Mennyire nehéz megtalálni a párod, a másik feled szerinted? Főleg idősebbek válaszát várom.

Szerintem az maga a CSODA, ha valakivel ilyesmi történik. Velem még nem történt, de még van időm... Én biztos vagyok benne, hogy létezik ilyen, csak nem biztos, hogy sikerül :S

20 éves vagyok.

Én még fiatalka vagyok,de úgy érzem megtaíláltam,vele le tudnám élni az életem,passzolnakk a vágyaink,mindketten csak egy kis zugra vágyunk,ahol ugyan minden megvan amire szükség lehet.Azaz ágy,szekrény,fürdő és konyha:)

Nem vagyunk nagyigényűek,nem akarunk luxusban élni,de viszont napról napra sem.

Én szakács leszek hamarosan(2.szakma)Ő pincér valahol még ebben is passzolunk:)

Kiegészítjük egymást én tolerálom azt,hogy néha túlságosan gyerekes,ő pedig elviseli,hogy néha kicsit hisztis vagyok.

Nem akarunk gyermeket a jövőben,örülök,hogy ebben is egyetértünk.

Elég rossz gyermekkor áll mögöttünk,de remélem abban is hasonlítunk,hogy szép jövő elé nézünk,remélhetőleg együtt.

Egyébként Ő csupán egy héttel idősebb és ugyanabba a kórházba születtünk.Ennyi véletlen nem lehet...

3éve élünk együtt.

21/L

Nem találtam meg. Szerintem nem is létezik ilyen.

Lett volna 2 személy akivel el tudtam volna képzelni a közös otthont, egyiknek sem kellettem/esélytelen voltam náluk. (nem volt köztünk semmi, pedig szerettem volna)

Ezt megelőzően 2 kapcsolatom volt. 6 éve vagyok egyedül.

26/N

Szia!

en is 26 vagyok... Nem tudom, hogy màsnak nehéz-e, van aki elsôre ràakad, van aki soha..

én lassan kezdem elhinni, hogy én megtalàltam vagy ô engem.. nem tudom, de ennek ne legyen vége soha, mégha nem is kônnyû...

Velem ùgy tôrtént, hogy az elôzô akira azt hittem, hogy ô az, 4 éve rettenetesen nagy ûrt hagyott maga utàn.. Terhes lettem, féltem, majd mire sikerûlt eldôntenem, hogy én ezt nem ìgy akarom, akkor hagyott ott.. Mert én nem vàllaltam, be akartam fejezni az egyetemet, vilàgot akartam kicsit làtni, fejlôdni, érni, dolgozni, ami nem hiszem, hogy 21 évesen akkora nagy vàgy volt, fiatalnak éreztem magam és egyàltalàn nem késznek. Egyedûl maradtam, amiatt kialakult a PAS szindròma, pszichiàter, gyògyszer stb..

Egyetelem végûl befejeztem, làttam vilàgot és pont ezen az ùton ahol igazàbòl magamat kerestem a sok rossz utàn, talàltam meg a mostani Pàromat. Elsô pillanattòl kzedve tudtunk mindketten, hogy valami tôrtént és màr incs olyan hogy egymàs nélkûl.

Volt sok nehézség, tàvolsàg, hiàny, feszûltség, de màra màr egyûtt, harmòniàban lassan haladunk a kôzos célokért!!

én mindenkinek csak azt tudom tanàcsolni, hogy legelôszôr tanuljanak meg egyedûl boldognak lenni és szeretni ônmagukat, utàna jôn az ami elkerûlhetetlen, mert csak akkor tudjuk megtalàlni azt akivel igazànj le tudjuk élni az életûnket, aki ismeri azt az oldalunkat aki szeret élni, akar akar boldog lenni.. Ha késôbb adòdik is nehézség, mindig lesz egy alap ahova vissza lehet térni feltôltôdni, ahol megnyugszunk, mert tudjuk màr hogy képesek vagyunk boldognak lenni, akkor bàrmikor menni fog!!!

Nagyon nehéz. Már nem is hiszek benne. Ilyet 20 évvel idősebb pasinál éreztem/érzek... de hát... túl fiatal vagyok hozzá. Másnál nem. Volt barátommal mindenben ellentétek voltunk. Zene, filmek, kaják, minden... ami civódásokhoz vezetett.

23/l

nekem erről egy dal néhány sora jut eszembe:

az egyiknek sikerül,a másiknak nem/ a sors gyakran nem tudja mit akar. az egyiknek kiderül, s a nap fénylik fent/a másiknak nem jut, csak zivatar - és ezt nem csak párkapcsolati kérdésekben tartom igaznak

ismerek olyat, aki 17-20 évesen megtalálta a másik felét és olyat is, aki 30-on túl is csak keresi. én magam is úgy érzem, h ő talán nem fogja megtalálni soha. és sokszor nem is csak azon múlik, milyen a természeted ... a pártaláláshoz kell egy kis szerencse.

én megtaláltam, de sokáig kerestem és közben el is veszítettem valakit

35/N

16 évesen (majdnem17) találtam meg...

először csak kézfogásnak indult, majd pizzázás is volt...később éreztük, hogy mi nagyon passzolunk...aztán rájöttünk, hogy mi nem vagyunk már "csak" barát-barátnő...rájöttünk, hogy egy életre tervezünk...:)