Gyereket szülök magamnak, vagy testvért a meglévő gyerekemnek?

A tesóim 12 és 14 évvel idősebbek nálam, és jól megszívták velem, mert pesztrálhattak egész nap, és hozzám kellett igazodni, mert a szülők dolgoztak.Ők meg állandóan veszekedtek ketten, most ki a sosros.Felnővel viszont jó kapcsolatunk lett, de a korosztályos különbség csak nekem jó, nekik annyira nincs előnye.Nekem tanácsot tudnak adni, megöröklöm a gyerekeik cuccait a majdani enyémnek, bármikor segítségül hívhatom őket, de még most közelebb a 30hoz sem alakult úgy, hogy meg tudjam hálálni.

De amúgy, soha nem tudtunk egy jót együtt bulizni, vagy nem testvéri volt a viszonyunk, hanem apai-anyai.

Ez amúgy nekem sem jó, mert olyan mindtha állandóan nekik is meg kéne felelnem, mert még mindig ők a nagyok stb.

Én nagyon örülök, hogy vállaltak, remélem még meg tudom hálálni, de biztos, hogy nekik nyugodtabb életük lett volna nélkülem.

Azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy ez telejsen a ti magánéletetek, senkinek nincs joga beleszólni, én sem engedném meg.

Amivel nem tudok egyetérteni: "az sem biztos, hogy összetartó testvérek lesznek felnőttként". Ez maximálisan azon múlik, hogyan nevelitek őket (ha úgy alakul, hogy lesz tesó). Mi testvérek érdekes módon azóta értékeljük jobban egymás létezését, amióta a szülők elmentek közülünk. Addig mindig a szülői házba tértünk vissza, oda mentünk haza, meglátogatni a szülőket, és persze karácsonykor stb. össze is gyűltünk náluk mindannyian. Amióta szülők nincsenek, jobban érezzük az összetartást egymás között, és kimondatlanul is tudjuk, ha baj van, egymásra mindig számíthatunk. Jó dolog az, ha van testvér.

6-ostól az 5-ösnek!

Amikor kb. 30 voltam, a bátyám 5-tel több, és osztotta a fejemet, ha valami "hülyeséget" akartam csinálni, azon a címen, hogy ő idősebb, és tapasztaltabb.

Amikor még 20 évvel később is ugyanabban a hangnemben oktatott ki, akkor pakoltam helyre a fejét, mondván: már régen túl vagyok azon a koron, amit gyerekkornak lehet nevezni, én is megéltem már ezt-azt, én is felnőttem már. Vegye észre, hiába akarom, az életben sem fogom tudni utolérni korban, ő mindig előttem jár 5 évvel, ez nem jelenti azt, hogy még mindig gyereknek kellene kezelnie. Ez hatott.

5től 6osnak :D

Vágom a helyzetet, már egyetemre jártam, amikor a báttyám, valamin vicceltem és ugyan viccesen de megnyakalt.Iszonyúan megsértődtem, mert nem vette észre, hogy társaságan is mindig lekezel, meg úgy bánik velem és beszél, mint egy kölyökkel.Ez régen rendben volt, ma már nem.Lassan férjhez megyek, messze kerültünk egymástól, de amúgy pszihésen még mindig hat rám, hogy ő a nagyobb stb.Szóval ennek vannak jó meg rossz oldalai, szerintem a kérdező azt nézze meg, most mennyire van rendben az életük, mert ha boldogok, akkor kár felborítani.De jó azt is számításba venni, hogy a gyerekek hamar felnőnek, én nagy áldás voltam a szüleimnek, hogy amikor a nagyok már leléptek, még mindig volt egy kicsi.Egy gyerek még otthon volt.Szerintem mérlegelj, te mire vágysz.

Egyke vagyok, nem érzem a testvér hiányát. Mivel otthon nem volt "adott" játszótárs, barátkozósabb lettem és a mai napig gyorsan, könnyen alakítok ki kapcsolatokat, sok stabil barátságom is van.

Emellett van mindkét oldalról egy-egy unokatesóm (2 és 8 évvel idősebbek), őket szinte nővéreimnek tekintem, bármikor bármivel kereshetjük egymást.

Nekem nem okozott soha gondot, hogy nincs testvérem.

Illetve ellenpéldaként látom a férjemet és a nővérét. Nincsenek rosszban, egyszerűen csak annyira homlokegyenest más a személyiségük, hogy nem tudnak mit kezdeni egymással, ezért nem is túl szoros a viszonyuk. Természetesen beszélgetnek, segítenek egymásnak, de az unokatestvéreimmel nekem sokkal szorosabb a viszonyom, mint nekik testvérként.

A férjem lazább, vagányabb természet, a nővére pedig kicsit szögletesebb gondolkodású könyvelő. Férjem szerint már gyerekkorukban is kiütközött a különbség, nem piszkálták egymást, csak elvoltak egymás mellett, mert nem akadt közös érdeklődési kör.