Miért húz le a családom? Miért szűkítik be a lehetőségeimet?
gondolják h ez már a maivilágba nemnaon megy.
és nehezen fogadják el a véleményed.
Motiválni akarnak, csak szarul csinálják. Egyrészt az előző generáció a szociban nőtt fel, ahol vagy simliztél (lenézett maszek), vagy tanultál, és aztán elmentél dolgozni, és 40 év után törzsgárda tag lettél, ami pénz is, dicsőség is. Ma ez máshogy van: a vállalkozás (ha az adórendszer szemétségeit leszámítjuk) nem egyenlő a simliskedéssel, sőt. És az sem érték, ha az ember ezer évig van egy munkahelyen. Ma az az érték, ha piacképes a tudásod, és tudsz is és mersz is munkahelyet váltani, ha úgy adódik.
Az pedig alapvető, hogy azzal foglalkozz, amivel szívesen töltöd az időd. Én - a szüleimmel sokszor szemben menve - erre építettem fel az életem, és jól érzem magam.
Egyébként elkésve sosem vagy, csak ha már meghaltál. :)
A lehetőségeid korlátlanok, semmiről sem csúsztál le, ha meg több minden érdekel, akkor legfeljebb több mindenhez fogsz érteni. Ez csak jó.
Lehet, hogy a szüleid jót akarnak a maguk módján, de rosszul csinálják, inkább bátorítaniuk, ösztönözniük kellene. Ebben ne hallgass rájuk, ne hangolódj le.
Mit kellett volna eddig elérned? Mennyi idős vagy, 18 éves? Nem mindenki születik Mozartnak, hogy már 6 évesen mesterműveket komponáljon. Egyelőre, ha jól értelek, azt kell elérned, hogy egyetemista legyél. Miért ne lehetnél? :-)
Én is így vagyok.Megadom nekik a k*rva diplomát,amiért szenvedek évek óta,egy olyan suliban amit rühellek tiszta szívemből(emiatt nehezen is megy!),aztán elhúzok a p*-ba minél messzibbre hogy végre éljem az életem!
12éves korom óta tudom mit akarok az életben,és hol!Szóval ne add fel te se!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!