Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit csináljak a fiammal? Ki...

Mit csináljak a fiammal? Ki fogja nőni vajon ezeket az eszméket?

Figyelt kérdés
16 évesen elkezdett a hungarizmus felé hajlani, fél évvel később már a szobája tele volt hitler és szálasi arcképekkel, horogkeresztekkel, nyilaskeresztekkel és árpádsávos zászlókkal. Kezdetben még csak nacionalista volt és egyre jobban szélsőséges lett. Próbáltunk beszélni vele, a nagyszülők is, de semmi eredménye. Egyszer annyira eldurvult a helyzet, hogy az apja felpofozta és kidobott minden félelemkeltő dolgot ami a szobájában volt. Ezután 1 hétig meg sem szólalt, iskolába nem járt, habár reggel elment itthonról. Miután megkaptuk az értesítőket, gondoltuk elvisszük pszichológushoz, de amit ott művelt az abnormális volt. A pszichológust a "sátán gyermekének", a "zsidó megszállók szolgájának" nevezte, lek*rvázta, tehát semmi előrelépés nem volt az ügyben. Most 17 éves, ugyanannyira szélsőséges mint egy éve, csak most nácik helyett a rómaiakat isteníti. Most caesar és augustus képekkel van tele a szobája, és magát egy légiósnak vallja, akinek a "cionista birodalom ellen kell csatába vonulnia". Már alig vannak barátai, és ezek között sincs olyan, aki ilyen eszméket vallana. Amikor a férjem kipakolta a cuccait, látta hogy nála volt adolf hitler könyve, a mein kampf. Azóta sem kapta vissza. Kérdem én, mit csináljak? A testvére teljesen normális, a pszichológust meg kikészíti a süket szövegével. Mondták már a barátnőim, hogy ki fogja nőni, de már 1 éve ez megy!!!
2009. jún. 9. 13:06
1 2 3
 1/28 anonim válasza:
78%
szerintem kicsit eltúlzod a dolgot, úgyis ki fogja nőni.. miért nem kéred meg egy nyugodt beszélgetés közben, hogy világosítson fel ezekről az eszmékről? szerintem ezt a "sátán gyermeke" és " zsidó megszállók szolgája" dolgot sem kell komolyan venni. ha tényleg nagyon durva a helyzet, akkor másik pszichologus.. és nem megoldás, ha felpofozza az apja és elveszi a cuccait -.-
2009. jún. 9. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/28 anonim ***** válasza:
100%
A barátom húga egy időben, kb. 14 és 17 éves kora között rettentően "szomorú fiatalnak" érezte magát, telerakta a szobáját fekete tusrajzokkal, általában felakasztott, vérző figurák voltak a képeken. Kissé már kezdett úgy kinézni a szobája, mint egy sátánista barlang, tele mindenféle idióta rajzokkal meg 666 meg mit tudom én még milyen motívumokkal. Néha megkérdeztük, hogy tulajdonképpen szerinte mit is jelképeznek ezek a dolgok, milyen háttér kapcsolódik hozzájuk, pl. a Bibliáról hallott-e. Általában nem tudott válaszolni a kérdésekre, arra meg lusta volt, hogy utánanézzen, előbb-utóbb pedig leszokott róla, tök normális 18 éves lány. Esetleg nézz utána, hogy mit is jelent a cionizmus, és amikor "felkészültél", kérdezd meg a fiadat erről, és próbáljatok beszélgetni vele.
2009. jún. 9. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
100%

Azt írod, hogy próbáltatok beszélni vele és a nagyszülők is. Bennem az merült fel, hogy hogyan illetve, hogy miről. Ha azzal ültetek le, hogy "na, most elmagyarázzuk Neked, hogy mennyire rossz, amit csinálsz", akkor nagyon mellé lőttetek. Két dolog lehetséges.

Az egyik az, hogy valami komoly sérelem érte a lelkét, nem feltétlen otthon, és nem mer, nem tud beszélni róla, így fejezi ki. Ebben az esetben egy bensőséges beszélgetés lehet segítség, amihez meg kell teremteni a feltételeket. Csak kettesben és öszintén, magadat feltárva lehet.

A másik lehetőség, hogy csak "divatból" csinálja és fogalma sincs a mélyebb összefüggésekről és arról, hogy ez Titeket miért idegesít annyira. Ilyenkor lehet jó ötlet "mellé állni" és beszélgetni vele ezekről az eszmékről, témába vágó könyveket venni Neki (persze nem a Mein kampf-ot, bár nálunk a gimiben szerepelt a toplistán az Imígyen szól a Zarathusztrával együtt). Ha jobban megismeri a korszakot és az embereket, nem lesz már olyan érdekes és a bizalmába is visszafogad Titeket.

Unokabátyám 17 évesen CPG-t hallgatott, skinhead volt és papnak készült. Most 35 éves jógázik és a budhizmushoz húz, de teljesen normális életet él. Szóval Ő is kinőtte!

Nyugodjatok meg és kisérletezzetek!

2009. jún. 9. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 anonim ***** válasza:
100%
Ki kéne deríteni, egyáltalán felfogja-e a gyerek, hogy mi az "eszméje" ideológiai háttere. ha érti, miről van szó, elképzelhető, hogy a későbbiekben is radiális jobboldali irányultsága lesz, de persze szálasis-hitleres túlkapások nélkül. ebben a korban minden gyerek keresi az identitását. le fog ez csitulni. én 18 évesen hippi voltam, megszállottja voltam az egész életérzésnek, zenének, kultúrának. mára jókat nevetek ezen, kinőttem, de a Hair c. filmet a mai napig szívesen megnézem.
2009. jún. 9. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 anonim válasza:
91%
Semmi jóra ne számíts! Nálunk is 15 éves koráig normális volt a kapcsolat a gyerekkel, akkor kezdődött a zenemániája, fekete ruha,munkásbakkancs.A tanulást hanyagolta, csak a haverokkal lógott. Talán mi is rosszul kezeltük a dolgot, naponta voltak viták. Azóta 21 éves lett, már nem jár feketében de nem beszél velünk csak a legszükségesebbeket.
2009. jún. 9. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/28 A kérdező kommentje:
az apai nagyapja jobban benne van a témában mint mi, és már beszélt vele erről, és mondta hogy korához képest nagyon elszánt és túl sokat tud. folyton caesart isteníti (szerencsére már nem hitlert meg szálasit), és folyton egy impériumról beszél amiért ő meghalna, és meg kell tisztítani a "zsidó férgektől". és nem sátánista, mert folyton "isten katonájának" nevezi magát. egyszer garázdaság miatt feljelentették, mert egy hatalmas spqr-t és egy birodalmi sast graffitizett egy épület falára. a barátait pedig "liberális gyengeakaratú férgeknek" nevezi, nem csoda hogy elpártolnak tőle. sőt, egyszer a történelemkönyvét elégette, mert szerinte a zsidók hamis tényeket tesznek bele. szerencsére nem tagja a jobbiknak, se a gárdának, és nem is szimpatizál velük, mert "a zsidók kutyái". én először arra gyanakodtam, hogy egy szerelmi csalódás billentette ki ennyire. de néha félek hogy tényleg elment az esze. nem tudom mit tegyek...
2009. jún. 9. 19:39
 7/28 A kérdező kommentje:

zenei ízlése sem normális. az ő korában a fiatalok popot, rockot esetleg rappet hallgatnak de ő ilyeneket:


http://www.youtube.com/watch?v=KrOAL7NkHis


http://www.youtube.com/watch?v=txIGSBIXcg8


nekem ezek a zenék túl hipnotikusnak tűnnek, és a fiatalok nem ilyeneket hallgatnak. mindenben különbözik egy átlagos kamasztól.

2009. jún. 9. 19:51
 8/28 anonim ***** válasza:
48%
Jutott valamire a pszichológus vagy nem hagyta magát a fiú?
2009. jún. 9. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 A kérdező kommentje:
semmire nem jutott, a fiam meg csak tolta a süket szövegét hogy "őt isten rendelte a harcra"....
2009. jún. 9. 21:30
 10/28 anonim ***** válasza:
100%
Lehet, hogy nem elég jó szakember. Végül is nem arra való a pszichológus, hogy én alkalmazkodjam hozzá, hanem hogy szót értsen velem, bármilyen fura is vagyok...
2009. jún. 9. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!