Most én hisztizek, vagy más nők is így élik ezt meg? És a férfiak?

Szentimentális, érzéki, szenvedélyes típus vagyok, ez rányomja a bélyegét minden tevékenységemre.

Muszáj kimondanom, amit érzek, kimutatnom, ha szeretek valakit, kifejeznem külsőleg, nemcsak érintéssel, hanem szavakkal is, ami bennem zajlik.

A Párom éppen az ellenkezője. Szinte soha nem beszél, nem tudom mi zajlik benne, ha rákérdezek, akkor azt lelkizésnek fogja fel és utál róla társalogni. Megsimogat, megszeretget, de ki nem ejtené a száján, hogy esetleg jó velem, vagy hiányoztam, gondolt rám. Az a filozófiája, hogy "úgyis tudod".

Egyre többször érzem, hiába van mellettem, üres vagyok belül, mérhetetlenül vágyom a szavakra, a beszélgetésre, ahol nem csak én mondom ki, amit érzek, hanem viszonzást is várhatok.

Úgy érzem, a verbális kommunikáció hiánya egyre inkább kihat a testi kapcsolatunkra, nem tudok feloldódni, mert ha én nem szólalok meg, akkor némán elvagyunk egymás mellett.

Egyéb témákban lehet vele beszélgetni, de az érzésekről nem, azt hárítja.

Én csinálok nagy ügyet az egészből ? Hagyjam a fenébe, maradjak én is csendben ?

Már próbáltam, de akkor úgy érzem, belülről ki akarnak törni a szavak, az érzelmek.

Mi lenne a megoldás ?