Boldogok vagytok?
Nagyon boldog vagyok. Tavaly februárban megtaláltam 39 évesen életem párját, novemberben összeházasodtunk, februárban megszületet szemünk fénye, Bianka. Van egy imádnivaló 18 éves "kisfiam" is!!!
Van hol laknunk, tudjuk fizetni (remélem sokáig) a számlákat. Párom imád bennünket, nagyfiammal remek a kapcsolata. Kell ennél több? Nekem nem! :)
Olyan munkám van, amit szeretnék, sikerült lelépnem onnan, amit nem tartottam hozzám illőnek. Csinálom a PhD-t, ami szintén régi nagy vágyam. Megszilárdultak az elveim, pontosan tudom, ki vagyok és mit akarok. Hatátorozott jellem lettem - jó lett volna korábban... Vannak barátaim - ha "későn" is, de lettek igaziak. Bulizok, és ha úgy akarom, kisebb utazás is belefér. Külsőmet illetően soha ilyen jól nem éreztem magam, mint az utóbbi 2 évben, 26 éves korom óta. És már nem savanyítja meg az egészet a sokszor lelombozó pasikeresés.
Igen, boldog vagyok.
Boldog vagyok, mert egészséges vagyok, mert a gyerekeim is egészségesek, mert van munkám amit szeretek, mert van egy szép házam, mert hóvégén néha még pénzem is marad.
Boldogtalan vagyok, mert a férjem belekényszerít, hogy egyedül folytassam azt, amit igazán ketten terveztünk el, a közös életünkre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!