Engednétek, hogy a gyereketek katonának álljon? Nem aggódnátok egy kicsit sem miatta?

nem hiszem, hogy a válaszommal bármilyen negatív hatást értem volna el. a kédésére nem válaszoltam tulajdonképpen, és kétlem, hogy ő nem így látta volna a helyzetet.

de akkor egy válasz, amire szüksége van, tessék, már átgondoltam tegnapról mára, és ami a legjobb, attól, hogy talán bíztatni fogja, nem fogok olyan gondolatokat leírni, amikkel nem értek egyet. ha jól értettem, te olyat szeretnél hallani az efféle kérdésekben, amiket mindegy, hogy úgy gondolsz-e valójában, de mindenképp jóérzést váltsanak ki. vagy csak pozitív válaszokat adni, és a negatívat tartsuk meg magunknak? azt hiszem, az itt megkérdezők talán el tudnak viselni egy álláspontot, ami kevésbé kedvező, vagy felkavaró (?), megrázó (?), elgondolkodtató vagy ... nem tudom, az enyém milyen volt. szimplán csalódott, és teljesen kiábrándult.

a férjeid szülei biztos, hogy szeretik a fiukat. szerintem csak elfogadták, hogy a férjed katona, hogy erre tette fel az életét. abban is biztos vagyok, hogy aggódnak érte, csak ha ezt ki is mutatnák, azzal azt érnék el, hogy a férjed rossz érzéssel indulna el, bűntudattal, kevésbé tudna koncentrálni, jól teljesíteni. nekik, a szüleinek nem céljuk, hogy bármi rossz érzést keltsenek a férjedben. bár, mint látjuk, ha tényleg így is van, ezzel a módszerrel is elérték, a te szemedben mindenképp, de, úgy hiszem - szerintem ők is úgy hiszik, remélik - kisebb fájdalmat okoznak.

én ezt nem hiszem, hogy meg tudnám tenni.