Érdemes foglalkoznom az anyósommal ha az érzéketlen és bunkó volt vellem, de a gyerekem nagyanyja, és nem akarom eltiltani tölle de ö viszont nem érdeklödik iránta?

Kezdeném azzal hogy sajnos a testvérem depresziós volt és öngyilkos lett.

Én éppen készültem már befeküdni a korházba szülni amikkor eltünt.

Egyszerüen senki nem látta és nem tudott rólla semmit,majd majdnem 3-hét múlva került elö a holtteste amit a folyóbol kellett kiszedni!

Kislányommal már itthon voltunk,amikkor jött a telefon anyukámtól hogy megvan a testvérem.Orditva közölte a telefonban hogy halott.Elöször felsem tudtam fogni. Anyósom is itt volt mert jött nekem segiteni.A két nagyobbik gyerekemmel foglalkozzni.

Amikkor mondtam neki hogy mi történt csak bólogatott és annyit tudott csak mondani hogy lehettet következtetni!

Mikkor mi az utolsó percig is reménykedtünk benne hogy elökerül,hogy csak elment valahová de majd hazafog jönni.

Semmi öszinte részvétem vagy valami hasonlót nem tudott kiejteni a szájján hanem inkább 10-perc múlva oda ált mellém és ezt mondta: Mossunk akkor vagy mi lesz?

Erre azt válaszoltam neki hogy most ne kérdezzen töllem ilyet ő erre azt mondta hogy az élet megy tovább és hogy ö azért jött hogy nekem segitsen!

Gondoltam magamban oké és higgadt maradtam. Majd egész héten jött mindennap. Elment a fiamért az ovodába hazahozta majd a szobában játszottak. Én a házimunkámat probáltam végezzni amig a kicsi aludt.A gyerekekkel hangossan játszott többször is felébredt emiadt a kicsi.

Én ideges és kimerült voltam,a kisfiam pedig pimaszkodott a nagyanyjával.Ha rászóltünk annál jobban provokálta magát. Ez igy ment mindennap.Aztán kértem az anyósomat hogyha haza hozta a fiamat az oviból akkor utána mennyjen haza,mert mindig estig maradt amig a férjem haza nem ért.Ha elment csend volt és a fiam is lenyugodott utána.

De ö persze nem ment csak megvárta a férjemet. Majd amikkor már nagyon elegem lett mindenböl akkor kicsuszott a számon hogy a fiam még rosszabb lett mint azelött.Tudni kell hogy az anyósomékkal voltak a fiúk amig én bent voltam a korházban a kicsivel.

Ö erre egyböl úgy reagált hogy talán ök rontották el? Majd kezte a a mondokáját hogy elnézte egész héten hogy hogy bántam a gyerekekkel(mert rászóltam a fiamra amiért nem birt magával-mindenért rászóltam-amiért végezni probáltam a házimunkámat-nem foglalkoztam velük)Miért nem tudok vellük türelmesnek lenni? Úgy megvertem a fiamat hogy az bepisilt! Amikkor ezt kiejtette elborult az agyam! Tudni kell hogy amikkor már nagyon rossz volt akkor elövettem a légycsapót és rásuhintottam a lábára igen mert már nem birtam! És igen egy kicsit bepisilt de nem az ütés miadt hanem azért mert már kellett neki egy jó ideje csak nem ment a wc-re.Hozzátenném hogy ezt úgy állitotta hogy nem is látta mert a másik szobában volt! És hogy tudta hogy ez lesz ha majd a kicsi megszületik! Paf én földhöz vágtam erre a kezemben lévö játékot ő erre azt mondta hogy elmebeteg vagyok! És lehet tényleg az voltam mert akkor kijött belöllem a fájdalom a testvérem miadt is és a kimerültség miadt. Ö erre felkapta magát és azt mondta hogy ö többet ide nem jön és oldjuk meg a dolgainkat ahogy tudjuk! Ez rendben is van de amikkor már azt vágta a fejemhez hogy én egész héten csak a testvéremmel foglalkozztam és mindig rólla beszéltem és nem a gyerekeimmel foglalkozztam hát kész voltam újra! Idézném: Most azért mert neked meghalt a testvéred hát ne a gyerekeken ad már ki! Azóta nem jön a kislányhoz és azóta nem is látta.A kicsi már 17-hónapos és amikkor ez történt akkor két hetes volt. Nekem tulajdonnképpen nem az fáj hogy nem jön hozzánk hanem az hogy engemet éllitanak be a rossznak.A férjem jár hozzájuk a fiúkkal,és azt mondja hogy nem érdeklödnek a kislány iránt. És az is bánt hogy öt nem szeretik,nem vesznek rólla tudomást! Pedig ö semmiröl nem tehet,és késöbb majd ha megkérdezzi hogy öt miért nem szeretik a nagyszülei mit mondjak majd neki? Szerintem minden gyereknek szüksége van a nagyi szeretetére és úgy érzem hogy én fosztottam meg ettől és én vagyok a hibás!

Szerintettek is? Mit tehetnék?