Házas, kapcsolatban élő nők, nem próbálnátok ki?

Jaj, dehogynem. 6 éves kapcsolatban vagyok. A párom a legrendesebb, legmegbízhatóbb, legnagyszerűbb ember a világon. A szerelem viszont már elmúlt (soha nem volt az a nagy lángolás), inkább csak a megszokás van. Persze becsüljük, szeretjük egymást, de nem az az egetrengető, lábremegős kapcsolat, amiről a lányok nagy része álmodozik.

A nagyon nagy szerelmet csak egyszer éltem át egy arra érdemtelen emberrel. A 90%-a az egész kapcsolatnak egyszerűen borzalmas volt. Azóta ösztönösen kerülöm a nagyon nagy, kontrollálhatatlan érzelmeket. Gondolom valamiféle belső védekező-mechanizmus alakulhatott ki nálam ez ellen. De az a maradék fantasztikus 10% (ha érted, mire gondolok), nagyon hiányzik abból a kapcsolatból. Amiről álmodozok: hogy ez a 10% nem 10%, hanem 100%. Semmi más, csak a földön túli boldogság. Persze ésszel tudom, a valóságban ilyen úgy sincs. Akkor meg már inkább a biztonságos, meghitt unalom, mint a 90% szenvedés. Tudom, hogy szarul hangzik, de még mindig inkább ez, mint az idegösszeomlások sorozata egész életemben.

Tényleg jó kérdés amúgy.