Gyermekkorodban volt-e valami hátrányod a szüleid szegénysége miatt?

Az egyetlen hátrány, hogy nem tudtam soha elmenni osztálykirándulásra, pedig nagyon szerettem volna. Amíg a többiek élvezték a kirándulásokat én addig többedmagammal a padot koptattam.Ezen kívül minden megvolt.

35/F

Persze, hogy volt hátrányom, minden "szegény" gyereknek van. Az iskolában folyamatosan csúfoltak pl. a ruháim és a cipőim miatt (a Nike-t nem engedhettük meg, csak a Recbok-ra futotta és ez valamiért baromira sokat számított).

Azóta ezek a volt osztálytársaim majdhogynem egytől-egyig magányos, elvált, kiélt és kiégett emberekké avanzsáltak, én meg megtanultam értékelni, élni, mélyen, nemcsak szerelemmel szeretni.

Lehet, hogy az anyagi helyzetnek ehhez semmi köze, de sokkal többet érnek nekem a minőségi emberi kapcsolatok, mint bármelyik cipő, ruha, vagy utazás, annak ellenére, hogy ha nem is korlátok nélkül, de megengedhetném magamnak mára. Ezért egyébként hálás vagyok az akkori felszínes osztálytársaimnak, mert nagyban nekik köszönhetem, hogy nem lettem olyan, mint ők.

30 éves vagyok

Édesanyámék a nulláról indultak. Apa dolgozott 3 helyen, hogy el tudjon tartani minket amíg anya otthon volt velem (csak amíg nem lehetett bölcsibe adni). Anyu amíg otthon volt velem edényfogó kesztyűket varrt, amiket apa eladott a munkahelyén. Ő varrta a ruháimat, hogy ne kelljen annyit költeni. Enni, ez egy érdekes kérdés. Nekem mindig volt kaja, mert én voltam az első nekik. Apu szintén evett ha volt elég pénzük rá, mert nem tudott volna dolgozni. Anya leginkább azt ette amit én meg apu meghagytunk. (persze ezért apa is inkább csak a minimumot ette meg, hogy jusson mindkettőjüknek). A szüleim a két kezükkel építették fel a családi házunkat. Édesanyám ugyanúgy keverte a betont, mint apa.

Amíg kicsi voltam csúfoltak a ruháim miatt (unokatesóktól, barátoktól örökölt, vagy a nagyi vett nekem, de ugye olyat ami legalább 2-3 számmal nagyobb, hogy sokáig lehessen hordani), osztálykiránduláson nekem párizsis szendvics volt, a többiek táskája megtömve mindenféle rágcsával. Ha volt egy kis plusz pénzünk persze anyuék vettek nekem is egy-egy csomag kekszet vagy valamit. A mi házunkban a konyhában raklapon volt a gáztűzhely, másoknak baba szobájuk volt. Az osztálytársaim délután tévéztek otthon (ami akkor nekem a legnagyobb jólétnek tűnt, hiszen nem kellett mást csinálni a szülőknek), én kint játszottam anyuék mellett a kutyánkkal, vagy a sóderrel homokoztam.

Elég hamar felfogtam, hogy nekünk miért nincs ez vagy az, miért nem kapom a legmenőbb barbit karácsonyra. Korán megtanultam a pénz jelentőségét.

Összességében akár mennyit csúfoltak, büszke vagyok a szüleimre, hiszen mindig én voltam nekik az első. Ha egy kis pénzt össze tudtak szedni engem vittek moziba. Sok időt töltöttem velük, mert nem volt rá keret, hogy lepasszoljanak egy játszóházba. Anyukámmal sokat rajzoltunk, varrtunk, játszottunk, mert az nem került pénzbe.

Azóta elváltak már a szüleim, édesanyámékat most sem veti fel a pénz, de lényegesen jobban élnek, mint mi akkor. Van egy 7 éves öcsém és azt látom, hogy mivel több a pénz, ezzel egyenes arányosságban kevesebb a gyerekre fordított idő (foglalkoznak vele, játszanak, nem arról van szó, hogy rossz szülők lennének).

Édesapámnak nagyon jól fizető állása van, elismert a szakmájában, de soha nem költ fölöslegesen. Lehetne baromi nagy, új autója, de nem veszi meg, mert a régi is jó. Élhetne úgy, hogy pénz nem számít, de spórol, hogy ha nyugdíjba megy (már ha egyszer eljut odáig), ne tőlem függjön anyagilag.

Ja egyet kihagytam. A könyvek. Szerintem az egész osztályomnak összesen nem volt annyi könyve, mint nekünk otthon. Mindként szülöm szeret olvasni, a szépirodalomtól a sci-fiig mindenféle könyvük van. Ha már más szórakozás nem volt, olvasni mindig lehetett.

Összességében szerető családban nőttem fel, megbecsülöm amim van, büszke vagyok rájuk és tudok örülni egy új vágódeszkának is, nem sír a szám a legújabb iphonért.

21/L