Hogy mondjam meg finoman, hogy nem akarom, hogy jöjjenek?
Most lesz majd a szülinapom egy hét múlva. Van anyukámnak két testvére. A kisebbiknek van két gyereke. A nagyobbik testvérével abszolút semmi bajom, sőt amióta nagynénéméknél megvannak a gyerekek jobban szeretem keresztanyámékat, mint eddig. Keresztanyáméktól mindent megkapok, késve de meg. Nagynénéméktől, meg semmit nem kapok négy éve, mióta a nagyobbik gyerek megszületett, hozzáteszem nekem 27-én lesz a szülinapom, neki meg huszadikán. Egy héttel az enyém előtt. Megmondom őszintén igenis elvárom, hogy legalább annyit mondjanak, hogy boldog szülinapot! Névnapom most volt hatodikán. Pont itt voltak. Én kaptam az ajándékokat anyutól, aputól de ők még arra sem méltattak, hogy "boldog névnapot", vagy valami. Semmit sem kaptam tőlük, de ők meg elvárják, hogyha mi megyünk a gyerekek szülinapjára, akkor igenis halmozzuk el őket ajándékokkal. Ha a x gyereknek van a szülinapja, elvárják, hogy y gyereknek is vegyünk ajándékot. Jó megértem, hogy kicsik, mert imádom őket félreértés ne essék, de egy napot én is megérdemlek! Tavaly idejöttek szülinapomra, mikor nem is hívtam őket, mert tudtam, hogy mi lesz Istenítik őket. Komolyan mondom X-Y gyerek több ajándékot kapott mint én! Na itt voltak sznapomon. Semmi olyat nem kaptam, hogy "boldog szülinapot". Idejöttek. megkajáltak majd elmentek haza. Ez milyen már?! Szerintem a pofátlanság határa. És abszolút nem zavartatták magukat! Nagyon szeretem őket, mert ténylg. De ha ez még nem elég akkor öreganyám is fokozza. Ő hívta meg őket tavaly is. Én mindig vettem legalább valami kisautót a X meg az Y szülinapjára, de tőlük négy éve semmit nem látok! És az, hogy minden hétvégén itt vannak reggeltől- estig. A kisebbik nagyon rossz. A nagyobbik hisztis...
Nem akartam ilyen hosszúra, de... az a kérdésem, hogy hogyan mondjam meg finoman nagynénéméknek, hogy nem szeretném, hogy jöjjenek?? És anyu se, meg apu se. Köriék se nagyon ragaszkodnak hozzá, hogy jöjjenek. Ja hozzáteszem, 20-án Tankcsapda koncert lesz. Keresztanyámmal meg akartam venni a jegyeket, félretett nekem anya 4000 ft. hogy megvegyem. Keresem a pénzt. Sehol. Mama bejelenti: "X gyereknek a szülinapjára vettem ajándékot belőle. Azt hittem anyád azért rakta félre." Komolyan mondom én olyan ideges lettem, hogy elkezdtem bőgni. és így hívd fel keresztanyádat, aki már megvette a jegyét... Szóval...
Hogy mondjam meg, hogy nem szívesen látom itt őket, azon a napon. Tavaly se rólam szólt. X gyerek meglátta a tortámat, odafutott: "bojdog szülinapot X." És elfújta mind a 15 szál gyertyámat... És mindenki őt istenítette... Marha jó volt. Szóval...mégis mit tegyek? Hiába nem hívom meg őket, mama elintézi, hogy jöjjenek..:/ De én nem szeretném.:/ Mit tegyek?
Bocsi, hogy ilyen hosszú lett..:/
ma 12:02
Ember! Nem érted, hogy az a baja, hogy még annyit sem böfögnek oda neki, hogy boldog születésnapot?!
Lehet, hogy még gyerek, de igaza van. Ez bunkóság!
Az a baja,hogy nem köszöntik fel.
Mellesleg valóban tahóság,hogy ti mindig visztek valamit mindkét kölyöknek,ők meg arra se képesek,hogy felköszöntsenek.
Ha legközelebb nekik lesz születésnap,ti se vigyetek semmit,aztán ha rákérdezek,elmondod,hogy te sem kapsz tőlük soha még egy boldog névnapotot sem.
Most pedig mondd nekik,hogy a barátaiddal ünnepelsz idén vagy,hogy nincs arra keretetek,hogy plusz négy embert megebédeltessetek és megajándékozzatok ingyen.
Ez nem hiszti,hanem jogos.Kissé élősködő a család azon része.
Igen, ez tenyleg hiszti, de valamilyen szinten meg lehet erteni a lanyt. Nem az ajandek hianya, hanem a szerete ez az egesz, amiert igazan nem kene elitelni ot.
Mond meg nekik, szepen az ebed kozepen, ha nem teszik meg, hogy legalabb felkoszontenek.
"Nagyneni, eszrevetted, hogy engem unneplunk most es nem a te gyerekeidet? Mert igazan szeretem oket, de szeretnem, ha csak annyi figyelmet kapnek legalabb, hogy felkoszonts, akar ajandek nelkul is." Es pont. Igazan elszegyelnem magam, ha az en unokhaugom mondan ezt nekem az egesz csalad elott nyilvanosan.
20/L
Készíts ezúttal meghívót mindenkinek!
Amit mindenki megkap,ráírod,hogy az ajándék,amit kérsz,köszöntés és két puszit.
És kéred,hogy csak az vegyen részt a szülinapodon,akinek nem esik nehezére ezt teljesíteni.Talán leesik élősködőéknek is.
Nagyanyádéra ezen felül ráírod,hogy jegy árát kéred,amit elvett tőled.
ANYUUUUU: Csak a régi nagynénéméket akarom visszakapni!
Ez merő féltékenység és hiszti.
Csitri vagy te még egy koncerthez. Ha nem fogod, hogy mi van
értem én,ohgy jól esne ha azt mnodanák b szülinap... de elmennek asz nap nem? Örülj nekik.
12:20-as válaszoló!
Én is erre gondoltam, de ez meg nekik lenne pofátlanság...
de nekem négy éve az a rutinom h kimegyek. bazsalygok mindenkire, megkapok mindent, behozom leteszem meg se nézem és csak bőgök, hogy Tőlük megint egy rohadt köszöntést se kaptam! Mikor nekem ők voltak a második szüleim.:/
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!