Hogy sikerült átjutnotok egy kisebb lelki krízisen?
A helyzet kívülről nem olyan vészes, engem most mégis nagyon elkapott a rosszkedv, sokszor a sírás kerülget, minden nap rosszul vagyok emiatt...
Fiatal egyetemista lány vagyok. A tanulással nincs gondom, bár bejárós vagyok, ami sok gondot tud szülni néha.
Van egy 4 fős családom, bár az összetartást és a szeretetet messziről sem hallották, mindenki utálja a másikat, állandó kritizálásnak, bosszantásnak, veszekedéseknek van mindenki kitéve. Van egy 16 éves húgom, de vele sem az igazi a kapcsolatunk.
Ezen kívül van egy párom, akivel lassan 1 éve leszünk együtt. Szeretjük és tiszteljük egymást, jól elvagyunk. Mellette van egy cicám, sokszor vele kötöm le magam, de az sem az igazi.
Van elég pénzem is, egyben van mindenem, sokak szerint jól is nézek ki (igen, a másik, amikor a vásárlásban keresem a boldogságot... de még oda sem jön el velem senki!). Most, ahogy elkezdődött a második év az egyetemen, elfogott a magány, úgy érzem, nincsenek barátaim. Egész nyáron tök jól elvoltam a barátommal, mindig lekötöttem magam valamivel, sosem unatkoztam, még ha nem volt tennivalóm, akkor is jól elvoltam magamban is. Azonban így, hogy ismét bekerültem egy közel 50 fős közegbe, ahol mindenkinek megvan a saját kis 2-3-4 fős klikkje, nekem pedig nincs, nagyon rosszul érzem magam. Kényelmetlen ottlennem köztük, mivel nekem nincs annyi barátom ott, csak mindig hozzácsapódok már meglévő klikkekhez.
Nyáron eljártunk bulizni a volt gimis legjobb barátnőmmel, mindig jól elvoltunk, egyedül már csak vele tartom a kapcsolatot, mivel a másik 2 volt gimis barátnőm eléggé eltávolodott már. Idén egy suliba kerültünk, megbeszéltük, hogy folytatjuk a jó kis szórakozós estéket, csinálunk délutáni programokat, és mivel lakása van a városban, neki ez nem is jelent gondot. Év elején máris talált magának barátnőket, aminek örültem is, feltételeztem, majd járhatunk együtt ide-oda. De a barátnőm szépen elkezdett hanyagolni, az igéretei a semmibe vesztek, és bár tudja, hogy egész nap a városban vagyok, eszébe sem jutok, csak az új barátnőivel van és még nekem dicsekedik velük, ami persze eléggé rosszul esik. Tegnapra is beígérte a bulit nekem még múlt héten, erre a végén el sem hívott, eszébe sem jutottam (pedig kedden beszéltünk és említette is, hogy megy), de ment másokkal, pedig tudta, mennyire szeretek az adott helyre járni és én mindig elhívom magammal, akárkikkel is megyek. Kicsit rosszul esett, és mivel ezt már sorozatosan csinálja, lassan 1 hónapja, úgy érzem, száműznöm kell az életemből (bár drámaian hangzik). De nem tudom, hogyan. Folyamatosan összetalálkozok vele, látom facebookon stb., na meg persze akkor rámír, mikor információ kell neki, azon kívül pedig tesz már rám. Ő maradt az egyetlen normálisnak hitt barátnőm, az előzőeket már mind elveszítettem, jórészt ez az, ami miatt ennyire rosszul érzem magam már 2-3 hete. Egy másik barátnőm elhívott egy esti aerobik órára, de már ahhoz sincs kedvem, igazából semmihez, csak magam lenni, ott legalább nem közösítenek ki, nem igérgetnek, nem vernek át, nem használnak ki. Kezdek teljesen magamba fordulni, és bár felismerem a problémát, orvosolni nem tudom. Úgy érzem, engem senki sem szeret, én egy társaságba sem tartozom, sehova nem kellek, eszerint nem is bírnak valószínűleg. Mindenki rideg, távolságtartó velem, pedig én próbálkozom. Hívtam szaktársaimat fagyizni, nem volt kedvük... hívtam őket buliba, nem jöttek el.
Mit tehetnék, hogy mozduljak ki ebből a közegből? A suli kezdete váltotta ki az egészet... annyira rossz, mindenkinek megvannak a barátai, én pedig elveszítettem mindenkit! A régi barátaimat az egyetem, az új város miatt, az egyetemieket pedig a klikkesedés, kiközösítés miatt (eleinte egy utálatos csajjal barátkoztam, egy csomó barátot szereztem neki is, majd mindenkit ellenem hangolt, ezért tartok a suliban ott, ahol). Mit tehetnék, hogy ne csak a szamár legyek mindenki számára? Nagyon sokan a "ha ló nincs, jó a szamár is" elven használnak ki engem. Mit tudnátok tanácsolni?
Ja, és bocsánat a hosszú kérdésért.
Próbál meg új barátokat szerezni az egyetemen. Idő kell hozzá, nyilván. Azonkívül értelmes célokat is találhatsz. Bármit, ami fekszik neked. Pl. jótékonykodhatsz is. Segítheted az árva kutyákat, macskákat, vagy az erőszak áldozatait, vagy az éhező gyerekeket. Onnan sok szeretetet kapnál. Sőt bár nem vagyok vallásos, szerintem ilyen katolikus ifi csoportba is járhatnál, mert ott gondolkodó emberek vannak. Ezek a barátnők kicsit üresek, szerintem egy kicsit te is. Az élet nem csak buliból, meg vásárlásból áll. Ha tudnád, milyen emberi sorsok vannak! Interneten is kereshetsz ilyen segítő munkát. Ha te már ílyen jól el vagy eresztve minden téren, segíts azoknak, akiknek kevesebb jutott. Hidd el, az igazi öröm!
Egyébként meg nem is értem. Az egyetemen nem kell tanulni? Művelődni? Már önmagában ez is leköthetné az energiáid egy részét. A tanulásban is van öröm. És akkor lehet, hogy értékesebb barátokat nyernél magadnak a plázacicáknál.
De, kell tanulni, de ez szorgalmi időszakban nem köt le eléggé. Sőt, semmikor. Jó képességeim vannak, viszonylag lazán megvan mindenből a 3-as, 4-es, nekem pedig ez elég.
A gond nem csak a barátokkal van, hanem leginkább az a rossz, hogy sehol, senkivel sem érzem jól magam. Nincs egy hely, ahova mehetnék, hogy jól érezzem magam, nincs egy ember, akivel jól érezhetném magam. Mindenki nyomott, frusztráló, vagy egyszerűen érdek-ember, csak az érdekei miatt közelít felém. Nincsenek komolyabb örömök az életemben, különösen így, hogy jön a rossz idő. Nyáron legalább a napsötésnek örülhettem, a szép tájaknak stb., most már ez sem maradt meg. Itthon nem érzem jól magam, a szüleim szinte hivatásuknak érzik, hogy minden nap a sírásig húzzák az idegeim, anyám rendszert csinál az én csesztetésemből, ha kell, akkor azért is képes hibáztatni engem, hogy felhős az ég, csak hogy veszekedhessen (komolyan!). Vagy ha más nem, abba köt bele, hogy meghagytam 2 falat kaját és a cicámnak adtam, ezért is órákig képes üvöltözni, holott, hozzátenném, jól élünk anyagi szempontból (más szempontból meg siralmas, nem is családban élek, inkább csak egymás mellett élő emberek közt). Szóval nincs egy hely, ahova elvonulhatnék, ahol kicsit jól érezhetném magam.
Szerintem venned kellene egy kutyust. Nem hülyéskedek. Nekem is az segített. Szociofóg vagyok és pszichiáter javaslatára vettem agamnak egy (hozzám való) kutyát és igaza lett az orvosomnak. Ugyan nálam az volt a cél, hogy többet mozduljak ki otthonról, de neked másképp is hasznodra válhat a dolog. A kutyával mehetsz (egyes fajtáknál kifejezetten ajánlott) kutyasuliba, ott nagyon sok barátra szert tehetsz. A kutyások nagyon összetartóak, a környéken, ahol laksz, kutyasétáltatás közben is ismerkedhetsz más kutyasétáltatókkal, kutyafuttatókon nagyon jó kis társaságok vannak. Az tény, hogy ilyen körökben mindíg a 'kutya' a fő téma, de így legalább lenne esélyed hozzád hasnoló embereket megismerni...stb. Vannak kutyatalálkozók, kutyás kirándulások...stb. Én ezt erősen javaslom neked, gondold át.
Nekem sokat segített. A rendszeres kutyaséta...stb. :-)
Szerintem az egyetemi társasággal ne erőlködj. Mert ami nem megy, nem szabad erőltetni. :P De komolyan. Ez csak egyátmeneti állapot, egy olyan közösség, aminek meg vannak számlálva a napjai. Ez a közösség is (mint minden másik) előbb-utóbb szét fog széledni. Úgyhogy ne érezd magad kirekesztve.
Próbálj az egyetelmtől függetlenül, egyetemen kívül ismerkedni.
:-)
"Szerintem venned kellene egy kutyust."
A szüleim nem szeretik az állatokat, a cicámat is alig tudtam kiharcolni, hogy ideengedjék! :( Mikor kisebb koromban volt egy kutyám, és látták, mennyire szeretem, 2 évesen elvitték és kitették a semmi közepén, annyira utálták. A mai napig a sírás kerülget, ha erre gondsolok. Hogy lehet valaki ennyire gonosz... persze, azért sosem tettek semmit, hogy őket jobban lehessen szeretni.
Köszönöm az eddigi válaszokat!
Kedves utolsó!
Az a helyzet, hogy abszolút nem vagyok nyomulós. Senkire nem akaszkodok rá, a közeledési próbálkozásaim is csak gyengék, visszafogottak voltak, aztán egy nem után fel is adtam, nem hívtam őket többet. A barátnőimen sem lógok, nagyon ritkán írok rájuk vagy keresem őket, szinte abszolút nulla. Épp ez a bibi a tanácsaidban, hogy én nem mutatom ki senki felé a ragaszkodást, mindenkivel kedves, barátságos próbálok lenni, mégis távolságtartó is vagyok kicsit, hogy ne vegyenek tolakodónak. Alig kezdeményezek valamit is, ha mégis, akkor is, csak ha már minden hajó süllyed. Ezzel a viselkedéssel mégis ezt értem el... :( Vagy lehet, hogy megérzik az abszolút ki nem mutatott barátok utáni ácsingózásomat? Mert kívülről ez abszolút nem látszik, sőt... mindig megvárom általában, hogy más keressen. De épp az is fáj, hogy valaki megígér valamit, sorozatosan ígérget, aztán el vagyok felejtve... :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!