Ha volt abortuszod, hogy dolgoztad fel?

22.16: "Lánynak szülni dicsőség, asszonynak kötelesség." Ez volt Ratkó Anna elhíresült korszakának jelmondata.

Csakhogy ez abban a korszakban volt jelmondat, amikor a II. vh. után alig maradt férfi a harcok után és hatalmas emberanyag-utánpótlás hiány volt.

Ma más világ van. Sajnálom azt az embert, aki az akkori mentalitást a mai világra akarja kényszerteni, mert az az ember a múltban ragadt. Többek között ezért tartunk ott, ahol tartunk - mert nagyon sok múltbéli őskövület akarja a saját maga torz és ma már teljesen élhetetlen értékrendjét egy egészen más világra kényszeríteni, nem vevén észre, hogy az a vonat rég elment...

SENKI sem mondhatja meg egy másik embernek, hogy szüljön-e vagy sem, mert ez a legteljesebb magánügye egy embernek. Ahogyan az abortusz is az. Tanácsot lehet adni, de a döntés és a döntés felelőssége mindig a nőé. Felesleges ezt és az utána következő gyászfolyamtatot megnehezíteni mindenféle ostoba, mondvacsinált sületlenséggel, hamis bűntudatot keltő, társadalmi panelok mögé bújtatott saját indulattal, agresszióval stb. tetézni.

MIndenképpen menj el egy pszichiáterhez vagy egy pszichológushoz. 3,5 év nem nomrális egy méhmagzat elvesztése miatti gyászban. Egy szülő elvesztése miatti gyászt is max. 1-1,5 év viszonlataában tart a lélektan normálisnak (ez az úgynevezett gyászév).

Ha valaki folyton emlékeztet arra, hogy mi történt, az agresszor. Ezt jobb, ha tudod. Rendszerint azért csinálja, hogy neked bűntudatod legyen és ne tudd lezárni ezt a folyamtatot, magyarull hogy életben tartsa azt a sebet benned, aminek régen be kellett volna forrnia. Az ilyen ember azért szaggatja fel a sebeket, mert ezeken keresztül terrorizálhat téged.

Tényleg nagyon elkéne neked az a szakember...

22:28-as!

A 22-25-ös is én vagyok...

És nem tartom magam őskövületnek, bár lehet hogy te igen, 29 éves vagyok.

Nem jelmondatokról beszélek itt, talán megérted, hanem arról, hogy mindenki robog az önmegvalósítás felé, miközben a NŐK 90%-ának az anyaság az igazi kiteljesedés.

Ha ezzel a véleményemmel "itt maradtam, a régi rendszerből"(???) és ósdi vagyok: BÜSZKÉN VÁLLALOM!!!!!!!

ma 22:34

Legközelebb válogasd meg a szavaidat,mert az átok is vissza sülhet hozzád..(és idióta az aki mondja)

Nekem is volt abortuszom és akárcsak az egyik írónak nekem is el kellett vetetni több okból is.

1.gyógyszer mellett estem teherbe.

2. Az életem lett volna veszélyben ha megtartom

3.Méhen kívüli terhes voltam.

Na most akkor hogy is van ez??Az abortusz miatt gyilkos vagyok,de ha megtartom akkor lesz egy csecsemő aki helyből árva maradt volna,ráadásul az apja sem foglalkozott volna vele( már nem vagyunk együtt)

Szóval legközelebb a hülye véleményedet,és átkaidat tartsd meg magadnak,vagy mond el a szüleidnek..

20 éves koromban volt, nem okozott semmi lelki traumát, ennek meg kellett történnie és kész.

Azóta van egy gyönyörű gyermekem és egy olyan párom akivel le fogom élni az életem.

18 évesen volt abortuszom. Akkor már 3 éve együtt voltunk az akkori párommal, és mikor elvégeztem a sulit, össze is külön is költöztünk egy albérletbe. Addig ő lakott velünk anyáméknál. Szóval nem 1 éjszakás, vagy pár hónapos dolog volt. A baba is tervezett volt, megbeszéltük, hogy ha jönni akar, had jöjjön, és egyszerüen nem húzott fel több gumit. Aztán első hónapban teherbe estem. Alig vártam, hogy a megfelelőnek tűnő meghitt pillanatot, hogy elújságoljam neki. És akkor............

egyszerűen letagadta. A görény. Azt mondta, hogy ez a gyerek nem lehet az övé, mert nem igaz, hogy ilyen hamar teherbe estem. És már aznap este lelépett. Fogta magát, és elment. Másnap megjelent a cuccaiért, de akkor is ugyanazt mondta. Nagyon kiborultam. Soha senki nem érintett meg még akkor, ahogy ő, mert értettem, hogy miért nem tudja elfogadni a saját gyermekét. De akkor rengeteget gondolkoztam. És beláttam, hogy egyedül az akkori fizetésemből az albérletem sem tudom fenntartani, nemhogy mellette még a gyereket érdemben ellátni. Elmentem orvoshoz, és elvetettem. Persze az sem volt ilyen egyszerü. Hosszadalmas folyamat volt. ég szerencse, hogy volt egy barátom, aki végig mellettem állt. Furcsa módon férfi volt, de nagyon jól megértettük egymást. Viszont soha, de soha nem gondoltam rá férfiként, és nem tünt fel, hogy ő nőként tekintett volna rám. Számomra olyan volt, mintha apám helyett apám lett volna. Kb egykorú is volt apámmal. A lényeg, hogy ő fogta a kezem, mikor kellett. Ő elkisért, mikor kellett. És ott volt akkor is, mikor a műtőbe kellett mennem, és ott volt ébredésnél is. Ha ő akkor nincs, biztosan belebolondulok, hiszen én nem akartam megölni a gyermekem. És szerettem volna őt. Döntésem kizárólag az eszem döntése volt, a szívem mást súgott. De nem tudtam volna neki semmit sem nyújtani. A mai napig nem tettem magam túl rajta. Nagyon hiányzik az a gyermekem. Azóta már van 2 gyermekem, de mégis hiányzik. Ő ebben a hónapban lenne 10 éves.

A műtét után nekem maradt egy örök emlékeztető: nem tudok kihordani egy normális terhességet. A méhszájam túl gyenge, igy végig feküdnöm kell. Igy nekem már nem lehet még 1 gyermekem, bár szeretnék. De nem tudom kire bizni a már meglévőket. A férjemnek dolgozni kell, nagyszülők elhunytak. Egyéb segitségem nincs.

A vicc az egészben, hogy mikor megszültem az első babám, találkoztam az exel, és a szemere vetette, hogy ezt a gyereket persze megszültem, de az övét meg nem. Na akkor hogy is van ez? Mikor megvan, akkor nem az övé, mikor meg a szememre kell vetni, akkor meg az övé? Köpni nyelni nem tudtam.