Szerintetek önzők azok a szülők, akik csak egy gyermeket vállalnak?

"Nekem 10 évesen mindenhova hurcolnom kellett a 3 éves húgomat, élvezet volt!"

Basszus nem ott rontották el a szüleid, hogy megszülték a húgodat, hanem hogy bébiszitternek használtak téged. Nekem öcsém van, de soha egyetlen percig nem hanyagoltak el a kedvéért, sőt a születése után csak még több szeretetet kaptam, nehogy azt higgyem, hogy már nem vagyok fontos nekik. Az, hogy két testvér hogyan viszonyul egymáshoz, elsősorban attól függ, hogyan viselkednek velük a szüleik. Én azt mondom, hogy az anyagi hiányosságok (az alapvető szükségleteken túl) szeretettel és odafigyeléssel kompenzálhatók, de ha ideje nincs valakinek egy második gyerekre, akkor tényleg ne vállalja!

A "mindent megadni neki" alatt nem csak a pénzt értik. Anyukának-apukának sok esetben este hatig dolgozni kell, nem biztos, hogy előnyére válik a gyereknek, ha sorfalat kell álni azért, hogy még kicsit tudjon ő is beszélgetni/játszani/leckét írni anyával-apával.

Szerintem mind szülők vagyunk már azelőtt, hogy ténylegesen azzá válnánk. Felelősek vagyunk azokért a potenciális életkékért, akik talán sosem jönnek világra - mert mi így láttuk jónak/helyesnek (és felelősségteljes felnőttként nekünk kell mérlegelni). Senkinek sem kötelessége gyereket vállalni - önrendelkezés joga...

Mennyivel önzetlenebb dolog az ugyebár, mikor anya megszüli a nyolcadikat is, ahol természetesen már így is a nagyja neveli az apraját, de a szülők büszkék arra, amit összehoztak. Az eredmény: a gyerekek önzők, nincs magánszférájuk(abszolúte semmi), marják egymást a "túlélésért", a szülők el sem tudják őket indítani az életben, hivatkozva arra, hogy ettől majd talraesett lesz a gyerek.

Ha valaki úgy képzeli el a jövőjét, hogy nem fér bele egy gyerek, akkor valószínűleg az a leghelyesebb, ha nem is vállal. Ez ilyen egyszerű.

Valóban, nem csak pénzben lehet mérni, amit adni lehet egy kisgyereknek.

Viszont az eléggé elgondolkodtató, hogy jelen helyzetünkben, ha most mennék el szülni, a gyes/gyed/tgyás mellett + a férjem fizetése ill. a jelenlegi kiadásaink mellett kettőnknek nem maradna annyi pénzünk, hogy kaját vegyünk. Ha kifutnak a hiteleink (ami nem luxus dolgokra lett felvéve, hanem lakás, autó), akkor fér bele a baba, de akkor is csak 1, különben gondok lennének.

"Én azt mondom, hogy az anyagi hiányosságok (az alapvető szükségleteken túl) szeretettel és odafigyeléssel kompenzálhatók, de ha ideje nincs valakinek egy második gyerekre, akkor tényleg ne vállalja!"

Sajnos a mai világban egy gyerekre sincs se idő, se pénz jóformán... szinte kizárja egymást a két dolog, mondhatni. Mert a munka miatt szinte csak aludni járnak haza sok helyütt a szülők, mit látnak a gyerekből? Azt a kevés időt meg beosztani mindre? Tényleg elismerésem azoknak a szülőknek, akiknek sikerül.

De ennyi erővel az is önző, aki úgy szül, hogy:

- nem élnek a szülei, mert a kicsinek kellenek a nagyszülők

- ő magának nincs testvére, tehát a gyereknek nem lesz nagynénije, nagybácsija, unokatesója

Mi a garancia arra, hogy egy jómódú család 5 év múlva is jómódú lesz? Mi garantálja ma az állandó kereseti lehetőséget? Semmi. Éppen adott egy jó fizetés, elvállalják a 2., 3. gyereket is, aztán leépítés és csőd. Akkor ők felelőtlenek voltak, vagy csak pechesek?

Mi van a vállalkozóval, aki egy gyereket tudna jól eltartani a keresetből, aztán hirtelen beindul a bolt, de már csak 50 évesen, amikor az ember nem szívesen vállal már gyereket?

Az anyagiak tökéletes kifogást jelentenek azoknak, akik azért nem akarnak egynél több gyereket, mert inkább magukra gondolnak elsősorban, és nem akarnak "örökké" szülők lenni, vagy éppen nem akarnak túl nagy áldozatot hozni a gyerek érdekében. Erről az elhanyagolt egykék tudnának marha sokat mesélni.

Nem hiszem hogy önző lennék, 1gyerekem van, igen most meg tudok adni neki mindent, mindenből, de hiába szeretnék még egyet nem lehet, ha gyesre megyek, nem fogom tudni kifizetni a lakáshitelt, el fogunk adósodni, vagy bölcsibe kell adnom a kisebbiket, mert vissza kell mennem dolgozni. Az miért jó? Hogy a dada lássa meg először miket tud csinálni?

Sokszor vérzik a szívem, és sokan kérdezik mikor lesz már még egy, hiszen rendezett az életünk, de ebbe senki nem gondol bele...

naja. egyke vagyok, nem is bántam soha. az ismerősi körben kb csak olyan tesókkal találkoztam, akik folyton civakodtak, mindig ment valami miatt a balhé, és a szüleik vagy egyikkel vagy másikkal kivételeztek.

a nagyszüleimtől sokkal többet tanultam az emberségről, szeretetről, önzetlenségről, mintha lett volna egy testvérem. mondjuk anyukám ha akart volna se tudott szülni még egyet, mert apám irtó hamar lelépett. féltesót meg nem akart, nem is talált olyan férfit, akiben mégegyszer megbízott volna.

nem létszükség a testvér. mondjuk van egy fogadott öcsém, akit testvéremként szeretek, és sokat megteszek azért hogy boldoguljon, és ezt vissza is kapom tőle. ha 6 évesen a nyakamba kaptam volna, akkor sztem nem lenne ilyen jó a viszonyunk mint most.

Mi anyagilag megengedhetnénk magunknak akár hármat is, de nem lesz több.

Hogy miért?

Imádom a gyerekem, nagyon sokára jött össze, és nagyon vágytam rá, de én egyszerűen nem vagyok az az önfeláldozó anyatípus, erre rá kellett jönnöm.

Örülök, hogy vége az éjszakázásoknak, örülök, hogy visszamehettem dolgozni, örülök, hogy a gyerek szívesen elvan mással is, és csinálhatok programokat nélküle is.

Nevezheti ezt bárki önzőségnek, nem fogok érte megsértődni. Nem látom értelmét annak, hogy csak a társadalmi elvárásnak megfelelve szüljek, hogy aztán az egész otthonlétet és bezártságot destruktívan éljem meg (megint). Persze, lehet hogy a második más lenne. De a gyerek nem kísérleti nyúl, nem fogom kipróbálni.

Testvérei meg vannak, férjemnek második házassága a miénk.