Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Elvárható egy anyóstól a...

Elvárható egy anyóstól a bocsánatkérés?

Figyelt kérdés
És itt nem egy jófej anyósról van szó!! A hétvégén irtózatosan összevesztünk, persze minden szavamat kiforgatta és félreértelmezte, terjeszt is ezáltal mindenféle hazugságot rólam. Nem szeretek ilyen szinre lesüllyedni, hagytam is hagy mondja. Véletlenül meghallottam még azt is mondta a férjemnek meg az apósomnak, hogy ő ugye megmondta hogy a férjem előző mennyasszonya lett volna az igazi. Undorító boszorkány, pedig tudja, mert láthatja milyen szépen élünk. A férjem képtelen az anyjával konfrontálódni, egész életében irányította őt, a férjét és a lányát, aki szegény 30 évesen csak most kezd lázadozni. A veszekedés másnapján muszáj volt bocsánatot kérnem (a férjemet imádom, és kérte legyek én az okosabb, ráadásul apósom szülinapi ebédjére kellett mennünk). Persze anyós mosolyogva fogadta mindezt, önelégültem, hogy ő most akkor győzedelmeskedett. Az a baj, hogy a helyzetet úgy könyvelte el, hogy neki volt igaza, és mivel bocsánatot kértem, erre én biztos rá is jöttem. De azt hogy egy 36 hetes kismamát úgy kiborítson mint engem, hogy az eszméletlenül várt unokára persze nem gondolt, csak magára, hogy az akaratát ránkkényszerítse, az egyszerűen felháborító.
2009. jún. 22. 12:17
1 2 3 4
 1/34 anonim ***** válasza:
58%
Nem tudjuk, mi volt a vita oka, igy nem varhatod el, hogy melled alljunk a kerdesben. Fejtsd ki legyszives.
2009. jún. 22. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/34 anonim ***** válasza:
100%

Sajnos az anyósokkal mindig csak a baj van:)

Rákényszeríteni nem tudod, hogy kérjen bocsánatot, magától meg szerintem úgy sem fogja fel, tehát én a helyedben nem is számítanék rá!!!

Ha megszületik az unoka talán másképp áll majd a dolgokhoz, de az is lehet, hogy még roszabb lesz a kapcsolatotok, mert hogy nem csak rossz partnernek, de rossz anyának is titulál majd.

Nekem volt benne részem, nagyon sokat szenvedtem az anyósom miatt. Később meg is szüntettem vele minden nemű kapcsolatot, majd pár hónap múlva bocsánatot kért és azóta mindenkinek csak dícsér. :)

Kitartást, mert nekünk rá ment a kapcsolatunk, most válok, persze nem csak az anyós miatt!!!

2009. jún. 22. 12:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/34 A kérdező kommentje:
Egy bútordarab (sötétüveges vitrin), amit ő csináltatott a kisfiának. Az új lakásunkba már nem fért volna be, nem akartam bútorraktárt, nagyon sk így is a bútorunk és kevés a hely. Ő ezt nem bírta elviselni, férjem anyját nem akarta karta megbántani, mert mindenen megsértődik, így én mondtam neki nem szeretném a bútort. Annyira felidegesedett, hogy rá sem ismertem a bűbáj, (ál)mosolygós mamára. Persze a békesség (főleg a picié), kedvéért hagytam, hogy a MI lakásunk bebútorozásába beleszóljon, és betesszük azt az ocsmány, oda nem illő vitrint. És még én kértem másnap bocsánatot.
2009. jún. 22. 12:31
 4/34 anonim ***** válasza:
100%

Én nem értem, hogy miért kértél bocsánatot, ha nem érezted, hogy van miért???

A férjed kedvéért? Badarság. Soha nem tennék ilyet!

Ha ő nem hajlandó anyóssal konfrontálódni, az az ő dolga, de engem ne utasítson ilyenre!!!

Mondjuk gondolom se a férjed, se anyósod nem most lett ilyen, amikor hozzámentél, akkor is tudtad, ki milyen... Akkor kellett volna ezen elgondolkozni.

Kerüld anyóssal a találkozást, én el se mentem volna, apóst felhívtam volna telefonon, hogy sok boldogságot, de értse meg, én nem megyek oda, terhesen nekem nem hiányzik ez.

Ennyi.

Anyós miért kérne bocsánatot, ha TE kértél bocsánatot??? Tehát te is azt mutattad, hogy TE cselekedtél helytelenül... Eszébe se fog jutni, nekem se jutna.

2009. jún. 22. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/34 anonim ***** válasza:
100%
Miért teszed be a vitrint??? Ekkora butaságot! Nem fér el, sajnáljuk, ennyi. Ha kiabál, kiabál. Te nem szólsz. És nem teszed be a vitrint. Én nem értem, hogy miért csináltok ilyeneket, komolyan...
2009. jún. 22. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/34 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem azzal, hogy ennyire a férjed kedvébe akartál járni, és bocsánatot kértél, a lehető legnagyobb hibát követted el. Ő továbbra sem fog szembeszállni az anyjával, és látja, hogy Te sem fogsz miatta, ha mégis úgyis bocsánatot kérsz. Most még kért erre, de előbb-utóbb természetesnek fogja venni, hogy neked csendben kell maradnod, és mindenre helyeselni, amit a kedves mama mond. Anyós nem fog változni, ha megszületik a baba valószínűleg csak rosszabb lesz a helyzet. Férjeddel megkellene értetned, hogy most már Te és a leendő baba vagytok a családja, mellettetek kellene kiállnia.
2009. jún. 22. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/34 anonim ***** válasza:
100%
Azzal,hogy bocsánatot kértél a kezébe adtad mégjobban az irányítást.Téged lealázott a mama, ez nem bántja a férjedet?Legalább annnyit mondhatott volna az anyjának ,hogy az állapotodra való tekintettel ne kiabáljon veled!Annyiba néz a mama mint a fia.Ez nem bántás de hid el ha a férjed nem áll ki melletted akkor ez a mamának csak olaj a tűzre.És mi lesz ha majd a baba dogokba is így beleszól?
2009. jún. 22. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/34 anonim ***** válasza:
100%
Nem szabad csak a férjed kedvéért mindent rá hagyni,mert úgy fogsz járni mint én..Én nekem az anyósom a szemembe megmondta,hogy én rossz választás vagyok a fiának,és a volt barátnő sokkal jobb lett volna,sőt még a nővérem is jobb parti lett volna...Ráhagytam a férjem kérésére...Utána jött,hogy milyen konyhabútort vegyünk..megint hagytam a férjem miatt..Amikor megszületett a fiam,akkor a vendégek előtt mondta,hogy ha nem tudná,hogy én szültem,azt mondaná,hogy a gyerek nem is az enyém...itt már vitáztam a férjemmel,de késő volt...nem adott nekem igazat...szerinte fölöslegesen húztam fel magam...Később az anyós drága felajánlotta nekem,hogy fiatal vagyok (21 éves) menjek éljek,szórakozzak,majd ők felnevelik a fiamat...itt már az anyósommal kiabáltam...feleslegesen..a férjem nem mellém állt.Mivel az elején nem álltam ki magamért később már nem tudtam...Az én házasságom véget is ért...Ha elfogadsz egy tanácsot,és nem akarsz úgy járni mint én akkor ne hagyd magad a férjed kedvéért sem...Legyél határozott,és a házasságod ne az anyós kedve szerint alakuljon...A férjednek melléd kell állnia hisz most már TE ÉS A GYERMEKETEK a családja...(az anyját tisztelje,szeresse,de ne ő legyen a fontos...)
2009. jún. 22. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/34 anonim ***** válasza:
100%

Anyósom velem is csinált egy nagy patáliát, amikor terhes voltam, kb 3 hétig folyamatosan elkapott miatta a sírógörcs. Én lenyeltem, mert nem akartam vele rossz viszonyt, de most már bánom. Egyébként azóta sem kért bocsánatot, és nem is fog. Az anyósok ilyenek. Nekem meg örökké szálka marad a szememben ez miatt.


Egyébként a helyedben én sem kértem volna bocsánatot, mert ezzel most annyit értél el, hogy "föléd kerekedett". Sajnállak, tudom, hogy nehéz, én is hasonló helyzetben vagyok, és a férjem mellettem se áll ki előttük. Ez van. Én megpróbáltam úgy lekezelni, hogy "lenyeltem a békát", hogy béke legyen, persze azóta is mindenért én vagyok a hibás, meg én vagyok a hülye. Én úgy vagyok most már vele, ha még egyszer beszól, többet nem megyek hozzájuk. A gyerek, meg a férjem mehet, én maradok itthon. Nem hiányzik ez a cirkusz nekem.

2009. jún. 22. 12:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/34 anonim ***** válasza:
100%

Legközelebb, ha jön, nyugodtan mondd meg neki, hogy a TI lakásotokat ti rendezitek be a saját ízlésetek szerint, ha tetszik neki, ha nem. Otthon úgy rendezkedik mindenki, ahogy akar, ott ő a főnök, itt pedig te. És majd a gyereket is úgy nevelitek, ahogyan ti szeretnétek, jobb ha ezt előre tudomásul veszi, mielőtt elkezdene abba is majd beleszólni!


Sajnos sok az ilyen gyereke nyakán ülő, zsarnok anyós, komolyan, még én sem fogtam ki normálisat, pedig már 3. komoly kapcsolattal próbálkozom, de az enyém is idióta, uralkodós, beleszólós zsarnok. Párom meg majd meghal, tönkre megy a két ember közötti őrlődésben, nyilván az anyját is szereti minden hibája ellenére, viszont engem meg nem fog zsebre vágni egy ilyen nő, elsőnél már elég volt.

2009. jún. 22. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!