Volt már olyan, hogy néha feljönnek benned azok a sérelmek amiket rokontól, barátoktól kaptál, mi volt eddig a legbántóbb?

"tedd le az ételt dagadék"-egy ismerőstől.

4 évig tartó anorexia lett belőle, evés előtt mindig eszembe jut mai napig.

A bántó dolgokon én sem tudom túltenni magamat.

Most ami hirtelen eszembe jut, fülgyulladásom volt(vatta volt a fülembe), és mondott a nõvérem valamit és nem értettem.

Torkaszakadtából orditott rám, hogy te hülye süket vagy!

Egy gyerekkori élményt is hordok, amely még mindig cseng a fülemben. Elsõ osztályos voltam, és anya azt mondta a bátyámnak verje a fejemet az asztalsarkába, mert egy szót rosszat olvastam.

Sorolhatnám, de minek. Hordom a sok lelkifájdalmat, amit kaptam az élettõl.

A matektanárom beégetett az egész osztály elött harmadikas koromban. Egész addig nagyon jó voltam matekból, utána alig bukdácsoltam. Ezekután mindig problémáim voltak a matekkal.

Aztán az irodalomtanár: házi feladatnak adta 5.ben, hogy írjunk verset. Az enyémet is felolvasta, amivel vagy 2 hetet szenvedtem, és akinek meg mertem mutatni, annak tetszett. A tanár az olyan szinten röhögött ki, hogy xy, ezt komolyan gondoltad? ha ha ha. de nagyon durva volt, majdnem sírtam. Egész addig szoktam írni verseket és meg is mutogattam öket, de ezek után csak magamnak írtam, van vagy 1000 db, és az életbe többet senki nem látott belöle egyet sem. :(

Párom azt mondta, unja hallgatni a panaszkodásomat. Sajnos nekem meg szükségem lenne rá, mint társra, hogy kibeszéljem magamból a dolgokat. Ennek ellenére már nem panaszkodom.

Eredmény, olyan szinten stresszes vagyok, hogy reggel fejfájással kelek, este azzal fekszem. Nem tudok lehajolni, mert szédülök mint az állat, fehér pontokat látok heti szinten bőgök.

Senkinek nem mondok már semmit, akármekkora problémám van.

Az enyém "tipikus" eset, de annál fájdalmasabb. Duci kislány voltam, az osztálytársaim természetesen állandóan ezzel cikiztek.

Hogy csak pár példát említsek: Hetes voltam, de elfelejtettem. A tanár kihívott, hogy jelentsek, erre az egyik fiú elkezdett ugatni, hogy "Guruljál már ki te dagadék!"

Folyton kérdezték hogy hány kiló vagyok, közben ilyen gusztustalan pofákat vágtak... Meg én voltam a gyík, ha feltettem a kezem, hogy válaszoljak a tanár kérdésére, lehurrogtak, röhögtek rajtam, így inkább csöndben maradtam...

Sajnos a mai napig nem tudom elfelejteni teljesen. Elég csendes, visszahúzódó lány vagyok, és inkább nem mondom ki a véleményem, nehogy megint azt kapjam hogy én milyen sz*r vagyok és k*ssoljak inkább... Pedig lefogytam, és rájöttem hogy milyen szerencsés alakom és szép arcom van... nem cserélnék senkivel. De valahogy még mindig nehéz ezt tudomásul vennem.

Eredmény:*

fehér pontokat látok, *

az írás sem megy már úgy tűnik:)

Engem is cikiztek kiskamaszként. A fiúk meg átnéztek rajtam. (Kb. 3 kiló felesleg volt rajtam és szemüveges voltam) A mai napig annyira utálom a szemüveget, hogy csak itthon hordom, és csak akkor, ha max. a férjem van itthon, de inkább ha csak én. Nagyon sokáig voltak önbizalmi problémáim, de idővel sikerült túllépni rajtuk.

Ami családtól legrosszabbul esett, hogy a nagyszüleim nem jöttek el az esküvőmre. (Mert hogy túl messze van)