Van még aki megbánta a telefonos "családi csomagot"?
Olyan csomagunk van, hogy ingyen beszélünk páran egymással a családban. Ráadásul korlátlanul. Ez mondjuk elég jó néha, meg tök jól hangzik, de néha már az agyamra megy.
Pl, itt van anyukám. Amikor gondol egyet felhív. Ez eddig rendben. De hiába mondom, hogy valami dolgom van éppen, valamit csinálok, nem tudok beszélni, egyszerűen csak mondja. És mondja és mondja. Nem érdekli, hogy majd beszarok, hogy épp főzök/teregetek/dolgozok vagy akármi csak mondja és mondja. Gyakran egy órán keresztül. Majd fél óra múlva megint eszébe jut valami és hív. Hogy hol van ez meg az, amaz hogy működik, mit csinál a macska vagy akármi. Ráadásul, fordítógépnek meg egy ideje telefonos ügyfélszolgálatnak is használ. Ha valamit nem tud megcsinálni, meg sem próbálja egyből hív, és idegbeteg módon, szinte ordít a telefonba, hogy valami szar megint nem működik, hogy mit csináljon, mire kattintson. Ha türelmesen elmagyarázom, hogy nem vagyok ott, nem látom, halvány fogalmam sincs, akkor annál jobban ordít. Ráadásul a múltkor félóra ordítás után kiderült, hogy például be sem dugta a nyomtatót és azért nem működött. 40 éves nő, nem valami buta nénikéről van szó, ezért is megy az agyamra, hogy ordít a telefonba, ha valami nem működik és sokszor olyan dolgok miatt! Pl. nem emlékszik a jelszavára mit csináljon. Ott van basszus a gomb, hogy "elfelejtette jelszavát?" és felhív idegbetegen engem inkább meg hasonlók.
Na nem rég nagymamám is becsatlakozott az ingyen beszélők körébe. Ő szerencsére nem napi rendszerességgel hív, de ha én felhívom, vagy ő hív, akkor tőle is lehetetlen elszabadulni. úgy fűzi a témákat egyikből a másikba, hogy azt hinné az ember vége és nem, újat kezd és csak mondja és mondja. Az utolsó szál virágtól a kertben azon át, hogy hány tojásból mit sütött a világon mindent elmond, akár minden egyes hívás alkalmával is elmondja ugyanazt, kiegészítve az újabb fejleményekkel. Ő annyiból rosszabb anyukámnál, hogy képes 40 percen át beszélni mindenféléről, majd megkérdezi mi van velem, és ha én csak elkezdek mesélni, akkor kb. 2 perc után közli, hogy "jól van kislányom, na puszi, vigyázz magadra, szia" Akárhányszor én beszélnék magamról vagy hirtelen sürgős neki és leteszi, vagy csak a szavamba vág és visszatereli magára a témát.
Más is bánja már az ingyen beszélést? Én néha már fel sem veszem, mert tudom, hogy akkor egy órán keresztül telefonálhatok. Félreértés ne essék, szeretem őket, de nekem ez már sok a jóból.
Ha megmondom, akkor azzal annyit érek el, hogy jól elszomorodnak, kb. 5-6 napig nem hívnak, majd kezdődik újra.
A T-mobilenál van a családbarát kedvezmény, számonként (akik a cssomagban vannak) 1050 Ft havonta. Tehát ha ketten vagyok a pároddal akkor 2100 FT /hó. Ingyen beszéltek.
Én még azt szeretném megkérdezni h. ez a fenti lehetőség ez előfizetéses v Dominosnál is lehet ilyent kérni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!