Szülők! Ütöttétek már meg a gyereketeket? Mi volt az ok? Megbántátok?

Ha a gyerek nem ért a szóból, és már olyat csinál, hogy a saját vagy más testi épségét veszélyezteti, akkor volt már, hogy a fenekére csaptunk.

Volt pl. hogy a lányomat vittük haza a játszótérről, aki nem akart hazamenni. Óriási hisztit levert, és mivel tudta, hogy nem szabad, Kiszaladt az úttestre. Csak hogy minket bosszantson. Szerencsére nem jött autó. De a férjem ott elkapta, mindenki szeme láttára, és jól elverte. Nem érdekelt, ki mit gondolt rólunk. Megérdemelte. Még nem küldték ránk a gyámhatóságot, pedig itt mindenki ismer mindenkit. Van amikor a szép szó nem használ.

Bírom ezt a jaj nem szabad megütni szegény gyereket. Ebből lesznek azok h a nyakukra nő, nem tisztel semmit és senkit, pofátlan, mindent megenged magának, veri a tanárt, meg szemtelen vele mert őt úgysem szabad megütni

teljes mértékben egyetértek ezzel a válasszal. Nem, nem azt mondom, hogy minden nap 20 fakanalat kell eltörni rajta vagy ilyesmi, de igen is, van olyan helyzet és szituáció, amikor más nem használ. Kiskorában a gyerekek (tényleg kiskorban, 1 év körül) általános reakciója, hogy üt. Ha kiveszel valamit a kezéből, megüt. Persze nem erőből, meg nem azért, hogy neked fájjon. Azért, mert ez benne van mindenkiben. Ha ilyenkor picit rácsapunk a kezére (nem úgy, hogy fájjon), azzal jelzésértékűvé tesszük, hogy neki is rossz az, ha megütik, tehát ő se csinálja.

Tudomásom szerint ha a gyerek túl izgága, az többek közt 2 dolgot jelenthet:

1. Olyan környezetben lett nevelve, ahol olyan ingereket kapott, hogy így reagál (visszatükrözi amit kap), vagy esetleg kevés az inger, a kihívás, sok a levezetetlen energia, nem játszanak vele annyit a szülők, mint kéne, nem figyelnek eléggé és nem értik, valójában mit akar mondani, stb...

2. Ha egyik, vagy mindkét szülő, vagy a környezetben valaki feszült, azt a gyerek megérzi és simán átveszi a feszültséget. Én felnőtt vagyok, de még most is megérzem, ha anyám feszülten ül a konyhában, hiába játssza a nyugodtat. És akkor én is rögtön ideges leszek, de nagyon. Nem arról beszélek, amikor látszik valakin, hogy ideges. Arról, amikor semmi sem látszik, mégis érezni a levegőben. Az idegszálainkban kb. az elektromos áramnak megfelelő feszültség fut, mert az idegek információáramlása így működik. Ezt az energiát vezeti a 'levegő', a rádióhullámokhoz hasonlóan, hiszen ez is hullám, rezgés, csak más a hullámhossza. A testünkből folyamatosan kiáramlanak ilyesfajta hullámok. A gyerekek erre magától értetődően rendkívül érzékenyek és ezt átveszik. Mivel az ő testük még nagyon okos módon nem tűri el a durva érzelmeket, energiákat, a feszültség azonnali levezetésére törekszik - mindenáron. Szegény gyermek rettentően szenved a rajta áthaladó borzasztó energiáktól és nyilván gyakran emiatt is hisztizik és tekergeti vagy dobálja a testét, vagy szaladgál, amennyiben ilyen probléma áll fenn. Amikor felvesszük a külső feszültséget, az is fájdalmas, amikor pedig keresztülrobog a testünkön és távozik, az is fájdalmas, izomgörcsöket idéz elő(az idegszálak az izmokba futnak) és egészen kikészíti az idegrendszert. Ugyanolyan ez, mint egy áramütés, hiszen az is, csak kicsit enyhébb formában... csak a gyerek nem tudja elmondani, mi történik vele, hogy ő igazából szenved, mert nincsenek hozzá információi illetve szavai. Még mi sem tudjuk mindig elmondani, pedig most ez egy mindennapos és állandó jelenség, sajnos. Egy ideges emberektől, feszültségtől terhes légkörben nem lehet egészséges gyereket nevelni. Ilyen környezettől előbb-utóbb hisztik lesznek, ha a hisztik szülői tiltásra lefojtódnak, akkor meg emésztő-és idegrendszeri problémák, mozgásszervi panaszok, stb.

Úgyhogy ha addig húzódik valami, hogy azt érzed, hogy meg kell ütni a gyereket, előbb jól gondolkozz el, hogy nincs-e valami komoly probléma a háttérben, a környezetben, meg hogy minden szülői kötelességednek eleget teszel-e. Én személy szerint szívből utálom azt a kifejezést, hogy 'rossz a gyerek'. Nem ő rossz, csak úgy fejezi ki magát, úgy közvetíti felénk a gondjait, hogy minket ez pont irritál, és ez pont azért működik így, hogy felfigyeljünk rá, hogy gondja van. A gyereknek végülis mindig van mondanivalója. És egy szülő akkor lesz jó szülő, ha ezt megérti, vagy legalább megpróbálja megérteni. Attól a pillanattól, hogy megértettük, kezelni tudjuk a problémát és a testi fenyítés fölöslegessé válik.

Néhány kézre és popsiracsapás pont azt előzi meg, hogy rossz legyen a gyerek. Egyéves kortól arrafele kísérleteznek, próbálják, hogy mit lehet, mit nem, és amit nem lehet, azt mennyire nem lehet. Látom az én 13 hónaposomon is, kijön a konyhába, és megáll a szemetesnél, tudja, hogy nem szabad oda nyúlni, de kinyúl feléje, és néz. Néz, várja, hogy szólok. Szólok, hogy nem szabad, mocskos, nem nyúlunk oda, akkor leengedi a kezét. Aztán megint. És van úgy, hogy mégiscsak odanyúl, mert ki akarja próbálni, hogy mi történik, ha mégis megtesz valamit, amire anya azt mondta, hogy nem szabad. Erélyes rászólás meg ilyenek mind ugyanaz a kategória: tiltás, de ő pont arra kíváncsi, hogy mi van, ha leszarja a tiltást. Meglegyintem a kezét, és nagyon meglepődik, el is görbül a szája, de nem sír, felfogja, hogy a tiltás áthágásának van következménye. Érdekes, hogy azóta akármilyen szemetes iránt érdeklődik csak annyit kell mondani, "nem szabad, kicsim, szemetes", és nem is érdekli már, megtanulta, hogy a szemetesbe nem nyúlunk bele.

Amiért volt meglegyintve a keze: a fent említett szemetes, a konnektor (be vannak dugva, persze, de attól még meg kell tanulnia, hogy abba nem nyúlkálunk, mert máshol is vannak konnektorok), és az úttestre való kiszaladgálás. Ettől biztosan nem lesz lelki sérült.

Ilyen kis korban a gyerek felfedez, tanul, tanulja a világot, és itt van az ideje, hogy lefektessük a határokat és szabályokat. Ha most mindent megengedünk, mert még kicsi, akkor két év múlva már nagyon késő elkezdeni szabályozni, addigra már megszokja, hogy mindent szabad, és a sírás meg a hiszti mindent megold.

Volt olyan is, hogy húzta a hajam, és jól szórakozott azon, hogy felszisszentem. Mondtam, hogy nem szabad, mert fáj anyunak. Persze, hogy nem érti, hogyan is érthetné, neki egyelőre érdekes az egész. Meghúztam én is a haját. Nem nagyon, persze, csak épp hogy érezze, meg lett húzva. Úgy meglepődött, hogy a saját haját kezdte tapogatni, addig fel sem tűnt neki, hogy neki is van. Utána jött be a csapkodás, de azt már nem kellett külön kezelni, elég volt mondani, hogy fáj anyunak, és megfogtam a kezét, nem is csinálta többet.

31 hónapos, 2x csaptam az arcára eddig, de nem nagyot (1x rám köpte az ennivalót, másodjára a szőnyegre szándékosan.)

Nagy ritkán csapok a kezére, ha sokadik felszólításra sem fogad szót (többször rászólok pl és visszabeszél...)

De nem ez a jellemző.

Nem vagyok a híve ezeknek, utána gyakran lelkifurdalásom van.