Miért nem tud senki dícsérni?

"Ilyen nincs, aki ezt mondja vagy szívtelen vagy hazudik."

Csak mert te ezt hiszed, nem lesz így.

Fú, ez nagyon okosnak indult. Érted, hogy mit írtam?

Ennyi erővel mondhatom, hogy aki folyton dicséretre vár, az önbizalomhiányos és soha nem lesz boldog, aki meg mást mond, az hazudik.

Ez attól még nem igaz.

Én éppen az eddigiekkel ellentétben más álláspontot képviselek. Szerintem mindenkinek szüksége van visszajelzésekre a környezete felől, főleg annak, aki otthon van, valószínűleg keveset jár el otthonról. Másoknak a munkája, munkatársai vagy baráti köre megadja ezeket a pozitív visszajelzéseket. A kérdező valószínűleg egy 6 hetes babával nem járkál olyan sokat közösségbe, így marad a férj és a család.

Rendben van, hogy rajta kívül még több ezer nő van hasonló helyzetben és mások is tudják jól menedzselni a gyereknevelést és háztartást, de néha az embernek jólesik egy biztató szó, akárcsak annyi, hogy milyen szépen ragyog a lakás. Végül is ezért vagyunk társas lények. Nem kéne őt ezért lehordani és és a sárba döngölni.

Nem sárba döngölés, de komolyan vállveregetés jár azért, mert nem él dzsuvában?

Ha valami nagy és nemes dolgot visz véghez, kezet rázok vele, és csillogó szemmel hallgatom végig.

"Nem sárba döngölés, de komolyan vállveregetés jár azért, mert nem él dzsuvában?"

Miért sarkítod ki a helyzetet? Senki nem beszél vállveregetésről vagy kitüntetésről, de egy-egy dicsérő szó néhanapján a férjétől pl. járhatna. Még akkor is, ha nem nagy ügy nagyon jól tud esni az embernek, a másik fél részéről pedig semmibe sem kerül.

Nekem is jól esik, ha a párom megdicséri a főztömet, vagy akár a külsőmet, de az vesse rám az első követ (és a kérdezőre) akinek ezek az apró dolgok nem számítanak egy kapcsolatban és normálisnak tartják azt, hogy nem kapnak visszajelzéseket.