Mit lehet kezdeni egy olyan anyukával, aki folyton lefele húzza a gyerekét?
Nagyon-nagyon rossz a kapcsolatom a szüleimmel. Sose voltunk valami hű de jó viszonyban, mert anyukám mindig nagyon szigorú volt. Kiskoromban is, ami más gyereknek természetes volt, azért nekem könyörögni kellett. Az utóbbi pár évben napról napra rosszabb a helyzet. Két éve kezdődött, mikor jelentkezni kellett felsőoktatásba. Volt egy álmom, hogy hova szeretnék menni, mit szeretnék tanulni, de anyukám nem engedett el az áhított egyetemre. Helyette egy másik egyetem másik szakára mentem, amit utáltam. Első év után áttettek fizetősre (ezt a szüleim nem tudják). Most passzívon vagyok, újraérettségizek, és megyek arra az egyetemre ahova két éve is akartam. Hazudnom kellett, hogy egyáltalán beadhassam oda a papírt. Ha minden jól megy, fél év múlva így elkerülök itthonról. Viszont félek, hogy szeptemberig megőrülök itthon (már pszichológushoz is járok titokban). Anyám mindig mindenbe beleszól. Megszabja, hogy kikkel barátkozhatok, mikor találkozhatok a barátaimmal, milyen ruhát vehetek fel, hogy hordhatom a hajam, stb.
Dolgozni nem engedett el, ehhez képest elég gyakran hallgatom, hogy anyagilag mennyiben vagyok, és örökre itt fogok maradni a nyakukon. Folyamatosan itthon ülök és tanulok. Anyám napi rendszerességgel kiröhög, hogy minek strapálom magam, úgyse kerülök be oda, ahova akarok, mert oda olyanokat vesznek fel akiknek agyuk is van. Belőlem soha senki nem lesz. Úgy kezel, mint egy fogyatékost. Itthon semmi szeretet nem kapok, anyám néha meg is említi, hogy engem csak utálni lehet, és soha nem lesz férjem, gyerekeim, mert kiállhatatlan vagyok. Ezeket belebeszéli az emberbe, és kihat a párkapcsolataimra is. Nem merek magamhoz közel engedni senkit, mert félek, hogy ha jobban megismerne, csalódna, hogy tényleg nem vagyok szerethető. Attól is félek, hogy ha valaki szeretne, én ki tudnám-e mutatni az érzéseimet, és viszont szeretni. Ezek miatt egy bizonyos szinten (még a kapcsolat legelején) megrekedek minden fiúval.
Úgy érzem, anyám tönkreteszi az életem. Nem tudok mit csinálni, folyamatosak részéről az ordítozások itthon. Kedvesen már nem is tudunk egymáshoz szólni. Mindezzel azt érte el, hogy szinte nem is ismer, semmit nem tud rólam, alig merek 1-2 dolgot elmondani neki, hazugságban élek. Elköltözni szeptemberig nincs lehetőségem.
Bocsánat, hogy hosszú lett.
20/L
válasza: válasza: válasza:Nem értem, miért kellene szeptemberig várnod? Hiszen ha elköltözöl, akkor is dolgoznod kell majd az egyetem mellett, miért is ne kezdhetnél dolgozni már szeptember előtt? Kereshetnél albérletet is, először csak egy szobát, vagy közös szobát valakivel, aztán szép lassan lesz jobb helyed is. Én a helyedben már holnap keresnék valami munkát, és egy hét múlva költöznék egy albérletbe. Ne ordítozz anyukáddal te sem, akkor sem, ha ő ezt teszi, mondd el neki, hogy úgy érzed, eljött az idő arra, hogy a magad kezébe vedd az életed alakulását, és ezért látod szükségesnek, hogy költözz. Ne azt mondd neki, hogy tönkre teszi az életed, hiszen a maga módján mégis csak szeret valószínűleg, mi értelme lenne hát viszont bántani?
Te csak menj és éld az életed, és ne hibáztasd őket, hogy így alakult az életed, légy hálás, hogy most már megteheted, hogy lépj. A pszichológus jó ötlet, remélem sokat fog neked segíteni!
24L
válasza:
válasza:Nagy korú vagy! Rázd meg magad és állj a saját lábadra! Keress munkát, menj albérletbe, hagy lássa, hogy nem maradsz a nyakukon, van eszed és van merszed is. Mutasd meg, Anyádnak és Magadnak, hogy egész más vagy, mint amilyennek ő eddig képzelt!
Éld az életed, mert ami most kimarad, azt később nem lehet pótolni!!!
válasza: válasza: válasza: válasza:Nem semmi. Én eddig azon voltam kiakadva, hogy a férjem anyja pénzzel húzza le folyamatosan a fiát, de ez ami nálatok van sokkal rosszabb.
Egészen nem tudom átérezni a helyzeted, mert ekkora lelki terrorban nem részesültem soha, de én is kaptam olyan megjegyzéseket anyukámtól ami nagyon fájt. Pl.: amikor mondtam, hogy milyen szép fogaim lesznek mikor végre leveszik a fogszabályzómat ( ekkor még nem is volt feltéve nekem) erre röhögve csak annyit mondott, hogy nekem soha nem lesznek szépek. És mindig cirkuszkerítésnek hívtak. Szörnyű volt. A dagadtozás is szinte mindennapos volt...itt vagyok 22 évesen majdnem 0 önbizalommal és csak azért majdnem, mert a férjem építgeti vissza, de nagyon lassan megy. Nálad ez még rosszabb lehet.
Ha elkerülsz otthonról sokkal jobb lesz minden és ne félj attól, hogy téged nem lehet szeretni és attól se, hogy te nem fogsz tudni. Hatalmas butaság! Minden jó lesz meglátod csak sajnos ki kell bekkelni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!