Vajon mit fog szólni párom a hitelemhez?
Pár éve szüleimnek pénzre volt szüksége,de már volt hitelük,nem kaptak,igy az én nevemre lett hitel felvéve (a hogyant hagyjuk).
19 voltam akkor,nem gondoltam bele,csak segitettem,hisz ők neveltek fel,és megigérték,lesz fizetve mint a többi.
suli miatt el is költöztem,dolgozni már előtte is dolgoztam,sosem támogattak,nem is kértem.
annyit keresek amiől fenn tudom magam tartani egy albérletben.
A hitelt nem fizették egy idő után és mivel papiron még mindig velük lakok,bar listára kerültem a tudtom nélkül.Legutolsó pillanatban tudtam meg,kiegyeztem a behajtócéggel részletfizetésben,kifizettem az elmaradás egy részét,megtakaritásom ami kevés is volt,odalett.Anyámék ismét megigérték fizetik,most már figyeltem,és az én számom adtam meg a behajtónál,hogy tudjam ha 3 hónapnál több van elmaradva.Fél évig fizették,aztán most megint hivott a behajtó,hogy 3 hónap el van maradva,ha hónap végéig nem pótolom,akkor fizum letiltják,ami nem hiányzik,ciki lenne a cég előtt (kitudódik rögtön).
Párommal kezd komolyodni a dolog,fél éve együtt vagyunk,lassan tervezzük az összeköltözést.
Ő erről még nem tud,náluk ilyen nincs,nem gazdagok,de nem vesznek fel hitelt se,nyújtóznak ami a takaró ér.
Ti mit reagálnátok?
25/N
Hogyant akkor ne hagyjuk
Diák voltam,anyám vállalkozó,papiron bejelentett magához,és igy volt jó fizus munkáltatóim.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Ne érdekel hogy hálátlan gyerek leszek,már igy is az vagyok,mertnem akarom önként átvállalni a fizetést.
Kap öcsém enni,nem az,ezzel csak fenyegetőzik,játssza a mártirt.
De nem tudom hogy lehetne rávenni őket a fizetésre.
a szüleimre nem küldhetek 3 markosabb embert hogy verje ki belőlük...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerintem ezt így, ebben a formában nyugodtan elmondhatod neki. Fiatal voltál, hülyeséget csináltál (ki nem? a legtöbben ráadásul sokkal nagyobbat felnőtt fejjel), és a tőled telhető legjobb módon próbálod kezelni is a problémát.
Nyilván nem fog örülni a dolognak, de ha ezért ott akar majd hagyni, akkor vele van a probléma.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mond el a párodnak, hogy ez van,ez vagy te.Segíteni akartál a szüleidnek és most adósságod van,amit fizetsz.Viszont így a közös életetek,amit ha ő tervezne veled, kicsit minuszból indul,mert nem tudsz beleadni.Ha igazán szeret téged, akkor nincs mit szégyelned és meg fog érteni hidd el!Ha meg nem,akkor látod ez a pasi ennyit ért és le van ejtve!
Ne titkolózz előtte...
Nem titkolózom.
Csak amikor legutóbb ezzel foglalkoznom kellett,akkor ő még nem volt nekem,azóta nem is foglalkoztam vele,reméltem anyámékat megszálta valami kisangyal.
Most pedig elég friss,tegnapi a történet,,de elmondom amint találkozunk.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Hát a párom pont megúszta ezt a dolgot, amin átmész. Míg nem voltunk együtt, tőle "csak" a fizuját szedték el éveken át, aztán én észhez térítettem, hogy nem tartozik semmivel nekik, legalábbis azzal nem, hogy 26 éves korára 0 forintja van csupán meg egy olcsó laptopja rossz hitelre... Volt olyan, hogy utolsó fillérjeiből a szülei kettesben borkóstolással egybekötött hosszú hétvégére utaztak... Közben meg úsznak az adósságban.
Az ő szülei tele vannak hitellel, autóra, meg Isten tudja mire vettek már fel mindenhol hitelt, pl. a P betűs uzsorásnál. Aztán, mikor mi már az összeköltözést terveztük, egyszer jött nekik egy éves vízelszámoló. 50et kellett pluszban ráfizetni. Mentek szépen kiöltözve a bankba, persze azok nem állnak velük már szóba. Aztán leültették páromat 12 órás éjszakai műszak után és elmondták, mik a lehetőségeik. Hogy ilyen hitelkártyát vesznek a nevére meg olyan hitelt 200 forint kredittel... az 50ezer forintos számla miatt! Ő meg kiakadt és közölte, hogy semmit nem fog a nevére venni. Még az anyja, aki egyébként csendes, ki is fakadt, hogy mit képzel, hogy nem segíti őket, ezt elvárhatják tőle, nem hagyhatja cserben őket...
Na, ekkor lett baromi sürgős a költözés a páromnak is. :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha én lennék a párod, megértenélek. Szerintem ő is meg fog érteni. Ha nem, akkor nem érdemel meg téged.
Én is ugyanúgy tettem volna, mint te, az ember igyekszik segíteni a családjának, és bízik bennük az első pofáraesésig, sőt még utána is. Mert: hátha... hátha most megemberelik magukat.
Úgy néz ki, hogy ezt a békát már le kell nyelned, de próbálj meg ellenállni legközelebb a családodnak, hiába is kérnek máskor ilyesmire.
Többet ilyet biztos hogy nem,nem érdekel ki mit szól.
De most itt van a nyakamon többszázezres hitel,amihez közöm nincs elvileg.
Szép lesz
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!