Egyedül vagy inkább egy olyan kapcsolatban ahol sokat piszkálnak, beleszólnak mindenbe amit csinálsz?

Inkább egyedül.

Otthon sokat piszkáltak, ezért hamar elmenekültem. A párom mellett jobban ki tudok bontakozni. Szerencsésnek mondhatom magam.

a párom hogy állandóan nem fogadott el, hol ebbe szólt bele, hol abba, soha nem voltam jó neki és ez levezetve:

először azért csesztetett mert nem bejelntve dolgoztam, hogy rám nem lehet alapozni alapon: lett bejelentett munkám

aztán azzal csesztetett hogy ne cigizzek(napi 5 szálat, ha elszívok!!!) nagynehezen letettem miatta

aztán nem tetszett neki a hajszínem: megváltoztattam évekig rondának éreztem magam

ha látszik ebből, miatta mindent megváltoztattam, megváltoztam, nagy kínok árán, ő nem támogatott semmiben, csak követelt és követelt!

és ekkor bevágta, hogy ne öltözzek így meg úgy, mert velem nem megy sehova

nos 3 év után amikor már totál boldogtalan voltam és olyanokat mondott, hogy ne is várjak olyat, hogy azt mondja szeret, vagy hiányzom, mert nem érdemlem meg!!!

nos ekkor szakítottam és bánom, hogy elment vele az időm!!!

Egyedül!

Már öt éve állandó kontroll és piszkálódások közepette élek, lelkileg kikészültem, de nem tudok elköltözni.

Valaha elmegyek, soha többet nem leszek hajlandó csicskulni és ilyen extrém mértékben alkalmazkodni senkihez!

Mérlegre kell tenni te ezek mellett mit kapsz a párodtól. Ha semmit, vagy elenyésző ahoz képest mennyit és mennyire érzed magad boldogtalannak, akkor egyedül.

Az én férjem csak akkor piszkálódik mindenféle hülyeség miatt ha nagyon fáradt (ő az a típus aki otthon vezeti le a feszültséget). Kb 3 havonta van ilyen bekattanása(fél napos). Olyankor persze azt érzem nem vagyok normális...Viszont a többi időben szerető férj, apa, figyelmes meg minden ami kell. Szóval nálunk a mérleg határozottan a jó dolgok felé billen. Ha nem így lenne már rég léptem volna. Ezt kell neked is eldönteni: mit, mennyit és miért tűrsz el. Ha "nem éri meg" akkor menni kell.