Miért rondít bele anyám a házasságomba?

Jajjj szegényeim:S Annyira sajnálom...Tényleg meg kell becsülnünk a párunkat, mert gonoldj csak bele mennyire szerethetnek minket, ha mindezek ellenére kitartanak mellettünk...Szörnyű lehet nekik, tegyük hozzá, szerintem nekünk sem sokkal jobb, mivel mi imádjuk őket, a szüleink viszont mégiscsak a szüleink. Gondolom Te is úgy vagy vele, hogy ettől még, hogy így viselkednek, mélyen a szívedben szereted őket, épp ezért akarod elérni velem együtt, hogy elfogadják a párodat, és jó legyen a kapcsolat. Ha nem szeretnénk őket, akkor magasról lesajnálnánk, hogy mit gondolnak...Csak ezt ők nem veszik észre...Én anyuval élek, és nagyon jó volt a kapcsolatunk, amíg újra nem jött a párom. Hozzá kell tenni, hogy a válásból kifolyólag mindig is voltak vitáink anyával, de mint anya-gyerek azt hiszem nagyon jóban vagyunk voltunk...Jó tanuló voltam egészen érettségiig, kitűnő lettem stb, most egyetemre járok, tehát azt sem lehet mondani, hogy a párom miatt nm tanulok, mert azért teljesítek mindenképp. Anya azt mondja, azért nem örül a kapcsolatnak, mert az ő tapasztalatai alapján, ami nem működött egyszer, az sosem fog. Én annyira félek tőle, hogy uez. lesz mint nálatok a jövőben...én nem tudom, hogy bírnám ki azt...15éve harcolnak a fejem felett, nem szeretném ha az én csaldomban is háború lenne...És nem értik meg, hogy nekem ez már nagyon-nagyon sok...Idén nyáron a párom meghívott nyaralni, már sokadszorra, eddig csak 1-2x mehetttem vele. Most azt mondta anya, h beszéljek apával...ő ki fog bukni teljesen...nagyon félek... nem értem, hogy 21 évesen miért kell egy kellemes nyaralásra gyomorgörccsel gondolni?? Vége a vizsgáknak, mindent teljesítettem idén, nem érdemlem meg? Nem sokára megyünk esküvőre, úgy néz ki jön a párom velem, abban reménykedem titkon, hogy kicsit javul a helyzet, oldottabb lesz. Egy ember sem tökéletes... Én imádom Anyukámat, de néha kikészít azzal, hogy ő mindent jobban tud... vezetésnél, főzésnél, szinte minden dologba beleszól...Szerintem a szüleink nem veszik észre, hogy Te is, én is felnőttünk!! És döntünk így vagy úgy, jól vagy rosszul, de döntünk. Mi nem élhetjük az ő életüket, sem fordítva. Karácsonyról jut eszembe...tavaly előtt annyira összevesztünk anyával 26-án, hogy szégyenlem, de elmentem itthonról, egyszerűen kikészültem. Elmentem a páromhoz, majd onnan mikor hazajöttem, szintén veszekedés, utána elmentem keresztanyámhoz, szinte végigsírtam a karácsonyt. Pedig nem akarok irreális dolgokat...Csak a párommal lenni, nem napi 24 órában, általában csak a hétvégéket tudjuk együtt tölteni, de nekem tökéletesen megfelel így. Mi is szoktunk együtt főzni, tenni-venni, nagyon szeretünk együttlenni. Szóba került már nálunk is persze csak beszélgetés szintjén a babakérdés, és nagyon sok mindenben egyetértünk, és szerintem ő nagyon jó Apuka lenne...Visszatérve a páromhoz, ő is tisztelettudó, igaz nem sok kapcsolat van köztük anyával. Én nem tudom, hogy viselném, ha az ő szülei csinálnák ezt... Nálunk talán arra vezethető vissza ez az "iszony", hogy miután szakítottunk anno 16évesen, utána volt két barátnőféléje, azért fogalmazok így, mert ők nagyjából minden mozgó hímneműre rászállnak, igaz csak kb 1 hónapig tartottak. Szerinted ezért érdemes ennyi ideig büntetni valakit? Amióta együtt vagynk, ő másfél évet külföldön élt, havonta utazott miattam 2000kmt, azért, hogy velem legyen 4-5napot.Persze ez sem jelent semmit itthon nálunk...Egyszer csak azért hazajött, mert szülinapom volt, más városban tanulok mint ahol élünk, és megjelent ott... Én nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy elkezdjük-e újra, de annyira beleszerettem megint, hogy úgy éreztem van értelme. Én egyszer voltam nála, ne tudd meg mit kaptam érte apukámtól...

Nem értem miért csinálják ezt...Te mit tennél a helyemben? Annyira szorítok Neked, hogy rendbejöjjön minden és a baba egy teljesen boldog családba szülessen...Ti biztosan azok lesztek a pároddal, de úgy lenne teljes az egész ha a szülied is partnerek lennének ebben.

17.20-as voltam

Mi sajnos nem tudunk összeköltözni, más-más városban élünk, és mindketten máshol tanulunk. Így sajnos elég bonyolult lenne. Nem tudok mást tenni, csak bízni benne, hogy megoldódik a helyzet, de nagyon sok energiámat elvesz ez, amit másra is fordíthatnék...Néha úgy tesz anyukám, mintha ez az egész dolog nem is létezne, ha mondok valamit, úgy csinál mint aki nem hallja, én ezt nem értem szerintem ez elgé gyerekes dolog...én 2 év után már tuti belefáradtam volna...Nagyon-nagyon nehéz...és annyira érezteti velem, hogy nem ért egyet a dologgal, de nem zavarja, hogy bánt vele...Már próbálta a család is meggyőzni, de semmi...szinte lehetetlen...Nekem is szokta mondani, hogy mert nem hozzám való...szerintem neki senki sem felelne meg...és honnan tudják, hogy Te vagy én boldogok lennénk-e azzal, akit ők elfogadnának...? Vagy ha az a kapcsolat nem működne, akkor mondanák, hogy jajj bocsi én nem így akartam? Nem sokra mennénk vele...Nektek már biztos, hogy jó lesz így, én 21 évesen ezt nem tudhatom előre...Arra is van esély, hogy jó lesz, arra is, hogy nem, ezt senki sm tudhatja előre...Azt meg végképp nem, hogy mással milyen lenne. Már fogalmam sincs, hogy mit kéne tennünk, nektek megoldás a költözés, nekem meg maradnak a próbálkozások a kapcsolat normalizálására...

17:24es :)

Tényleg a legjobb, ha megszakítod vagy csak anyukáddal, vagy a szüleiddel a kapcsolatot, mert így nem tudjátok élvezni az életet még így sem, hogy amúgy minden rendben van és imádjátok egymást.

Nem szabad ezt hagyni, ne hagyd!!

És ha erre azt mondják a szüleid, hogy hálátlan vagy, mert ők felneveltek, stb..., akkor mondd megy, hogy ha majd úgy hozza az élet, hogy nem tudnak magukról gondoskodni, akkor segítesz elintézni a pénzügyi dolgaikat, és a házukat eladjátok, és abból a pénzből majd ellátják őket egy otthonban.

Ennyi, szerintem nem érdemelnek többet.