Ha volt abortuszod, hogy dolgoztad fel?

Én már egyszer írtam választ. Továbbra sem vagyok kompetens ebben a kérdésben (és válaszban sem, mivel nem voltam még ilyen helyzetben), de: tanulj meg megbocsátani magadnak. Nagyon sok helyzet lesz még az életedben, ami miatt szörnyen érezheted magad, önnönmagad hibáztatva.Ne tedd. A múltunkat nem tudjuk ugyan kitörölni, mert azzal együtt vagyunk az, amik. De nézz előre. A hajóskapitány sem a felkavart vizet nézi maga után, hanem előre tekint, a tiszta vízre (jövőre). Tudom, úgy tűnik könnyen beszélek, ha még nem voltam ebben a szituban, de nekem is voltak nehéz és felfoghatatlan -akkor feldolgozhatatlannak tűnő- dolgok az életemben.

Nekem volt és úgy érzem soha nem fogom megbocsátani magamnak. 3 éve történt és még most is nagyon rosszul érzem magam. Szerintetek miért keresnék abortuszos fórumokat meg kommenteket különben? úgy érzem néha megőrülök, bárcsak visszamehetnék az időben és meggondolhatnám magam de már nem lehet. még most is rémálmaim vannak miatta, egy szeretett magzatot vesztettem el. tudom hogy még nem ember volt, de sajnálom. egy két napja is volt rémálmom ezzel kapcsolatban és még most sem nyugodtam meg.

Utolsó, miért hagytad magad belehajszolni? Látszik, hogy nem a te döntésed volt, hanem vagy az anyádék vagy az akkori pasid kényszerített rá. Nekem is volt abortuszom, de én azért (is) vetettem el, mert NEM akartam gyereket. Én akkor is meg is mondtam az exemnek meg az anyámnak, hogyha ÉN azt akarnám, hogy ez a gyerek maradjon, jó, ha tudják, hogy 6 lóval se lehetne engem elvonszolni a kórházba, vállalnám akkor is, ha a nekem nem lenne mit ennem. És ezen van a hangsúly_ soha nem szabad külső kényszer hatására döntenünk ilyen súlyú dolgokban. Nagyon sajnállak, hogy nálad így alakult, tényleg onnan a szemszögből kéne megközelítened, hogy akkor hibáztál, de mivel visszacsinálni már nem tudod, el kell fogadnod, hogy akkor így tettél és meg kell bocsátanod magadnak elsősorban. Ha nagyon nem megy, szakember segítségét kéne igénybe venned.

Az utolsó előttinek én is javasolnám szakember segítségét, ennyi idő után ilyen intenzíven megélni a bűntudatot és a gyászt, szerintem már nem szabadna. Én is azért vetettem el, mert én magam sem szerettem volna megtartani abban az akkori helyzetemben, természetesen fájt, mert ha pár évvel idősebb lettem volna, és lett volna önálló életem, akkor megtartottam volna, de tudtam, hogy abban a helyzetben nem lenne okos döntés. Elvetettem, fájt, nekem is voltak rémálmaim 1-2 hónapig (mindig újraálmodtam a kórházban történteket). Ma is fáj, ha eszembe jut, de nem törtem ennyire bele, ment tovább az élet, rengeteg minden történt azóta körülöttem, amik segítettek feledtetni és feldolgozni. A barátommal azóta is együttvagyunk, tervezünk gyereket, de még nem most. Mindenképp fordulj orvoshoz, mert ez nem normális, ami a lelkedben zajlik.

Nekem is voltak rémálmaim, de nekem is a kórházzal kapcsolatban, újraálmodtam, ahogy bealtatnak, ahogy fekszem abban a székben felrakott lábakkal, de soha nem voltak azzal kapcsolatos álmaim, hogy konkrétan a baba elvesztését bántam volna. Nekem még az okozott amúgy nyomasztó időszakot, mikor szétmentünk az akkori barátommal, akitől a a baba származott volna és rádöbbentem, hogy tőle már SOHA nem lesz másik gyerekem, de ezen is túlléptem. Azóta újra várom az igazit az életembe, akivel majd szeretettel várjuk egyforma örömmel és lelkesedéssel a gyereket.