Hogy sikerült átjutnotok egy kisebb lelki krízisen?

A helyzet kívülről nem olyan vészes, engem most mégis nagyon elkapott a rosszkedv, sokszor a sírás kerülget, minden nap rosszul vagyok emiatt...

Fiatal egyetemista lány vagyok. A tanulással nincs gondom, bár bejárós vagyok, ami sok gondot tud szülni néha.

Van egy 4 fős családom, bár az összetartást és a szeretetet messziről sem hallották, mindenki utálja a másikat, állandó kritizálásnak, bosszantásnak, veszekedéseknek van mindenki kitéve. Van egy 16 éves húgom, de vele sem az igazi a kapcsolatunk.

Ezen kívül van egy párom, akivel lassan 1 éve leszünk együtt. Szeretjük és tiszteljük egymást, jól elvagyunk. Mellette van egy cicám, sokszor vele kötöm le magam, de az sem az igazi.

Van elég pénzem is, egyben van mindenem, sokak szerint jól is nézek ki (igen, a másik, amikor a vásárlásban keresem a boldogságot... de még oda sem jön el velem senki!). Most, ahogy elkezdődött a második év az egyetemen, elfogott a magány, úgy érzem, nincsenek barátaim. Egész nyáron tök jól elvoltam a barátommal, mindig lekötöttem magam valamivel, sosem unatkoztam, még ha nem volt tennivalóm, akkor is jól elvoltam magamban is. Azonban így, hogy ismét bekerültem egy közel 50 fős közegbe, ahol mindenkinek megvan a saját kis 2-3-4 fős klikkje, nekem pedig nincs, nagyon rosszul érzem magam. Kényelmetlen ottlennem köztük, mivel nekem nincs annyi barátom ott, csak mindig hozzácsapódok már meglévő klikkekhez.

Nyáron eljártunk bulizni a volt gimis legjobb barátnőmmel, mindig jól elvoltunk, egyedül már csak vele tartom a kapcsolatot, mivel a másik 2 volt gimis barátnőm eléggé eltávolodott már. Idén egy suliba kerültünk, megbeszéltük, hogy folytatjuk a jó kis szórakozós estéket, csinálunk délutáni programokat, és mivel lakása van a városban, neki ez nem is jelent gondot. Év elején máris talált magának barátnőket, aminek örültem is, feltételeztem, majd járhatunk együtt ide-oda. De a barátnőm szépen elkezdett hanyagolni, az igéretei a semmibe vesztek, és bár tudja, hogy egész nap a városban vagyok, eszébe sem jutok, csak az új barátnőivel van és még nekem dicsekedik velük, ami persze eléggé rosszul esik. Tegnapra is beígérte a bulit nekem még múlt héten, erre a végén el sem hívott, eszébe sem jutottam (pedig kedden beszéltünk és említette is, hogy megy), de ment másokkal, pedig tudta, mennyire szeretek az adott helyre járni és én mindig elhívom magammal, akárkikkel is megyek. Kicsit rosszul esett, és mivel ezt már sorozatosan csinálja, lassan 1 hónapja, úgy érzem, száműznöm kell az életemből (bár drámaian hangzik). De nem tudom, hogyan. Folyamatosan összetalálkozok vele, látom facebookon stb., na meg persze akkor rámír, mikor információ kell neki, azon kívül pedig tesz már rám. Ő maradt az egyetlen normálisnak hitt barátnőm, az előzőeket már mind elveszítettem, jórészt ez az, ami miatt ennyire rosszul érzem magam már 2-3 hete. Egy másik barátnőm elhívott egy esti aerobik órára, de már ahhoz sincs kedvem, igazából semmihez, csak magam lenni, ott legalább nem közösítenek ki, nem igérgetnek, nem vernek át, nem használnak ki. Kezdek teljesen magamba fordulni, és bár felismerem a problémát, orvosolni nem tudom. Úgy érzem, engem senki sem szeret, én egy társaságba sem tartozom, sehova nem kellek, eszerint nem is bírnak valószínűleg. Mindenki rideg, távolságtartó velem, pedig én próbálkozom. Hívtam szaktársaimat fagyizni, nem volt kedvük... hívtam őket buliba, nem jöttek el.

Mit tehetnék, hogy mozduljak ki ebből a közegből? A suli kezdete váltotta ki az egészet... annyira rossz, mindenkinek megvannak a barátai, én pedig elveszítettem mindenkit! A régi barátaimat az egyetem, az új város miatt, az egyetemieket pedig a klikkesedés, kiközösítés miatt (eleinte egy utálatos csajjal barátkoztam, egy csomó barátot szereztem neki is, majd mindenkit ellenem hangolt, ezért tartok a suliban ott, ahol). Mit tehetnék, hogy ne csak a szamár legyek mindenki számára? Nagyon sokan a "ha ló nincs, jó a szamár is" elven használnak ki engem. Mit tudnátok tanácsolni?

Ja, és bocsánat a hosszú kérdésért.