Amilyenek a szüleink olyanok vagyunk mi is?

Köszönöm a válaszokat.

Persze attól még szereti a gyerekeit a mama, és az unokákat is, csak lehetnénk jobbak is. De mondom, ő saját magát sem szerette soha. Mondja hogy fiatal korában kicsit szeplős volt (Bezzeg máson nem volt annyi) meg ilyenek. És tényleg lehet benne valami, hogy aki így áll saját magához az nem lesz boldog. Saját magamon tapasztalom,h ogy szinte soha sem voltam boldog. És a nagyi is ezt mondta: "Ha így visszagondolok, voltam-e boldog valamikor? Olyan nagy fogú és szeplős lány voltam, a nap mindig megégetett, nyáron mindig piros voltam" stb. Pedig látok róla fiatal kori képeket és egyáltalán nem volt csúnya, helyes arca volt. Mondjuk ez is érdekes, mert mindig a jelenkori magammal nem vagyok elégedett. Pl az érettségis tablóképeimet inkább nem szívesen adtam oda senkinek, mert nem tetszettem magamnak, most 4 év elteltével meg azt nézem milyen jól néztem ki...Fura.

Na igen a sport. Hát ezzel meg aztán nem volt tényleg sikerélményem soha. Tornaórákon ugye volt a futóversenyzés: 3-an álltunk egymás mellett és rajtra indulás. Mondanom sem kell én voltam mindig az utolsó akárkivel futottam. Az iskola körüli hosszabb távokon dettó én voltam az utolsó, mire beértem mér mindenki öltözött (de gáz így visszaemlékezni :D) akkor mikor bejöttek a gerenda gyakorlatok nem mertem felmenni olyan magasra mert tériszonyom volt :D kötelet mászni nem tudtam mert voltam elég erős, szekrényt ugrani nem mertem, magasat ugrani szintén nem. A labda játékokban mindig "a kétbalkezesnek" hívtak, soha sem választottak be csapatba, ha nagy ritkán a tanár berakott, és jó voltam valamiben, akkor ujjongott mindenki, hogy "Na a kis esetlen kivételesen jó volt". Úszni nem tanultam meg mert mikor a sulival elvittek minket usziba 7 évesen (azelőtt soha sem voltam csak a Balatonban a derékig érő vízben max és a szüleim sem tudnak úszni) akkor az úszómester beleRÚGOTT a 2 méteres vízbe, és nagyon bepánikoltam.

Szóval a tornaórák nálam olyan szorongással teltek, hogy mikor elmondták hogy egy héten 2 tesink lesz akkor úgy voltam vele hogy akkor nem megyek inkább suliba. (Legtöbbször olyankor voltam "1 napos beteg". Tényleg mikor tesink volt, aznap már gyomorideggel keltem fel, meg előző nap már ideg voltam hogy "Jaj ne holnap torna". Tehát nem volt soha sikerélményem még ezzel sem. Az egyetlen mozgás ami úgy ahogy megy (talán) az a tánc. De inkább arra sem mondanám hogy megy, hanem inkább szeretek csak.

Így ezekre a dolgokra visszagondolva olyan ki szerencsétlen, esetlen gyerek voltam, hogy nem is csodálom hogy mindig kiközösítettek. Mellé még visszahúzódó is voltam, nagyon rossz volt az általános iskola...

Szerencsére gimiben már könnyebb volt.