Honnan tudhatom, h igazán magamat adom-e a kapcsolatban? Tényleg van aki később veszi észre?

idézem a hozzászólást, ami elgondolkodtatott:

"Nagyon szerelmesek voltunk, közös jövőt terveztünk, házasság, gyerekek, s közben észre sem vettük, hogy én nem vagyok igazán önmagam. Boldog voltam úgy is. Aztán jött egy új élethelyzet, előjöttek olyan dolgok is, amik rám régebben jellemzőek voltak, teljesen önmagam lettem, ő ezt nem igazán tudta kezelni, nem tudta, hogyan is kéne hozzám viszonyulnia. Nem tetszettek neki a dolgaim. Egyszerűen csak kiderült, hogy mégsem vagyunk annyira összeillő pár, mint mi azt az elején gondoltuk. Harmonikus volt a kapcsolatunk, kompromisszumokat kötöttünk, mint ahogy az egy párkapcsolatban elő szokott fordulni, és aztán már olyan sok lett a kompromisszum, hogy ha tükörbe néztünk, akkor nem magunkat láttuk, hanem valami idegen embert. Fájdalmas volt, hiszen együtt képzeltük el a jövőnket, de végül szakítottunk.

Mint írtam, sajnos a szerelem nem minden. Nekem így kellett megtanulnom. "

az idézett szöveg nem tőlem származik és nem rólam szól. Egy kérdésből emeltem ki.

Azért tettem fel a kérdést, mert én egy éve vagyok a barátommal, azt gondolom h nagyon jól megvagyunk. Soha nem volt még ilyen őszinte kapcsolatom, és ő az egyik legjobb barátom is, a családomon és néhány barátnőmön kívül még senkivel nem tudtam ennyire őszintén magam lenni, minden hülyeségemmel, félelmemmel, örömömmel együtt. Szóval azt gondolom h nagyon jó kapcsolat a miénk. Csak elgondolkodtam, ezt a hozzászólást olvasva, h vajon lehet h pár év múlva rájövök h nem is volt igazi!?