy segítség az elindulásban?! Semmi... eltartanak félig-meddig, míg egyetemre járok, aztán 22 évesen, nulla pénzzel kezdjek majd magammal, amit akarok, és még örüljek, hogy nem 18 évesen dobtak ki, gimi után.

Az okot nem tudom, de azt igen, hogy én nem vagyok és nem is leszek ilyen maradi és szűklátókörű, sőt ostoba, mint az ilyen emberek. Egy gyereket addig támogatni kell, amíg szüksége van rá, magyarán míg nem lesz saját lakása, kocsija, munkája és minden, ami kell. Vagy amíg a szülők tudják (pl nekem még saját lakást is tudnának venni, csak sajnálják tőlem...).