Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy adjam tudtára úgy, hogy...

Hogy adjam tudtára úgy, hogy ne bántsam meg?

Figyelt kérdés
Néhány éve együtt vagyok a barátnőmmel, 2-3 év és a sulit is befejezzük, utána pedig az összeköltözést tervezzük. Természetesen szoktunk együtt aludni, heti 2-3 alkalommal, ez így rendben is van, viszont az utóbbi 2 hónapban feltűnt, hogy szépen lassan ideköltözött hozzám. Apránként elhozta a ruháit, meg a többi holmiját, és hülyén hangzik, de nem tűnt fel, viszont ebből a heti 2-3 együtt alvásból heti hét lett. Ez pedig eléggé zavar, ugyanis szó sem volt arról, hogy ideköltözik, másrészt 20 évesen még nem szeretnék együtt élni senkivel, 2-3 év és úgy is összecuccolunk, szeretném még kihasználni ezt a pár évet. Félreértés ne essék, szeretem őt, de nekem ez így sok, és egyáltalán nem tetszik. Előadnám neki ezt így, de elég érzékeny a lelke, és nagyon berágna, de szeretném valahogy a tudtára adni, hogy ez még korai.
2011. okt. 25. 16:13
1 2
 11/19 A kérdező kommentje:

16:39


Bárcsak mondhatnám, hogy nincs igazad.. fél évvel ezelőtt szakítottam vele, mert úgy ahogy leírtad, birtokolni akar. De aztán leültünk, megbeszélték újra, és folytatódott minden rendben. Viszont egy ideje megint ugyan ez a helyzet, és újra el kell gondolkodnom, viszont túlságosan szeretem ahhoz, hogy csak így elengedjem.

2011. okt. 25. 16:44
 12/19 anonim ***** válasza:

Pedig lehet, hogy el kell majd engedni... Bár a ti esetetekben nem ez a jó szó, mert inkább úgy kell magadról levakarni. Elhiszem, hogy szereted, de úgy tűnik, nem próbál változni. Ha kerülöd a vitát, az sem jó, akkor csak úgy érzi, minden alakul úgy, ahogy ő eltervezte...

Beszélned kell a fejével, hogy neked ez így nem jó, neked még szabadság kell. És akármit is mondd, ezzel nincs baj, érthető, fiatal vagy. Gyökeresen változnia kell, különben ez így nem vezet sehova. Ha úgy érzed, van értelme, adj neki esélyt, ha nem, akkor jobb külön utakat járni... Talán ő is tanul az esetből.

2011. okt. 25. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
Annál, amit leírtál 20 év házasság után is több szabadság kell vagy máshogy fogalmazva normális. Ha egyszer már ilyen komolyan beszéltetek erről a dologról, akkor szerintem elég "durva", hogy így beszivárog az életedbe, az otthonodba suttyomban. Szereted, ezt elhiszem, de el fogod tudni viselni a birtoklási vágyát, azt hogy újra és újra beszélnetek kell erről? Ne érts félre, nem akarom belédbeszélni, hogy hagyd ott, csak elég ijesztő így ez a jövőkép.. (16:39es)
2011. okt. 25. 17:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:

Nem gondolom, hogy 1-2 év múlva ti még együtt vagytok. Túlságosan a fejedre nőtt és most legalább megismered a másik arcát is azzal, hogy odaköltözött. Igazából majd még hálás is lehetsz neki ezért, hiszen 20-21 évesen még időben leszel új párt keresni, míg 23-24 évesen lehet későnek találnád a vele való szakítást, mondván nem találnál jobbat.


Szóval.. mondod, hogy szereted... de mit is szeretsz benne? Hogy birtokol? Hogy kb nem lehet saját gondolatod mellette? Hát... én a helyedben még most lépnék, ha nem is le, de odébb. Azaz megmondanám neki, hogy lehet visszacuccolni, ettől pedig úgyis akkora sértődés lesz, hogy egy darabig nem fog a nyakadon lógni.

2011. okt. 25. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:
2 vagyok. Újraolvasva az egészet a további hozzászólásaiddal együtt én még azt kérdezem hajtépve: te jó ég mit kerestek ti együtt?? Szerinted később ez jobb lesz? te azt hiszed hogy még kiéled magad és akkor ez a normális hogy összeköltözéssel ez jár? Sürgősen válts kapcsolatot ebben már semmi szeretet nincs nem hogy szerelem... főleg már másodjára jártok... nem tudom az embereknek miért nincs logikus gondolkodásuk, az nem kifogás hogy hosszú kapcsolatot nem jó érzés felbontani de inkább szenvednek? főleg ha ilyen -mint előttem írták-pióca módon ráköltözik más nyakára az ember.
2011. okt. 25. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:

El kell döntsd, hogy eszedre hallgatsz e vagy a szívedre.

Észre sokszor jobb hallgatni, nekem úgy tűnik ebben az esetben is. Ha visszatért a rossz szokásához, az azért van, mert ilyen, és amilyen az ember, azt csak ideig óráig tudja megváltoztatni nagy akarással, magával ellenszegülve, de idővel vissza tér a saját énje.

Minél tovább húzod, annál nehezebb lesz, az érzelmeid úgysem fognak megváltozni, ha szereted, viszont nézeteltéréseitek csak szaporodni fognak, vagy ha nem, mert inkább kerülgeted a kását mindig, akkor meg nem adod magad, és befogsz sokallni. Akkor már inkább előbb, mint utóbb mindkettőtök érdekében.

Egyébként önbizalomhiánya van a csajnak, ezt kellene felturbóznod benne, hogy megértse, és nem kellene, mert szereted, de épp elűz magától a túlságosan ragaszkodásával.

2011. okt. 25. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
Egyébként az hogy megbántod e nem csak rajtad múlik, ez esetben úgy tűnik nem rajtad múlna, mert próbálsz óvatos lenni, hanem az ő felfogásán. Azon meg igen nehéz változtatni.
2011. okt. 25. 19:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:

Nem fogod tudni jól előadni,vérig lesz sértve.


Exemmel hasonlóan voltunk (4 év járás).Én albi,ő szülőkkel.eleinte ő itt 2x,én ott 1x hetente.Aztán mindig egyre többet,én náluk ne is,itt kettesben jobb.Mire észbekaptam már fél szekrényem elfoglalta,akkor döbbentem rá amikor már a szülei itt látogatták meg :D

De hasonlóan voltunk,kényelmetlen volt,21 évesen nem akartam ezt.Beleszólt hogy barátnők mikor jönnek fel,őt zavarják,mit főzzek,mikor van kedvem nincs kedvem egyetemre bemenni,miért dolgozok éjjel (suli mellett akkor tudtam),miért nem tudok csendben készülődni (mikor azért vettem ki egyedül lakást,h ENGEM ne zavarjon senki).Kulcsa volt,mondván ha bármi van,legyen.Ő ezt túl komolyan vette.

Elegem lett,nem értett az utalgatásból,muszáj volt konkrétan hogy én ezt nem akarom,főleg hogy ő az együttélést ugy képzelte hogy én tartsam is el őt (rezsibe,albiba nem adott,kaját még elvinni is én vettem neki).

Végül sok más miatt is kitettem,rendesen megkönnyebültem.


(dolog érdekessége: rá pár hónapra megismertem páromat,akivel annyira jól érzem magam hogy én kértem költözzünk össze,3 hónap után.Vele semmi ellenérzés,imádom az együtt lakást,nem érzem magam korlátozva)


N

2011. okt. 25. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:

Elég rossz a helyzeted, hiszen tényleg ellenőrizget a lány, de azért állj már ki magadért! Azért tud így viselkedni, mert hagyod magad. Mivel egyszer már előkerült ez a téma, tudnia kéne egy kis távolságot tartania. De az is lehet, hogy otthon valami olyan balhéja volt, amiről nem tudsz, és nem látott más megoldást.. bár a valószínűbb az, hogy nem így van:)


Mindenképp szólj neki, mert ez csak rövidtávon rossz, de te így hosszútávon szívsz, ha nem szólsz.


Másrészt pedig állj a sarkadra más dolgokban is, és mondd el mi zavar, vagy szállj ki a kapcsolatból, mert ez a lány nem neked való, nem férfi vagy mellette, hanem kb a gyereke, akit ellenőrizhet.

2011. okt. 25. 21:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!