El fognak ők is fogadni egyszer? Miért ilyenek?
Brazíliából jöttem de már 11 éve itt élek. Az emberek mindig is megnéztek de már megszoktam, de azt nem hogy páran csúfolnak mert sötétebb vagyok. Az nem zavar ha a barátaim fekáznak néha de ha egy idegen mondja az zavar. Suliba vannak egy páran akik piszkálnak pedig nem is csinálok semmit próbálok nem figyelni rájuk de nem mindig sikerül. Persze van sok barátom is. Minden éven megyünk Brazíliába és gondolkoztam rajta hogy ott maradok de nekem itt vannak barátaim. Én nem tehetek róla hogy máshogy nézek ki attól még ugyanolyan vagyok mint ők. És arról sem tehetek hogy itt vagyok mert nem magamtól jöttem ide. Tudok valamit csinálni hogy ne legyenek ilyenek?
15/F
Rossz közösségben vagy. Az én gyerekeim külföldi apától vannak, nem fehér bőrűek. Külföldi osztálytársuk is van, szintén nem fehér, és soha semmi problémája nincs ebből az iskolában, pedig az a gyerek első fél évben még magyarul se tudott.
Ismerős magyar nőnek brazil fekete férje van,a gyerekei is sötét bőrűek. Egyszer beszélgettünk erről a témáról, és nekik sem volt ezzel soha problémájuk, sőt a kamasz fiát állítólag a lányok is érdekesnek találták.
Vidéken vagy Budapesten élsz?
olyan 18-20 éves korára sok irritáló kamasz kinövi azt a szokását hogy folyton másokat gúnyol. engem ovitól kezdve középsuli végéig szekáltak mindig másért, egyetemen már nem divat.
amikor felnőtt körökben mozogtam mert kiutáltak a kortársaim, ott se kaptam ilyen megjegyzéseket pl. hogy ornda az orrom műttessem meg, vagy hogy "gáz" vagyok stb.
még "bunkóbb" körökben sem.
egy bizonyos kor után elmúlik sokakban ez a kényszer hogy a saját sekélyességüket, kisebbrendűség-érzésüket mások alázásával kompenzálják.
lehet hogy ők, akikkel most egy helyen vagy, nem fogadnak el sosem. lehet hogy igen. de ha később máshová mész, nem hiszem hogy mindenhol kizárnának, ha nincs kirívó hibát.
minden embert szeret valaki, még a gyilkosokat is.
egyébként sok lánynak tetszenek a külföldiek. nekem is volt német, orosz barátom, mindegyiknek az érdekes, Magyarországon szokatlan arca fogott meg.
lehet hogy pár év múlva sikeres leszel a lányoknál és aztán majd irigykednek a fiúk, akik kigúnyoltak. :)
egy dolgot tudsz csinálni: ne figyelj rájuk! legyen valami hobbid amit nagyon szeretsz, akár sport, akár egyéb, pl. hangszer. ha valamit jól csinálsz, azáltal értékesebb ember leszel és hidd el, csodálni fognak, még ha az ellenkezőjét is mondják... és persze később abból profitálsz is, ha máshogy nem, maagabiztos leszel :)
Engem is szekáltak még általánosban kb. ötödik-hatodik osztályig. Azt mondták, hogy kínai vagyok és ha elmentem mellettük elkezdtek csingcsáng-ozni. Eleinte zavart, mondtam nekik, hogy nem vagyok kínai, de a végén már nevettem rajtuk. Te is tedd ezt, majd felnőnek.
Am az egészben az a poén, hogy nincs bennem egy csepp kínai vér se. Apukám magyar, anyukám édesanyja - mamám - magyar, de kitelepült Amerikába, az édesapja - vér szerinti nagypapám - (én anyu nevelőapukáját tartom a papámnak) pedig kubai(akiről mellesleg még egy képet se láttam soha, mert elváltak a mamával, amikor anyu 2 éves volt és a mama minden képet kidobott, anyuval pedig nem tartotta a kapcsolatot), így anyuba van magyar és kubai vér is. Rajtam meg látszanak a latin amerikai vonások és kicsi mandulavágású a szemem.
Most már(kb.2-3 éve) tetszek a fiúknak is, sokan próbálkoznak nálam mondják, hogy milyen szép és egzotikus az arcom,, különlegesnek tartanak. Olyan is próbálkozott, aki általánosban még szekált. Pedig szerintem nem vagyok egy szépség.
A lányoknak tetszeni fogsz pár év múlva és te leszel a helyi irigyelt jóképű srác, aki minden lány álma. Addig meg a barátaiddal foglalkozz ne a piszkálódókkal.
19/L
Nem kell esedezned az elfogadásukért! Ha valaki ilyen éretlen, az az Ő PROBLÉMÁJA, nem a tiéd.
Engem is csúfoltak (alsóban) a legkülönbözőbb dolgokkal, a gyerekek már csak ilyenek. Ne törődj vele.
És tényleg Te leszel a nők bálványa rövidesen... A lányok is szeretik az egzotikumot.
Ne menj el emiatt. Persze ha Braziliában érzed otthon magad, az más.
És még egy: SOSEM az idegen tömegek véleménye számít! Bármiről van is szó. SOHA.
Csak az őszinte baráti kapcsolatokban érdemes meghallani, amit mondanak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!