Érdemes hosszútávban gondolkodni? 28 éves és a szüleivel lakik, bár érzem hogy szeret de azt látom hogy kényelmes? Nem tudom h tudna e küzdeni és ez elbizonytalanít.

Több minden lehet, az is lehet hogy tényleg szeret, ha ezt érzed, akkor valószínűleg így van.

Az meg hogy így él, nem biztos hogy a saját hibája, lehet hogy a szülők hibája, hogy mindent megcsináltak helyette és persze hogy kényelmes, hogy nem kell tennie semmit. Szóval ha kikerülne a nagyvilágba, a burokból, amit a szülei nyújtanak, akkor derül ki hogy meg tud e állni a lábán vagy sem. Az elején biztos nehéz lesz, de neki is akarni kell.

Te szereted?

Ha igen, akkor el kell szakítanod a szüleitől, és be kell fejezned a nevelését.

Ha ezt végigcsinálja veled, akkor ő is szeret.

Utána már fog küzdeni, házért, autóért, nyaralásért, stb.

Ha nem tudtok mindjárt az elején külön költözni a szülőktől (minél messzebb), akkor menekülj!

Egyedüli fiú, érzéketlen = burokban nőtt fel, alacsony empatikus készség.

Még van egy utolsó esély a személyiségfejlődésre, kb. 31-2 éves koráig.

Szerintem valamit azért tisztázni kéne: attól, hogy valaki a szüleivel él, nem feltétlenül kényelmes vagy éretlen. A szülei nem tudtak neki lakást venni, ő sem tudott magának, mert nem keres úgy. Albérletbe meg nem akart menni, mert akkor lakbérre hajigálja ki azt a pénzt, amit esetleg félre tudna tenni.

Kérdező: szerintem ha szereted, akkor ne gondolkodj ilyesmiken. Nem pontosan értem, hogy együtt vagytok-e. Ha igen, akkor azért csak kezded megismerni. Próbálj beszélni erről a dologról vele!

Volt egy hasonló szituáiós kapsolatom. A kényelmes emberek nem jók, mindent tőled várnak majd el.

Ő is a szüleivel élt, hasonló korban (ami szerintem nagyon gáz, mert 30-hoz közel illene hajlandóságot mutatni önálló életre). Összeköltöztünk, mondta, keressek neki munkát, kerestem. Leszerveztem neki 5 interjút, ebből 3-ra ment el, szerensére fel is vették dolgozni. 1 hónapig bejárt, utána egyszersak nem ment dolgozni. Itthon volt 2 hétig, könyörögtem neki napi szinten, menjen el legalább orvoshoz, táppénzes papírért. Nem ment el, persze hogy kirúgták. Haza sosem adott pénzt, de eztán még pluszba a tárcámat nyúlta (nem kért!), mert "ami az enyém azaz övé is". Persze, sose értelmes dolgokra, gyorsétteremre, cigire, sörre. Kértem, menjen megint dolgozni. Takarításról ne is álmodjak, egész nap internetezett. Ha megkértem, bólogatott, aztán "elfelejtette". Nem ment. Azt mondta, a szakmája mégsem tetszik, tanul valami mást. Mondom, jó, akkor dolgozz diákként. Nem, mert az gáz.

Az lett a vége, hogy 3 hónap múlva beraktam az autóba cuccostul, és visszavittem a szüleihez, és sűrűn elnézést kértem, amiért "elvettem tőlük a kicsi fiukat" ugyanis ők nagyon ellenezték a kapcsolatot.

Nem tudom, te milyen helyzetben vagy, engem felőrölt. Érzelmileg, anyagilag, fizikailag. Gondolj bele, mennél előre, és még a hátadon cipelhetsz egy másik embert, akinek az lenne a dolga, hogy levegyen a válladról néhány terhet.