Miért nem érti meg a saját anyám a helyzetem?

Tudom, sokan vannak hasonlóképp, a külföldi tanulmányokról, majd külföldi munkáról lenne szó.

2 éve végeztem a gimivel, mindig is jól tanultam, felsőfokon beszélek németül, ezenkívül tudok angolul és egy kicsit spanyolul is (ezt fejleszteni akarom). Mivel jobb körülmények közt nőttem fel és az osztrák határ mellett élek, belátom, hogy itthon nem maradhatok, ha normális életet szeretnék magamnak a leendő diplomámmal. Frusztrál a környezet, a politikai és gazdasági helyzet (közgázon vagyok, így ezzel is sokat foglalkozom, érdekel, amit tanulok, később logisztikai területen szeretnék dolgozni). Nem beszélve a magyar egészségügyről - tartós beteg vagyok, tapasztalom, illetve az oktatásról, a társadalmi különbségekről, kisebbségekről... Nem szeretnék ilyen környezetben családot alapítani, és lássuk be, 100 ezres fizetéssel soha nem tudnék felnevelni két-három gyereket normálisan.

Nem is ragozom tovább, a lényeg, hogy én mindent megteszek azért, hogy megvalósítsam az álmaim (ami egyébként először Ausztria, majd egy spanyol vagy angol nyelvű ország), 1 éve folyamatosan nyelveket tanulok, ahogy időm engedi munka és egyetem mellett, nyárra talán össze is jönne egy osztrák diákmunka (a munka elég gáz, de hajlandó vagyok a jó fizetésért elvállalni).

A szüleim viszont csak húznak, tartanak vissza mindentől, ami Ausztria, pedig ők is látják, mennyivel jobb az élet ott. Olyanokat mond anyám, hogy "persze, mert tárt karokkal fognak majd téged ott várni, mi, azt hiszed?" meg hogy "ott sincs kolbászból a kerítés" (nem, csak kolbászabból), meg hogy "ott csak egy magyar c*gány leszel" (nem vagyok az, csak az osztrákok sokszor ezt mondják a magyarra).

Valószínűleg jövőre megyek ki egyetemre is, azt sem hiába csinálom, hanem egy jobb jövő reményében. Egyébként később valószínűleg Spanyolországot céloznám meg, ha lesz már biztos anyagi hátterem, de addig még sokat kell tanulnom, meg hát az ottani körülmények sem a legjobbak manapság (a spanyolt ki sem merem ejteni nekik, kinevetnének, titokban tanulom a nyelvet is).

Szerintetek hogy értessem meg a szüleimmel, hogy hátráltatás helyett inkább támogatniuk kellene? Hogy nekik is jobb, ha a lányuk jómódú, megbecsült, boldogabb ember lesz? Anyám folyton azért győzköd újabban, hogy maradjak itthon, náluk vagy a faluban, és menjek el a környéken dolgozni, érjem be azzal, ahova születtem, mert szerinte Ausztria ilyen rossz meg olyan rossz. Olyan érvekkel jön, hogy a fizetésem fele albérletre megy, meg hasonlók (mintha itthon nem menne... csak nem mindegy, hogy 100ezerből 50 megy el rá, vagy 1200 euróból 600...). Ja, a győzködés utáni nap meg azzal fenyegetőzik, hogy kitesz a házából (a macskám miatt, nem külföld miatt)... ki érti ezt?! (Egyébként apám nem beszél vele, legtöbbször csak hallgat, pedig 19 évesen ő is ki akart szökni, csak elkapták - még mindig mondja, hogy ha fiatal lenne, ő most menne, mint a pinty, mégsem segít anyámnál). Lassan már úgy érzem, anyám telebeszéli a fejemet és a végén elhiszem, amiket összehord és kezd elmenni a bátorságom mindentől.

Pedig szerintem érthető, hogy 20 évesen építgetem a saját életem alapjait... és miért ne tehetném meg ezt 10km-rel (ennyi a határ) arrébb, egy jobb országban? Szerintetek meg tudom értetni vele valaha is?