Mik voltak a legbántóbb dolgok amikkel párod családja megbántott terhességed alatt?

Nalunk reszemrol mindenki orult, parom reszerol nem. Anyja szerint korai es nem volt annyi eszunk,hogy 30-34 evesen vedekezzunk,az eszebe se jut,hogy akartuk. Az apja valasza a hirre: "Fiam,te hulye vagy! " Hogy miert azt nem kerdeztem,jobb nem tudni :)

Paromnak mar van egy gyereke es nagyon rossz kapcsolatbol maszott ki,lehet csak feltik az ujabb csalodastol.

Egyebkent amiert igy reagaltak , en is hasonlokeppen fogok allni hozzajuk..

Aznap, mikor az orvos közölte, hogy állapotos vagyok, de ki kell kaparni, mert a gyerek nem életképes, szóval éppen akkor és abban a lelkiállapotban mondta anyósom először, hogy mekkora egy ribanc vagyok, és hogy nem is akarok gyereket szülni az ő pici fiának. (Előző kapcsolatomból már volt egy gyerekem, és pár nappal azelőtt válogattam ki a kinőtt ruháit, és dobozoltam el, mondván, hogy majd jó lesz a testvéremnek, gondolván, hogy ő biztos előbb fog szülni, mint én. Nem is sejtettem, hogy állapotos vagyok, csak a rendes vizsgálatra mentem az orvoshoz.)

Szóval ezt soha nem felejtettem el neki, pedig azóta történtek még dolgok, mondott már csúnyábbat is, de ezt ott, és pont akkor nem lett volna szabad. A vége az lett, hogy a kórházi kezelés után 1 héttel elköltöztünk albérletbe, mert nem akartam vele 1 fedél alatt élni. Persze azóta megkaptam azt is, hogy azért volt kaparás, mert nem a fiától lett volna a gyerek. Nekem meg nem volt kedvem felvilágositani. Gondoljon, amit akar, engem nem érdekel.

A válasz írója 75%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 01:58 Vagyok.

Nekem nem abortuszom volt, hanem a meghalt gyermekem szedték ki.

Jó a kérdés:) néha ki kell adni ezeket a dolgokat magunkból.

A páromnak 2 nővére van, plusz anyós, gondolhatjátok. Ők nem a nyíltan beledumálós fajta, ők szurkálódnak. Amikor bejelentettük, hogy várandós vagyok, az egyik sógorom megkérdezte, ki az apa. Rettenetesen ízléstelennek éreztem a kérdést, mintha kb bárcás k... volnék. Azóta ha lehet, kerülöm őt.

A sógornőimnél csak lányok születtek, ezért amíg nem tudtuk a babánk nemét, azt mondták: "Nem baj ha lány lesz, akkor is fogjuk ám szeretni!" Egyébként én a pozitív teszt óta éreztem, hogy fiam lesz. Mikor elmondtuk, hogy fiú, mindenki lekonyult. Anyós megkérdezte a férjemet: "hát nem örültél volna jobban inkább egy lánynak?" Komolyan, mintha ki lehetne cserélni.

Amikor megszületett a fiam, besárgult, inkubátorba tették, napokig nem volt velem, a sógornőm meg felhívott (nem jöttek be a kórházba) hogy ha behozza a fényképezőgépét, csinálnék-e a babáról képet, mert ő még nem látta.(addig amúgyis csak én meg az apja láthattuk) Hát megmondtam, hogy egyenlőre kisebb dolgom is nagyobb annál, hogy ő látta-e a gyerekem, vagy sem. (egész nap sírva fejtem, mert a babát nem vették ki az inkubátorból, de állandóan zaklattak a nővérek, hogy miért nem viszek neki tejet.Emellett 3óránként mehettem csak át a gyerekemhez)

Lehet, hogy én vagyok a túlérzékeny, de azt éreztem, utálnak, amiért nálunk fiú lett. Belekötöttek a névbe, zaklattak, hogy miért nem házasodunk össze, meg akarták mondani, mikor legyen a keresztelő...agyrém. A fiam lassan 1 éves, most a "miért nem eszik ezta vagy azt" van porondon. Állandóan elmondják, hogy milyen szépen kigömbölyödött VÉGRE ez a gyerek, olyan csenevész volt. Ezen mindig jól kiakadok, mert 3700 gr volt, és 52 cm, majdnem a legnagyobb baba a csecsemőosztályon. Ja, csak hát ők arra gondoltak, hogy nem volt hurkás. A nem volt hurkás meg a csenevész között azért úgy érzem, van némi különbség.

Jaj, köszi a kérdést, jólesett leírni:)

És részvétem mindenkinek.

Család ellen nincs orvosság:)