Volt egy nagyon zűrös időszakom kamaszként, most próbálom újra felvenni a kapcsolatot a rokonaimmal. Ötletek?
21 éves lány vagyok.
15 éves voltam, amikor édesanyám és édesapám meghalt balesetben. Testvérem nincs, nagyszüleim akkor már nem éltek (csak egyik papám, de ő nagyon beteg volt már). Édesanyámnak van két lánytestvére. A baleset idején az egyikük a férjével épp ikreket várt, és ezért a rokonság úgy döntött, hogy lesz elég gondjuk a kicsikkel, én menjek a másik nagynénémhez. Ő egyedül élt, és nagyon eltérő felfogása volt az életről, mint az én családomnak. Nagyon vallásos volt, engem pedig meg sem kereszteltek a szüleim, egyikünk sem volt vallásos. Ő elvárta, hogy igazodjak az ő katolikus életrendjéhez - misére kellett járnom, böjtölnöm kellett, és persze mindenképp meg akart kereszteltetni. Én hevesen tiltakoztam ezek ellen, ilyeneket mondtam, hogy ha elráncigálna, akkor is gúnyolódnék a papon, stb. Kicikiztem minden vallással kapcsolatos viselkedését, egyre engedetlenebb voltam, ez vezetett ahhoz, hogy elzüllöttem.
A baleset utáni közvetlen egy-két hónapban még szinte fel sem fogtam, mi történt, csak hihetetlenül üresnek éreztem magam, mint akinek nincsenek is érzelmei. Alig szólaltam meg, volt hogy napokig egy szót sem szóltam senkihez. Pár hónap után jöttek az egésznapos sírások, a dühkitörések, ekkor kezdtem szemétkedni nagynénémmel is. Először csak rajta vezettem le a feszültséget, de aztán délutáni, esti kóborlásaim során (utáltam "otthon" lenni) összeismerkedtem egy társasággal. Nincs mit szépíteni, elkezdtem inni, cigizni, suliból lógni, szokásos sztori (a drogot soha nem próbáltam).
Nagynéném szerintem már félt is tőlem, semmi nem hatott rám amit mondott. 17 évesen fiút vittem fel a lakásra, és olyan hangosan szexeltünk, hogy biztosan hallotta ő is a szomszéd szobában (és képzelhetitek, megrögzött katolikusként hogy örült ennek). Suliból lógtam, tanulni eszembe se jutott, félévi bukásaim voltak, de azért év végére igyekeztem mindenből átmenni.
Aztán, kb mikor 18 lettem, megundorodtam magamtól, szinte egyik napról a másikra, hogy úristen, ez lett belőlem? Körbenéztem, hogy a régi barátnőim most hol tartanak (normális párkapcsolat, szerető család, tervek) és egyre erősebben akartam én is ezt. Érettségire normálisan felkészültem, mindenből ötös lettem (a képességemmel sose volt baj), felvettek egy neves egyetem gazdasági szakára.
A nagynéném azonban az érettségi után kiadta az utamat (bár akkor már vele is normálisan viselkedtem). Persze ezt megértem. Elkezdtem az egyetemet, koliban laktam, és a szociális támogatásból + a suli mellett vállalt munkámból fenn tudtam tartani magam. Most 21 éves vagyok, harmadéves. Két éve nem gyújtottam rá, alkoholból egy pohár pezsgő a maximum. Jól tanulok, kapok ösztöndíjat, dolgozom is. Van egy párom másfél éve, tervezzük, hogy nyáron hozzá költözöm az albérletébe. Az egyetemen sok barátot szereztem, jól érzem magam, senki meg nem mondaná, hogy pár éve még mennyire lent voltam.
A nagynénémet próbálom elérni, keresni, de a telefont egyből lerakja, hogy nem érdekli, mi lett velem, ha személyesen megyek hozzá, nem nyit ajtót. A többi rokonom sem érdeklődik irántam. TUDOM, hogy hibáztam, és hogy nagyon nehéz éveket szereztem nagynénémnek. TUDOM, hogy vérig sértettem, és hogy amiket csináltam, az lefogadhatatlan, primitív, bunkó, felelőtlen, stb. viselkedés volt. De most már nem ilyen vagyok, és egyre jobban fáj, hogy a rokonaimmal (az egyetlen kapocs, ami még a szüleimhez köt!) nincs semmi kapcsolatom. Sokat sírok miatta.
Bocsánatot kértem már sokszor, a zárt ajtók mögül, a kapuban állva is. Mit tegyek még? Hogyan tudnám elérni, hogy újra emberi legyen a viszonyunk, és esetleg karácsonykor meg tudjam őket látogatni...? Iker unokatesóim már 6 évesek, és 2 éves koruk óta nem tudom, hogy néznek ki...
válasza: válasza:Lehet hogy hülyén hangzik, de mi lenne, ha megkeresztelkednél, és a keresztleveledet bedobnád a postaládájába?
Neked nem kerülne semmibe, és nem lenne muszáj templomba járnod ezért, nem is laksz ott, úgysem tudja.
De neki lehet, hogy jó kezdőlökés lenne látni, hogy ezt megtetted, és talán könnyebben megbocsát. Javaslom még, hogy mellékeld a Tékozló Fiú történetét is vele. Szép Bibliai utalás lenne.
Ha igazán jó keresztény, ennek hatnia kéne.
válasza:Szomorú történet. Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy elveszítetted a családod maradékát. Ha olyanok, mint én, sajnos nem tehetsz semmit, mert nem fognak sem felejteni, sem megbocsátani.
(nem hiszek a változásban, ha a korábban eltévelyedett rokonom megjelenne, ugyanígy bánnék vele, akármit is mondana)
válasza: válasza:Intelligens, értelmes embernek tűnsz a leveled alapján. Ne add fel, csak idő kérdése, hogy megenyhüljenek irántad.
Nagyon jó ötletnek tartom a megkeresztelést, és a tékozló fiús történet mellékelését is hozzá. De talán elég lenne csak a történetet is legépelni és bedobni neki.
válasza:Egyáltalán nem tartom jó ötletnek, hogy csak ezért keresztelkedj meg.
Ez csak egy nagy hazugság lenne. A nagynénéd átlátna rajtad.
Azt tudod, hogy mikor szakadt el a cérna? Hogy mi volt az utolsó csepp a pohárban?
Vagy az életmódod folyamatosan sokkolta, és csak azért 18 éves korodban dobott ki, mert addig gyerekként rá voltál utalva?
Ha katolikus: menj el templomba, ismerd ki a mise alatti viselkedést. A mise közepe felé van egy rész, ahol a megbocsátás jeleként az egymás mellett ülő emberek egymásnak kezet nyújtanak azzal, hogy "béke legyen veled".
Ha mise közben becserkésznéd, és kimenekülne is a szituációból, akkor is megszólaltatnád a lelkiismeretét, hogy keresztényként meg kell bocsájtania.
Persze, ha előbb észrevesz, akkor már előbb is elmenekülhet :(
Valószínúleg sok borsot törtél az orra alá, úgyhogy számíts rá, hogy sok-sok idő kell megbékíteni.
Szelíden járj a környezetében (templom) hogy lásson, de ne zaklasd.
Írj neki leveleket. Ebben írhatsz a szüleidről, a régi közös családi KEDVES, KELLEMES emlékeidről.
Írjál a veled történő dolgokról, mintha mi se történt volna. Szépen fokozatosan mutasd be az életedet, a tanulmányaidat, a barátaidat.
Amit TILOS: sebeket feltépni, emlékeztetni a bosszantásaidra, a haragra, neheztelésre.
Ne kérj bocsánatot MÉG. Mert ez is csak emlékeztetné.
MAJD, reméljük, lesz rá módod.
Sajnos, ezt nagyon elrontottad. Tudod, ha engem pl. meglopna valaki, SOHA többet nem engedném be a lakásomba.
válasza:Elmesélem neked az én történetem, hátha neked is segít valamit:
11 éves koromban 1 év otthoni ápolás után meghalt édesanyám (én is ápoltam). Majd édesapám újra nősült egy régi ismerősét vette el mert a munkája miatt sokat utazott és kellett mellém egy biztos pont. (Szerencsére édesapám soha nem tudta meg, hogy milyen nőt vettel el.) Nevelőanyám egy nagyon régi hagyományokat tisztelő, mély vallásos katolikus (engem szintén nem neveltek vallásra ebben én is ellenálltam.) 12 éves koromban édesapám is meghalt. Én vigasztaltam édesapám halála után és nyugtattam, hogy minden rendben lesz. Nincs tesóm, csak rokonaim (1 nagynéni, 1 nagybácsi, 1 nagymama, 1 nagypapa). A nevelőanyám különböző okok miatt amit nem fejtenék ki, nekem azt hazudta, hogy én nem kellek a rokonaimnak, lemondtak rólam. Nekik azt mondta én nem akarok velük élni mert őt választottam. 12 koromtól-18 koromig azt hallgattam, hogy ha nem viselkedem rendesen lemond rólam és árvaházba kerülök, hittem neki. Nem volt jó életem, de nem mertem panaszkodni senkinek mert féltem, hogy árvaházba kerülök. Elszigetelt a rokonaimtól, ismerősöktől, de még a barátkozást is borzalmasan nehézzé tette. (Nem mehettem soha, se barátnő, se mozi, se sétálni, csak rosszakat mondott minden barátnő jelöltemről, ahol tudta elüldözte őket.) A napom minden egyes percéről be kellett számoljak, nem volt olyan hogy 15 perc! szabad foglalkozás. A "kemény munka jól nevel". Nem nézhettem a Tv-t csak vele, amit ő választott, nem olvashattam csak zúgban, boldog voltam ha havi 200 ft-ot kaptam bármire (édesség, kozmetikumok,...)
Én vezettem a háztartást, fát vágtam, takarítottam, menzás voltam így főzni nem nagyon kellett rám. Jól tanultam, előre hozott érettségin 98%-ot értem el, onnantól, hogy a törvény engedte a szülői engedéllyel való munkát minden nyáron dolgoztam. Érettségi előtti 1,5 évben heti 24 órát dolgoztam egész évben, egy versenyen is részt vettem. A kevés "zsebpénzemből" és a keresetemből jogosítványt szereztem érettségi előtt.
19-20 koromig rájöttem, hogy mennyi hazugság vesz körül és megpróbáltam felvenni a kapcsolatot a rokonaimmal. Nagyon nagy közöttünk most a szakadék, nehéz témát találni. Sok a tüske mindenkiben és olyan feszült a légkör. De nem adom fel tovább próbálkozom, csak nem egyszerű feladat. Odaállni valaki elé és azt mondani tévedtem, nem jól ítéltem meg a helyzetet, nem jól viselkedtem bocsánat. Nem minden rokonom fogadott tárt karokkal az eset után mer fájlalta a történteket.
Én úgy érezem, jó gyerek voltam. Csak rossz döntéseket hoztam több ponton is és az senkit nem érdekel, hogy ki miért és mennyire befolyásolt.
Az emberek nehezen értik meg mit érez egy gyerek, aki alól a sors kirántja a biztonságot, az otthont. Aki nem tud kihez fordulni mert nem értik meg, akik nevelik. Nehéz elfogadni, hogy ilyen helyzetben nagyon erősnek kell lenni, hogy valaki felismerje, hogy mit kellene csinálnia és azt kitartással és akarattal elérni. Ilyenkor az ember egy fekete űrben érzi magát, úgy érzi egyedül maradt, hibáztatna mindenkit, és mindenféle (rosszabbnál rosszabb) módszerekkel igyekszik enyhíteni a fájdalmát. Te "elzüllöttél". Én meg hallgattam. Rossz döntést hoztunk, de meg kell tanulnunk kijavítani azt.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!