Miért nem természetes az hogyha egy gyerek kiápolja, gondoskodik az idős szüleiről?

Szia!

Természetesnek kéne lennie, de valóban nem az. S itt nem csak arra gondolok, hogy a gyerek ad x összeget havonta a szüleinek, hogy meg tudjanak élni, mert a nyugdíjból nem lehet, hanem arra is, hogy némelyik gyerek le se sz.rja a szüleit. (elnézést a kifejezésért). Tisztelet a kívételnek persze. Apámnak én sem fogok semmiben segíteni, mert ő sem segített nekem soha semmit, de anyukám megérdemli, hogy legalább segítsek majd neki rendet rakni a lakásban, vagy megfőzni, bármit amit kér, még ha pénzt esetleg nem is fogok tudni neki adni. De ez még a jövő zenéje.

Nehéz téma!

Anyósom egyedül gondoskodik beteg, szinte magatehetetlen anyukájáról! Egy nap többször is beszél, hol a férjemmel, hol velem, tele panasszal, sokszor az idegösszeomlás szélén, néha olyan ideges, hogy egy-két pohár látja kárát, depressziós, magába fordult, megkeseredett! Ráadásul nem tud szinte semmit az egyszem unokájával foglalkozni, talán, ha havonta 1-2x kijön hozzánk, akkor is csak fél-1 órára, mert szaladni kell haza, nehogy a mama felgyújtsa a házat, vagy elessen..stb. Rengeteget panaszkodik, szinte csak erről tud beszélni! Ő is 60éves, nem olyan fiatal már, egész életében vagy a nagymamáját ápolta, vagy most az anyukáját, Neki is kellene már egy kis boldogság! Hipp-hopp elszalad az idő, és 80évesen már nem fog tudni unokázni, mert idős lesz, a gyerek meg már nagy!

Ami biztos, Én soha nem fogom elvárni a gyerekemtől, hogy az életét feláldozva ápoljon engem amíg meg nem halok, hiszen Én nem azért szültem meg a kislányomat, hogy öreg koromban legyen valaki, aki ápol! Én akartam, Őt, Én adtam Neki az életet, ezért nem tartozik Nekem semmivel, maximum annyi tisztelettel, szeretettel, ami egy rendes szülőnek jár! Én megpróbálok gondoskodni arról, hogy ha beteg leszek, legyen annyi pénz a gyerekem kezében, hogy be tudjon adni valahová! Nekem akkor már úgyis mindegy!

Nekem is ez a természetes, hogy ahogy csak tudom, "visszasegítem"

Múltkor néhány hétre visszamentem a házinénimet ápolni, akinél egyetemista koromban laktam - jó volt hozzám mindig, segítségre szorult, nekem meg most volt is épp időm, hát akkor miért ne?!

Ok, akkor nézzük ezt egy más szempontból. Tegyük fel, hogy a szüleid vagy valamelyik szülőd olyan beteg, hogy napi 24 órás felügyeletet igényel. A lehetőségeid a következők:

1. Felmondasz a munkahelyeden,otthon maradsz és ápolási díj fejébe (ami semmire sem elég)megápolod a szülődet. Ez persze nagyon sok idődet elveszi és a saját gyerekeiddel/pároddal is sokkal kevesebb időt tudsz tölteni.

2. Fizetsz egy ápolónőt, aki vele van amíg te nem vagy otthon. Ezt a mai fizetésekből kevesen tudják megtenni.

3.Otthonba adod: vagy magán vagy állami és ez szintén pénzkérdés.

Természetes lenne, hogy ápolod az idős szüleidet de azért a fentieken is érdemes elgondolkodni, mivel ez sajnos nem minden esetben egy egyszerű erkölcsi és érzelmi döntés.

A fenti lehetőségeket azért írtam le, mert tapasztalatból tudom, hogy milyen valakinek ápolnia a szüleit és ameddig nem vagy ilyen helyzetben nem tudhatod, hogy ezek mennyire nehéz döntések.

Csak bizonyos szintem a társadalom, állam feladata. Anyagilag némi, ha esedékes.

De itt nem arról van szó szerintem.

Szeritnem is egyértelmű, ha szükségük lesz rám, ott leszek értük. Ennek így kellene normálisnak lenni abszolút nem is kérdés. Miért lássa el más akit nem ismer, nem szeret nem kötődik, akit ők nem akarnak ? Nem is elvárás ez, hanem természetes dolog a szülő felől, ha reménykedik ilyesmiben, hogy számíthat a gyermekeire.

Az más, ha az illető nem akarja a gyerekeire hárítani magát, olyan is van. De alapból nem elvárás, természetes kellene legyen. Viszont ehhez némi nevelés kell, hogy a gyerek is így gondolja.

ma 14:51 leírta az igazat.

Én még nem vagyok szülő, de én mondanám a gyerekemnek, ha olyan szinten lennék, hogy engem ne pelenkázzon, meg cipeljen a fürdőkádba, majd húzzon kifelé... Adjon intézménybe, látogasson.

Természetesen, ha nem ilyen szintű ápolásról van szó, akkor az lenne a természetes, ha a gyerek segít.

Egyrészt természetes másrészt viszont akkor a gyerek mikor él? Mi van ha karriert akar, ha a világ másik végén akar élni, ha gyereket akar vagy egyszerűen nem olyan "ápolós" típus, ha valami olyat akar ami nem egyeztethető össze a neveléssel? Azért hozták a szülei a világra, hogy aztán ne legyen élete? Az élet elmegy, nem lehet kikapcsolni és megvárni amíg a szülőket kell ápolni. Vagy te hogy gondolod?

Természetesen ez a szó szerinti ápolásra értem. A pénz és egyéb ügyek az más, az természetes (ha a szülő is olyan, pl nem azért kell a pénz mert elitta).