Veletek is ilyen kritikusok a szüleid, családod?

Velem is ilyenek voltak. Mikor érettebb lettem, és erről beszélgettünk, bevallották, hogy ők sem kaptak dícséretet az ő szüleiktől, ezért bánnak velem is így. Erre én visszakérdeztem, hogy ha nekik hiányzott a dícséret, bíztatás, akkor ők miért nem adják meg nekem és a tesómnak? Na ezen elgondolkodtak, tanultak belőle, a hugomnak (aki akkor volt a tini évei elején) már állandóan mondogatták, hogy "de jó vagy, ügyes, csak így tovább", de túlzásba is estek, mert egy beképzelt, magától eltelt nagyképű nőt neveltek belőle.

Bármennyire is várod, vágyod a szüleid elismerését, ha ők ezt nem tudják megadni, mert előttük sem volt példa, vagy egyszerűen nem éreznek rá, akkor ezt el kell fogadnod. Figyelj más emberekre is: barátokra, rokonokra, osztálytársakra, bár igaz, hogy a szülői elismerésnél nincs nagyobb dícséret.

Engem se dicsértek soha. Követelték, hogy tanuljak, amivel nem is volt gond. A rossz jegyért jött a szidás, a jóért meg semmi. Ha valaki kérdezte, hogy megy a suli, és elmondtam, általában örvendeztek, de anyu mindig megjegyezte, hogy mehetne jobban is. Amikor elkerültem egyetemre, valamelyest elégedettek voltak vele, legalábbis ezt mondták a többieknek, nekem sose. Mostanában azt kapom meg, hogy milyen sokba kerül, hogy egyetemre járok, és ez nekik milyen megterhelő. Persze nem mondják, hogy nem adnak több pénzt (egyedüli gyerek vagyok, és nem is állnak rosszul anyagilag, azért persze túl jól se), de minden adandó alkalommal az orrom alá dörgölik, ami elég sz*rul esik. Ha szóba kerül egyébként, anyu mindig szinte büszkeséggel mondja, hogy ő sose kényeztetett el. Megvolt persze mindenem (játék, ruha, könyvek stb.), de érzelmileg nem. Sose mondta, hogy okos lennék, vagy ügyes, hogy szép, azt meg végképp nem. Csak azt látja, hogy milyen jó, hogy nem lettem beképzelt. Azt sajnos nem, hogy az önbizalmam így szinte a nullával egyenlő. Azt hiszem egy cipőben járunk, így sajnos tanácsot nem tudok adni, de talán jól esik, ha tudod, nem csak te vagy így ezzel.

22/L

Bár én nem voltam jó tanuló (3-as, 4-es), de sohasem nyaggattak a szüleim a tanulással, elfogadták, hogy lusta vagyok hozzá.

Nagylányom már 15 éves, most nyolcadikos. Eddig kitűnő tanuló volt, de idén kémiából egyszerűen nem tud hármasnál jobb lenni. Mit ne mondjak, nem örülök neki, de sohasem ordítottam le a haját érte, csak megjegyzem: oké, nem örülök, de ne csináljunk belőle rendszert!

Mellesleg anyukámmal a mai napig úgy vagyok, hogy időnként ismerőstől hallom vissza, hogy ebben vagy abban milyen ügyesvoltam, milyen jól csináltam valamit. Múltkor mondtam is anyunak, hogy: nem lehetne, hogy egyszer az életben szemtől-szembe megdicsérj? Igaz, erre nevetett egyet és azóta már többször meg is tette.

Jobb későn, mint soha :-)

Jaa Welem Is Ilyenek Woltak A Szüleim Ezért Öltem Meg Őkett És Most Ezért Vagyok Intézetbee !!! Nem AMUGY CSAK KAMM :DD

Szerintem Probáljj meg abból a tantárgyból is 5 lenni és akkor a szemükbe mondhatod az éretségin hogy szinte mindenből ötös voltam és egyszer sem dicsértettek meg

8-as,

1) van olyan ember, aki akármennyire küzd, nem tud 5ös lenni egy tárgyból.

2) van olyan szülő, aki még a kitűnő gyerekét sem dicséri meg elégszer. Tapasztalatból monddom sajnos. A mai napig nem képesek megérteni, hogy MIATTUK vannak önbizalmi gondjaim, az egészet ráfogják a külsőmre meg a sulis hatásokra, de ők, ők bezzeg tökéletesek voltak. Ja, öcsémmel meg össze-vissza kivételeztek, velem egy fizika 3-as dolgozatért kiabált 2-3 órát jóanyám, öcsém meg karót kapott németből, de úgy, hogy "kérem az egyest" felelésnél, nem is próbálkozott, de az eredmény az volt, hogy kapott egy ejnyebejnyét, aztán meg meg lett neki főzve a kedvenc kajája...