Nem szeretem a gyereket, a barátom szerint nem lennék jó anya, mondjak le az anyaságról végleg, vagy lehet, hogy a sajátomat szeretném?
Nem tartom aranyosnak őket, mikor még kicsit akkor meg egyenesen csúnyának, mert deformált, kövér a fejük és mindig folyik a nyáluk, gyakran sírnak, hisztiznek, annak kell lennie, amit ők akarnak. Amikor már nagyobbak és nem elkényeztetettek, hisztisek, lehet velük értelmesebben beszélni, akkor már kedvelem őket.
A párom szerint nem lennék jó anya, látja rajtam, hogy nem tudok bánni velük, nem tudom mit csináljak a közelükben. Nem tudok gügyörészni a babákkal, normálisan megfogni őket, mert mindenen bőgnek és az meg nagyon felhúz. Az az érdekes, hogy sajátot meg szeretnék, de így nem merek bevállalni, ráadásul barátom is azt gondolja rólam, amit és ez még jobban elkeserít. Félek, hogy emiatt tényleg nem lennék jó anya.
Ha így érzel akkol várj vele.Egyszer be fog kattanni a szivedben igazi vágy egy baba után.Van még 10 éved rá.
Amúgy úgy ahogy a gyereked szeret soha senki se fog szeretni!
Nem minden gyerek ilyen, es nem mindig bognek, taknyosaknyalasak.
Egyebkent, Te is ilyen voltal.
Ne a baratoddal beszelj, hanem egy pszichiaterrel.
Anyám 40 évesen szült, nem saját döntésből, hanem előtte meddőnek nyilvánították és le is mondott a saját gyerekről.
Ő mesélte, hogy soha nem tudott gyerekekkel ellenni, kivéve az unokahúgát, aki 9 évvel idősebb nálam.
Szinte ugyenezeket mondta, amit te is - a beszélgetés meg azért merült fel, mert veled egyidős vagyok és bár nem ennyire szélsőségesen, de engem se indítanak meg a picik.
Anyám mondta, hogy nyugodjak meg, a terhesség alatt annyira átrendeződik a hormonháztartás, hogy jön az ösztön is. De azt is elmondta, hogy az első 1-2 hétben csak a felelősség nyomasztó felhője volt ott, hogy "ezt a csomagot haza kell most vinni és életem végéig én vagyok felelős érte??". Egy darabig nem tudta mikor mit kell csinálni, az anyja segített neki, mutogatta hogyan kell pelenkázni, miért bégethetek, stb.
Utána már el se akart mozdulni mellőlem és tényleg jó anya lett.
Unokatesóm dettó, első egy hét után (pedig nagyon karakán csaj, mondhatni férfiasan kemény) sírva hívott fel, hogy borzasztó anya, sír a gyerek és lövése sincs, miért. A rokonság megnyugtatta, hogy ez természetes.
Ott is már 3 éves a gyerek és nagyon is jól sikerült eddig a nevelése, barátságos, nyugodt kissrác.
Egyszóval nyugi, más gyereke teljesen más érzés, mint a sajátod. Vele éjjel-nappal együtt leszel és a sok közös élmény összekovácsol, no meg a hormonok.
És akkor se ijedj meg, ha a szülés után nem érzed rögtön a kötődést, az idővel alakul ki.
Remélem erről más is megerősít, akinek már van gyereke.
"A párom szerint nem lennék jó anya,"
Az én párom meg pont az ellenkezőjét mondja, hogy a sajátommal másképp lenne. Meg, h miért vagyok ilyen negatív előítélettel saját magam felé?
Amúgy én is ki nem állhatom a babákat, a
nagyobbak(4-5- éves) más csak-csak elviselhetőek. Ja, és én egyáltalán nem szeretnék pont ezek miatt..
Pont ilyen voltam en is kedves kérdező.mondjuk én tudtam hogy jo anya leszek,szeretni imadni fogom a sajátomat,de más gyereke egyszerűen hidegen hagyott.
Nem fogtam azelőtt kisbabat csak a sajátomat a korhazban.
Magadban kell erezned hogy tudnad-e szeretni a sajat véred vagy nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!