Anyukák! Ti éreztétek ezt valaha?

Nagyon szeretem a gyerekeket, és régóta vágyom már sajátra. A baráti társaságban már van, ahol kettő is van.

A férjem etéren talán picit későnérő típus, ha azt annak lehet nevezni, hogy előbb minden anyagi feltételt meg akart teremteni. Így most saját lakásba születne a pici, nem albérletbe, stb.

Végül a férjem felhozta pár hete a témát, és közölte, készen áll, elkezdhetnék vitamint szedni.

Pár napja csak ekörül jár a gondolatom, és teljesen elbizonytalanodtam. Valóban készen állok rá? Akarni biztos akarok, de nem tudom, jó anya leszek-e. Néha kissé türelmetlen vagyok, és rengeteg hobbim van. Szeretek esténként kocogni járni, tornázni. Imádom az irodalmi esteket, színházat stb. De ha lesz egy babám erről mind le kell majd mondanom.

Ezzel együtt rengeteg teendő is majd a nyakamba fog szakadni. A férjem háziasnak mondható, ha kérem, összeporszívózik, kitereget, de ha nem szólok neki, semmit se csinál. És szeret sokáig aludni hétvégente.

Honnan tudom egyáltalán hogy jó anya leszek? És a férjem jó apa lesz? Mert az biztos, hogy anyagi téren már mindent előteremtett a még meg se fogant gyerekünknek, de majd más téren is számíthatok rá? Hajlandó lesz-e hajnalban felkelni, ha én már felkelni sem tudok a fáradtságtól? Átveszi-e picit a gyereket, ha már idegileg kileszek, ha szeretnék 10 percig ülni a fürdőkádban, vagy egy filmet megnézni?

Nektek voltak anno ilyen kérdéseitek?