Házas, kapcsolatban élő nők, nem próbálnátok ki?

én is írtam egy ugyanilyen kérdést nemrég :d ott jól leugattak, h velem van a baj :s

pedig én is ugyanezeket szeretném néha. mikor megismerek valakit, és pillangók meg izgalom a gyomorban... legjobb érzés.

A válaszíró 73%-ban hasznos válaszokat ad.

És van rá még remény?

Igen, van rá remény!

Nem, soha nem volt semmi:)

Ha bármi lett volna, nem tudtam volna úgy a férjemre nézni, mint Juli a BK-ban. Ez egy érzés volt, és játszadozás azzal a gondolattal, hogy ő lett volna a második felem, ha időben találkozhattunk volna?Szakmai, lelki kapocs egyszerre.Jó és figyelmes,érzékeny ember.

Az alapja szerintem a jó kapcsolatunknak, hogy csak annyit várunk el a másiktól, amit magunktól is elvárunk.

Pl. ugye alapjában véve a nő feladata a főzés. Ha munka után fáradt vagyok főzni, a férjem nem problémázik. Vagy készít ő kaját, vagy ha fáradt, eszünk hideget, vagy ha van rá lehetőségünk, rendelünk.

Persze ez fordítva is igaz. Ha megkérem valamire, nem várom el, hogy rögtön ugorjon, mert lehet épp fáradt is.

Ha megcsinálta amire kértem, esetleg nem rögtön, esetleg másnap, nem az a reakcióm, hogy épp ideje, hanem megköszönöm.

Azért írok ilyen példákat, mert ilyesmikből fakadó problémákat lehet sokszor olvasni itt az oldalon.

Amit már más is írt, hogy ugyan úgy oda kell figyelni magunkra még ennyi idő után is, mint a kapcsolat elején, hogy tetszünk a másiknak.

De valójában nálunk mindez amit leírtam el is hanyagolható. Szerintem annyira egymásnak vagyunk kitalálva, hogy a fentiek nem is sokat nyomnak a latba a jó kapcsolatunkban.

Szerintem leginkább emberfüggő, hogy jó kapcsolatban él a másikkal. Ahogy az elején írtam. Csak annyit várni a másiktól, amennyit magunktól is.

Ha főzök, takarítok, bármit csinálok, a férjem ott sündörög körülöttem, hogy mit segíthet, mert olyan rossz, hogy én dolgozok, ő pedig csak gépezik, vagy tv-zik. Erre nincs recept. Vagy ilyen valaki, vagy nem.

De ezek valóban csak egy része.

Inkább valóban csak szimplán nagyon egymásra találtunk. Amennyi időt csak lehet, szeretünk eggyütt lenni, egyszerűen nem szeretünk a másik nélkül sehova sem menni.

Szóval receptet tényleg nem tudok. Persze vannak azért dolgok, amikre oda kell figyelni. Amiket leírtam.

Ja, és észre kell venni magunkban a hibát, és változtatni rajta. Pl. időnként elég ideges tipus vagyok, csak úgy ok nélkül. Olyankor vitatkozok, szinte mindenbe belekötök...Viszont nem tart sokáig, mert észbekapok, és oda figyelek magamra, hogy ne menjek át teljesen házisárkányba.

De mindennek az alapja, a másik iránt érzett szeretet.

Ha szeretem, nem ugráltatom, hanem kérem, ha szeretem, nem hagyom, hogy csak ő dolgozzon, segítek neki, ha szeretem, nem vitatkozok vele, csak azért, mert rossz passzban vagyok, ha szeretem, oda figyelek ő mit szeretne, ha szeretem, meghallgatom milyen volt a meccs a tv-ben, ha épp nem tudja egy haverjával sem megbeszélni, hiába UTÁLOM!!! a focit...

Ha ezeket, amiket leírtam, nem tudod megtenni, akkor nem szereted eléggé.

Tehát a végére saját magamat rávezettem a receptre. Az pedig a másik iránti szeretet.

Sok igazság van abban, amit az előző írt.

Nem biztos, hogy két ember,két különböző szubkultúrából jőve tökéletesen passzol egymáshoz. De a szeretetből, a másik tiszteletéből kiindulva megtanulnak igazodni egymáshoz, annyit faragni önmagukon, amitől az egyéniségük nem sérül, s nem érzik áldozatnak magukat.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy láthatom a lányom házasságának alakulását. Mi az "öregemmel" 38 évet húztunk le békében, szeretetben - de a kezdeti idők azzal teltek, hogy a sértődés, harag után, melyek óhatatlanul bekövetkeztek, próbáltuk a másikat megérteni.

Most a lányom járja ugyanazt az utat, amit én: sokszor kicsinyes, méricskélő - "ha neki lehet, akkor nekem is" - bosszúálló.Mindez az önmagával szembeni kevés önbizalomból, féltékenységből táplálkozik. Duzzogás, kiabálás, csapkodás, bosszú helyett józanságra intem. Ha hosszú időt akar eltölteni a férjével, akkor diplomáciára van szükség, olyanná idomítani az emberét, amilyennek szeretné, s változni, hogy a férje szeressen hazajönni.Jót nevetek, mikor a lányom azt mondja, én nem is figyeltem arra, hogy ti is megszenvedtétek a boldogságot, nyugalmat. Otthon mindig rend, béke volt.

Hát igen, mire eszméltek a gyerekeink, akkorra sikerült összecsiszolódni, szabályokat lefektetni, s egy célt kitűzni, hogy az életet együtt leélni, mert olyan embert találtunk egymásban, aki megbízható, akire lehet építeni. De ez mindkettőnk részéről nagy önfejlesztést, igazodást,türelmet, tapintatot igényelt.Most meg már, túl a hatvanon, semmi probléma a másikkal: társak, szövetségesek lettünk, egymás támasza. Most már azt szeretnénk csak, hogy sokáig lehessünk együtt.

Persze, a mi eggyüttélésünk sem volt mindig ilyen idill. Összeköltözésünk első két éve, kb., arról szólt, amit az előző válaszoló írt. Az összecsiszolódásról, megtanulni az eggyüttélést, szakítani az otthonról hozott dolgokkal.

Ahogy ezekkel haladtunk, úgy erősödött még inkább egymás iránt a szeretet, a tisztelet.

De persze mindehhez két ember kell.

Ha csak az egyik tesz a kapcsolatért, csak az egyik félben van meg a valódi szeretet a másik iránt, akkor annak a kapcsolatnak nem lesz jó vége, vagy pedig egy olyan kapcsolat lesz belőle, amiben olyasmikről álmodozik az egyik, vagy mindkét fél, amiről írtál, kérdező. Vagy nem csak álmodozik rosszabb esetben. Vagy pedig teljes elnyomásban lesz az egyik fél. Lásd az olyan kérdéseket, ahol a férj elvárja a feleségétől, hogy teljesen kiszolgálja, patyolat legyen a lakás, ő pedig csak a gép vagy tv előtt ül, vagy a haverokkal lóg.