Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ilyen esetben megtartanátok a...

Ilyen esetben megtartanátok a babát?

Figyelt kérdés
2.5 hónapja szakítottunk a párommal, de még szeretjük egymást, csak nem működött a kapcsolatunk. (Mellesleg nagyon fiatalok vagyunk 20 év). Ő már dolgozik, külföldön és csak időnként jön haza, általában én mentem ki hozzá, egyetem mellett. Szakítás után 1 hónappal jött haza és szeretkeztünk, aztán vissza ment. Jelzem, gyógyszert szedtem de nem jött meg, ezért csináltam egy tesztet ami pozitív lett. Csináltam egy másikat is, az is pozitív lett, aztán elmentem orvoshoz és megállapította, hogy terhes vagyok (ez tegnap történt). Most fogalmam sincs, hogy mit csináljak. A volt páromnak nem mertem elmondani, mert félek, hogy azt hinné csak így akarom vissza szerezni. Pedig erről szó sincs. Sokkolt a dolog és még igazán fel sem fogtam. Azt sem tudom, hogy milyen élet lenne ebből, hogy ő külföldön van és itthon. Úgy volt, hogy én is kimegyek de még ha ki is mennék, a segítsége nélkül nem tudnék meglenni, hiszen a pici mellett eleinte nem tudnék dolgozni. Nem akarom megölni a saját gyerekemet, sosem voltam híve az abortusznak de nem tudom mi lenne a legjobb megoldás. Még ha össze is jönnénk nem akarom, hogy a baba miatt akarja csak és nem akarok teher lenni. Félek a szüleitől is, ők is kint laknak és sosem helyeselték ezt a kapcsolatot. Az exem is velük él még és én is itthon lakom. Még anyukámnak sem mertem elmondani, senkinek sem. Nagyon ki vagyok borulva. Ti mit tennétek? Exem 19 én 20. De ha nem békülünk akkor kinek kellenék egy babával és kitől várhatnám el, hogy más gyerekét neveli? És az is kérdés, hogy hinnének e nekem (ő és a családja), hogy tényleg az övé. De én nem akarom megölni ezt a pici babát, mert ha már gyógyszer mellett megfogant biztos, hogy nagyon erős kis babuci lenne és ezek szerint nagyon meg akar születni. És furcsa, de máris szeretem. Mit tegyek? :(
2012. jan. 4. 01:17
1 2 3 4 5 6
 31/58 anonim ***** válasza:
37%

Sokan sokféleképpen megírták már.

Tartsd meg a babát.

Ha fel tudod nevelni - akkor te, az új pároddal - ha nem tudod ezt felvállalni, akkor add örökbe.

Több ezer baba nélküli pár van, aki ezer örömmel babusgatná, ha a gondjaikra bízod.

Én mindenképpen megadnám az esélyt az élethez a babának!

2012. jan. 4. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/58 anonim ***** válasza:
21%

Fogadd együttérzésemet!

Nem akarlak megbántani, és becsüllek anyai érzésedért, de az életpárti válaszok kiegészítéseként még hozzátenném:


Vond le a következtetést, hogy mivel jár a felelőtlen, a gyermekre való nyitottság és az egész életre szóló hitvesi elköteleződés nélküli szexelés.

Sajnos, a "biztonságos szex" propagandája nagyon megtéveszti a mai fiatalokat, és kiüresített, élvezethajhászó, önző szerelmeskedésre készteti.

Lehet, hogy úgy érzed, hogy "szeretitek egymást", de ez a szeretet csak múló érzelem, ingadozó hormonjaitok függvénye, igazi lelki egységet eredményező önátadásra való képesség, értelmi-akarati egység nélkül. Ez nem elég ahhoz, amit a testi intimitás felelősségteljes megosztása feltételez.

Ha ezt nem látod be, további kapcsolataid által is többszörös veszélynek teszed ki magadat és gyermekeidet.


Történeted intő jel mindenkinek: a természettörvény megkívánja, hogy ne válasszuk el a testi egyesülés intimitását attól a teljes lelki egységtől és elköteleződéstől, önátadástól, aminek a jele kell hogy legyen.

Ebből fakad a hűség igénye, és a termékenység adottságainak manipuláció nélküli tiszteletben tartása.

Csak akkor igazán méltó, őszinte, "teljes" a szexualitás: ha nem ösztöneink, élvezetvágyunk rabjaiként cselekszünk, hanem az igazi önátadó szeretet kifejezésévé tesszük.


Ha jó megtanulod a természetes családtervezés ún. tüneti-hőmérőzéses módszerét, akkor mindezt még jobban átérezheted, és egy olyan párt is találhatsz magadnak, aki képes úgy szeretkezni, hogy nem kezel téged szexuális tárgyként, játékszerként pillanatnyi élvezetvágya kielégítése érdekében.

Sok sikert kívánok!

+

2012. jan. 4. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/58 anonim ***** válasza:
58%

Szia!


Én neked drukkolok! Jómagam szombaton múltam 20 éves, és 6 hetes a babám. A párommal elég labilis volt a kapcsolatunk, nem terveztünk babát, de semmikép sem öltem volna meg, egyedül is felneveltem volna. De együtt maradtunk, összeköltöztünk, és nemsokára esküvőnk is lesz. Az egyetemet is tudom folytatni, nehéz, de nem lehetetlen, anyagilag is lehet bírni, némi pénzt tudsz igényelni az egyetemtől is, önkormányzattól is, csak ésszel be kell osztani.

Nem dőzsölünk, de amire kell, arra jut. És imádom a babámat, örökké utálnám magam, ha abortuszra mentem volna. Minden nap mutat valami újat, és ez csodálatos :) Megéri, hidd el!


Kérlek írj, mi lett veled!

2012. jan. 4. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/58 A kérdező kommentje:
12:01 Nem kezelt semmilyen tárgyként és nem élvezet hajhászásból szeretkeztünk, hanem szerelemből. A kapcsolat azért nem működött, mert messze voltunk egymástól, semmi köze nem volt ahhoz, hogy szeretjük egymást vagy sem. Egész este gondolkoztam, ha haza jön anyukám még beszélek vele aztán meglátom ő mit tanácsol.
2012. jan. 4. 14:01
 35/58 anonim ***** válasza:
51%

"És furcsa, de máris szeretem."


Egyáltalán nem "furcsa", sőt teljesen természetes, érthető és indokolt. Az a furcsa (bár nem ritka eset), hogy valaki nem szereti megfogant gyermekét.

Furcsának nevezhető sokkal inkább például a volt párod iránti szerelmed is: annak ellenére "szereted" (azaz vonzódsz hozzá), hogy tudod, hogy nem működik, hogy üres.



Bizonyos értelemben azért igazad is van: minden érzelem elég furcsa tud lenni. Ha higgadtan kiértékeled a szeretetedet, érzelmeidet, akkor rájössz, mennyire feldolgozatlanok, kontrollálatlanok, ingadozók, megalapozatlanok stb. tudnak lenni, amikor szubjektív ösztön-éned határozza meg életedet, és nem az öntudatosan vállalt jó döntéseid.

Gyermeked iránti szereteted is még ilyen lehet...(??) Tegyük fel például, hogy milyen könnyen meginogna, ha kiderülne, hogy súlyosan fogyatékos... (reménykedünk persze, hogy nem!) Valószínűleg annyira meginogna ezáltal addigi kötődésed, hogy a gyűlölet pusztító tébolyának érzésével kellene megküzdened.

Javaslom tehát, tedd helyre érzelmeidet, hogy ne legyenek "furcsák"! Ne az ösztönös motivációk uralkodjanak rajtad, hanem tudatos, jól megalapozott döntéseid! Akkor is szeress (= akard a másik igazi javát), ha érzelmeid leküzdését igénylik, és akkor se dőlj be "szeretetednek" (= vágyakozásodnak), ha nagyon lázba hoz!

Balázs

+

2012. jan. 4. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/58 anonim ***** válasza:
9%
Szerintem az a szeretkezés, amely nem a felek kizárólagos és tartós kapcsolatának a kifejezése, és nem a teljes lelki egységből, hanem csak múló szerelemből, ingatag érzelmekből fakad, az a szexualitást kiüresíti, élvezetközpontúvá teszi, a partnert pedig birtoklás "tárgyává", élvezetszerzés "eszközévé". Az ilyen szerelem hódítási ösztöne aláássa a családot, mert az elmúló és más iránt fellobbanó szerelem jogára hivatkozva hűtlenséghez és válásokhoz vezet. Ilyen "szerelem" akár pár órás kapcsolatokban is kialakulhat, de rengeteg szenvedést okoz a világban...
2012. jan. 4. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/58 anonim ***** válasza:
82%

"ha már gyógyszer mellett megfogant biztos, hogy nagyon erős kis babuci lenne"


persze...vagy nagyon beteg, mivel gyógyszer mellett fogant, aminek ugye azért vannak mellékhatásai, főleg mivel a fogantatást célzott megakadályozni, így nyilván a gyerekre is lesznek hatásai nem csak rád....

2012. jan. 4. 16:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/58 anonim ***** válasza:
89%
Szerintem mond el a szüleidnek,az exednek külön-külön. Mond el hogy szedtél fogamzásgátlót de emellett lettél terhes,az exednek tedd hozzá hogy ha nem akarja vállalni nem kell,de joga van tudnia róla. Ha a szüleid melletted állnak ,támogatnak és segítenek anyagilag akkor tartsd meg. Egyik hozzászóló írta hogy "gyereked még lehet sok de életed csak egy". Ezzel nem értek egyet,a keresztanyám és anyukám barátnője is fiatalon elvetettek egy babát és később nem jött össze nekik. Keresztanyámnak azóta lombikbébi beültetéssel lett egy gyereke 15 év próbálkozás után,anyum barátnőjének viszont még semmi,pedig ő is próbálkozott lombikbébi beültetéssel de neki mind elment. Ő már közelít az 50-hez szóval valószínű nem is lesz már gyereke. Nem azt mondom hogy veled is ez lesz,de aki átesik egy abortuszon annál fenn áll ennek a veszélye is. Örökbe nem adnám a babát,mert ahogy írtad, én se bírnék azzal a gondolattal élni hogy nem tudom mi van vele. Egyetemből hány év van még hátra? Ha jól számolom 2? Szerintem halassz 1-2 évet míg a babát neveled és aztán ha tudsz menj át levelezősre,vagy folytasd nappalin,és amíg suliban vagy esetleg a szüleid vigyázhatnak a babára,csak vigyázz ne az legyen hogy a "szüleidnek szülöd a babát". Ha az exed szeret akkor nem hiszem hogy azt fogja hinni hogy direkt a nyakára akarsz akaszkodni és ő is támogatni fog. A szülei is egy idő után megértik majd és szeretni fogják az unokájukat. Azon ne aggódj hogy nem találsz magad mellé más pasit,mert sokan szeretik a gyerekeket,és ha valaki nem bírja elfogadni hogy van már egy gyereked akkor az az ő baja. Azt is írta egy hozzászóló hogy a mostohaapák sose szeretik már más gyerekét,ezzel sem értek egyet. A barátom szülei is elváltak,a mostohaapjával jobb a viszonya mint az édesapjával,mindent vele beszél meg amit egy apával kellene. Azóta van egy 5 éves húga is és ugyan úgy szereti az igazi gyerekét mint a barátomat. Szerintem ha a szüleid tudnak támogatni anyagilag mindenképp tartsd meg!:)
2012. jan. 4. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/58 anonim ***** válasza:
41%
Akik lepontoztak, azok hóhérok, vagy irigyek rám? :/
2012. jan. 4. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/58 anonim ***** válasza:
63%
18:58-es vagyok. Még annyit hozzátennék hogy mivel gyógyszer mellett lettél terhes menj el nőgyógyászhoz és vizsgáltasd meg a babát hogy biztos nem lesz-e baja,mert a gyógyszertől lehet, ezért is tanácsolják hogy aki babát szeretne az néhány hónapot várjon a gyógyszer abbahagyása után nehogy baja legyen a babának.
2012. jan. 4. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!