A férfiaknak tényleg könnyebb?

Látom, te tényleg ebben a tévhitben vagy. Vakegér!!!!!!!!

A nagy megmentőt akarod itt játszani? Vagy egy kis dicséretre vágysz mert a férjed nem teszi ezt?

hihihi

Szerinted, ha elmegy egy interjúra egy lány és egy fiú azonos paraméterekkel szakmailag ( iskola+gyakorlat) és mindkettő mondjuk kétgyerekes, akkor a lányt választják? Hát, nem nagy az esélye rá.

Nálunk ki van adva, hogy a minél kevéssé problémás embereket vegyük fel, így a 10 évnél fiatalabb gyerekkel bíró nők vészkategóriások.

Ha nagyon nincs épp más jelentkező, akkor jöhetnek szóba. Még ha most azt is mondja, hogy majd a férj megy betegre, ha lebetegszik a gyerek. Mondja ezt most, de, hogy mit hoz az élet, majd meglátnánk, ha bekockáztatnánk. És a férjeknek általában több a fizetésük, így nagyobb összeg esik ki náluk a betegség kapcsán a családi kasszából, így ezt észrevéve többedik betegség után már másként gondolják és megy az anya táppénzre.

A cégünknél a 74 vezetőből 6 nő van. Ők pénzügyesek és nincs is ott férfi, aki szóba jöhetett volna a férfi vezető. Nem gondolom, hogy ez azért van, mert egyetlen nő se akart volna pozíciót a cégünk más területén vagy alkalmatlan lenne mindahány. Ez társadalmi probléma. Ha te nem ezt látod, akkor lehet, hogy a jövőt látod, de nem hinném, hogy egy családanya tehetne arról, hogy a férfiaknak előnyük van a munkahelyeiken a kolleganőkkel szemben. Erről hol és hogyan tehetnek a nők szerinted? Mit tettek vagy nem tettek a nők azért, hogy ez így van?Ezt, mondjuk nem is értem, hogyan értetted?

Könnyebben kineveznek és elfogadnak egy férfit vezetőnek. Ez tény. Nemcsak magyar, hanem világ szinten igaz ez. Ezért is kell törvényeket hozni erről, nem tudom, hogy erről hallottál-e már.

Bocs az idiótázásért, napjában 70.000.000x hallom bent a munkahelyen és már rutinszerűen jön, de igaziból nem jelent semmit, otthon is nagyon figyelnem kell magamra.

Lehet, hogy te szerencsés vagy, hogy nem voltál hátrányban valahol egy férfival szemben a nőséged miatt. Jó neked!!

Közben a kolleganőm elmesélte, hogy ő a pénztárost idiótázta le véletlen munkahelyi szójárás miatt. Veszélyes dolgok ezek. Nemcsak a gyereknevelés miatt.

A magánéletben nem ezt érzem, hanem kisebbségi konfliktusom van magamban, ha valamit nem tudok olyan jól megcsinálni,mint általában egy férfi. Talán ez az emancipációhoz kapcsololódó egyensúlytalan állapot egyik hozománya nálam. :)

Rengeteg válasz van, úgyhogy nem olvastam őket el. Hát meg kell ondjam szerintem épp ez az, hogy a férfiaknak sokkal nehezebb.

Oké, szülni a nőknek kell, de ezt a többség hányszor teszi meg? 1-2-3-szor és nem mindennap.

Ami pedig a munkát illeti lehet, hogy a férjem egy nullával többet keres, mint én, de h.lyére is dolgozza magát és felelősség is van rajta rendesen, ami rajtam alkalmazottként soha nem volt.

Jelenleg hosszabb ideje táppénzen vagyok, de mikor dolgoztam és e mellett tartottam rendben a lakást meg magamat is igyekeztem mindig csinosan tartani, akkor is ezerszer kipihentebb voltam, mint a férjem.

De jó Neked utolsó!

Én sokáig egyedülálló 30-as nőként éltem. Kipihent? hát ritkán voltam, családi házat, autót tartottam fenn egyedül. Gyerek nem volt. Tiszteletben tartottam a gyerekes kolléganőimet. Igen sokszor jöttek ők bedagadt szemekkel, fáradtan dolgozni reggel hétkor. Mert négykor felkeltek megfőzni, kivasalni. Mert éjjel lázas volt a gyerek. Mert reggel kirándulni ment a gyerek, és még el kellett vinni a sulihoz. mert én míg kényelmesen megkávéztam és elindultam dolgozni, addigra már megjárták a boltot, óvodát, iskolát.

Na ez viszont egyetlen nős kollégámra sem volt igaz. Nem nagyon hallottam egyiktől sem, hogy reggel a gyereket vitte volna oviba, meg szaladt a Pennybe műszak előtt, mert akciós a tej...

Most kisbabával vagyok itthon. Mellette viszem a vállalkozásomat. A férjem nagyon tündér... amíg minden úgy van, ahogy ő akarja. Pont tegnap tört ki nálunk a vita: éjjel alig aludtam a picitől. Reggel ő elvonult dolgozni: pizsamafelső itt, papucs ott, fürdőszoba romokban. Felkeltem a gyerekkel fél hétkor, megmosdattam, átöltöztettem, reggeliztettem, beágyaztam, kukát ürítettem, kiporszívóztam, ebédet készítettem, kiterigettem, kutyát-macskát etettem, gyereket ebédeltettem. Apu hazajött fél háromkor és én nem estem hanyatt a boldogságtól, mert vett útközben egy zsák kész vakolatot. Én lettem a hálátlan dög, aki őt semmibe sem nézi. Jól leüvöltött. Ezek után fogtam a gyereket, felöltöztünk, beültem abba a kocsiba, amit eredetileg én vettem még anno lánykoromban négy éve és elmentem a gyerekkel két ügyfélhez, utána meg játszóterezni, jelzem tőlünk az 10 km-re van, a környezetünkben meg nincsenek kisgyerekek, vinni kell a babót, hogy gyereket is lásson.

Na akkor most kinek olyan k...a könnyű?

Ja! A munkahelyemen egyedülálló nőként megbecsült ember voltam. A kolléganőmnek két gyerek mellett nincs támasza. Akármilyen jól dolgozott, mindig lenézték, lekezelték, merthát ugye szabira, meg betegre ment a gyerekek miatt.

Mostanában az 55 éves kolléganőm példálózott rá mikor bent voltam, hogy: "Na te sem leszel már a régi. Na nem baj, majd olyan munkát bízunk rád, amit gyerek mellett is el tudsz végezni?" (nem értem, attól hogy szültem, meghülyültem, vagy mi?)