Gyermekkorodban volt-e valami hátrányod a szüleid szegénysége miatt?

Anyukám egyedül nevelt fel,havi 70ezer Ft-ból!

Mindig volt mint enni,anyukám nagyon jól bánt azzal a kevés pénzzel is,a mai napig felnézek rá emiatt (is).

Rengetegszer volt olyan hogy egy ruhát a szakadásig kellett "széthordanom",de szakadtba már nem jártam.Akkor jött az új ruha.De csakis kínai üzletből.Tehát minden ruhát "túlhordtam".

De ruha terén sem volt olyan,hogy évszaknak nem megfelelően voltam öltözve.

Anyukám mindig összespórolta a könyveim árát,ha kellett elment "plusz munkát" csinálni,ami nagyon megterhelő fizikai munka volt.

Így elmondhatom,hogy semmiben nem szenvedtem hiányt,de az igaz hogy csak alap dolgaim voltak meg mindig.

De mondom,mind ezt 70ezer Ft-ból.Ha lenne tesóm,biztosan megéreztem volna dúrvábban a pénzhiányt...

Igen, volt.

Pl.

- ruházkodás

- sokszor kajára is alig volt pénz

- programok befizetése

- kötelező dolgok befizetése (pl. osztálypénz)

- továbbtanulás

- nagyon vágytam dolgokra, amiket nem kaptam meg (gyerekként ez rossz volt :D )

- legrosszabb az aggódás és a szégyen volt a többi gyerek mellett, hiszen gyerekként sok mindent nem értettem

Úgyhogy én azt mondanám, hogy volt belőle hátrányom. Remélem, az én gyerekemnek már nem lesz.

24L

Bár mi sosem éheztünk a nővéremmel, de sosem volt jó az anyagi helyzetünk, megtanultuk, hogy mit jelent szegénynek lenni. Az iskolától mi mindig kaptunk tankönyvtámogatást, ha ez nem lett volna, tankönyvünk sem lett volna, vagy csak néhány.

Sokszor volt, hogy elmehetünk osztálykirándulásra, ennek kiskoromban nagyon örültem, később, amikor tisztában voltam vele, hogy milyen a helyzetünk, én magam nem szerettem volna elmenni, szégyelltem, hogy az osztálytársak dobják össze nekem a pénzt. Úgyhogy csak néhányszor voltunk táborban, kiránduláson.

Az öltözködéssel nem igazán volt gond, télire mindig volt meleg ruhánk, sosem fáztunk, sok ruhát kaptunk innen-onnan, egyáltalán nem voltak túlhordva, örömmel hordtuk, de mint minden kissrác-kislány, mi is szerettünk volna olyan "menő" új ruhákat, mint a többi gyereknek volt, persze nem is álmodhattunk róla.

17 éves koromig éltünk így, én 18 éves koromban mentem dolgozni, akkor kicsit tudtam segíteni a családnak.

Most 32 éves vagyok.

Ivanhoe

Én még a Kádár-korszakban voltam gyerek. A szüleim nem voltak magas keresetűek,de nagyon szegények sem. Abban az időben ez nem is volt jellemző. Hárman voltunk testvérek,de szükséges dolgokból soha nem volt hiány.

Akkoriban az iskoláztatás ingyenes volt,a tankönyvek is kevésbe kerültek. Az iskolákban pedig nem szerveztek állandóan mindenféle drága programot,mint most.

Évente elmentünk vagy az egész család,vagy mi gyerekek két hétre szakszervezeti üdülőbe,vagy táborba.

Mindhárman egyetemet végeztünk,átlag fizetésünk van,de a gyerekeinknek már sok mindent nem tudunk megadni,amit a gazdag osztálytársai kapnak.

Én 27 éves vagyok, és tartós kár inkább csak lelkiekben ért (ez egy anonim fórum, minek neked a nevünk?)

Élelmiszerre futotta, az osztálypénzt is mindig kigazdálkodták anyáék, de egyébként a sívó csóróság volt. Sose kaptam ruhaneműt csak úgy, a nagymamám vett nekem mindenfélét, tök égés volt, utáltam, mert mindig öreges cuccokat vett, ami szerinte szép volt, meg praktikus, meg majd jó legyen jövőre is (van, amibe még most se nőttem bele:). Vacak, ronda cipőim voltak, és olyan volt az otthonunk (családi ház, ennek a törlesztésére ment el minden pénz), hogy oda senkit se hívtam szívesen, mert a barátaimnak csini kis szépen berendezett lakásaik voltak (most, a mai fejemmel tudom, hogy egy lakás ára, meg berendezése jóval kisebb falat, mint egy ház esetében). Csúfoltak, mert állatokat tartottunk (csirke, kacsa), meg hogy kertet műveltünk (konkrétan leparsztoztak, holott mindkét szülőm értelmiségi,irodai dolgozó volt, csak nulla szülői támogatással mindent nekik kellett két kézzel összekaparni, a diplomát is, és így muszáj volt kertet is művelni, meg állatot tartani). Most mát ez is leperegne, hiszen a "2 szobában 4-en lakó panelpatkányok" és a családi házban élő, kényelmesen elférő, de kertet művelők közül ez utóbbi kategóriát preferálnám, de akkor nagyon rosszul esett, mert kilógtam a sorból. Nem volt pl. még középsuliban sem számítógépem, tök égés volt, hogy számtech. órán mindenki alapból tudott dolgokat, a tanár se magyarázott alapszinten, én meg azt se tudtam, hogy kell lementeni egy doksit. A többiek otthonról hozták a "tudást", nekik természetes vol, én meg vért izzadtam, és mindig órán kívül kellett megtanulnom, hogy miről is volt szó. Hogy mi vigasztalt? Voltak nálam rosszabb helyzetben élők is, és velük barátkoztam. Az anyagi különbségek ugyanis eleve éket vernek emberek közé, és a barátkozás lehetőségét is csírájában elfojtják.

Aztán lejárt a hitel, jobb munkahelyek és hatalmas változás: egyetemre már úgy mentem, hogy kaptam egy lakást. Ami megmaradt, és szerintem sose fogom tudni levetkőzni, az a birtoklásmánia. Annyira nem kaptam semmit, hogy most sok mindent megvennék (porcelánok, képek stb.), illetve megszállottan spórolok és gyűjtögetek, mint Dagobert Bácsi.